Frissítés (febr. 3. 10.42):: A polkorrekt, langyos, MDF-közeli (lásd még EZT) Konzervatórium blogra Munk- és Pásztor-ügyben felkerült egy igencsak gyenge, és, ami a Jobbikot illeti, totálisan hazug cikk, amelyet szintén egy cociológus írt (olyan is). Nem írta alá; úgy tűnik, a cikk a teljes “szerkesztőség” álláspontját tükrözi. Csak a Jobbikra vonatkozó részt idézzük:

“"Megoldással" és programmal eddig kizárólag a szélsőjobboldal jelentkezett. Jól tudjuk, hogy mi lenne itt, ha a Jobbik és társaik szállítanák törvényi szinten a megoldási javaslatokat a "cigánykérdés" ügyében. Pont erről van szó, pontosan arról: hogyan lehetne mindezt - ha még lehet egyáltalán - elkerülni.”

Nos, nagyon jól tudjuk, hogy zsideszes-madöfös körökben a Jobbiktól talán még jobban félnek, mint a baloldalon, de ez sem igazolja az ilyen bődületes hazudozást, különösen nem egy olyan szájából, akinek már a szakmája (közíróként is tevékenykedő, legalábbis magát annak képzelő cociológus) miatt is legalább alapfokon illene tisztában lennie az egyes pártok választási programjával. A Jobbiké közismert és igencsak a szintén jól ismert Detonátor-pontokra hajaz. Semmi olyan nincs benne, amit “jobboldali”, “konzervatív” cociológusunk sugall: cigányok kiirtása, deportálása, elgázosítása stb. Van helyette a rendőrség megerősítése, a szocsegély- és gyerektámogatási rendszer szlovák példa alapján történő átalakítása stb. Tessék mondani, konzervatóriumosok, Szlovákiában történtek elgázosítások? Népirtás? Tééényleg? Nem tudunk róla. Vajon valóban baj lenne az, ha bevezetnénk a szlovák törvényezést hazánkban is, ahogy a Jobbik akarja? Cociológus kolléga, ugyan miért?!

Ha ezen vaskos hazugság, Jobbik-ellenes uszítás után a “jobboldali”, “konzervatív” Konzervatóriumnak a radikális jobboldalt, Jobbikot stb. érintő kérdésekben bárki is hitelt ad, az csak magára vethet.

A Konzervatórium cikkével szöges ellentétben áll és melegen ajánlott az ITT található, javarészt szintén Munkkal foglalkozó blogbejegyzés. Csak egy rövid részlet: “A cikk vége mutatja a ballibák abszolút gátlástalanságát. Ha a miskolci kapitány egy véres kelés az esélyegyenlőségi mozgalom arca közepén, akkor mi lehet Munk Veronika? Megmondom én: egy szarcsimbókos aranyér a polkorrektség segge lyukában.” Az olvasói hozzászólásokat is érdemes elolvasni – különösen az elsőt ;-)

Előzőleg írtuk: Frissítés (febr. 3. 0.12):: Tegnap (vasárnap) megírtuk, hogy zsIndexék gyanúsan kussolnak, és miközben az egész ország, minden blogger, hírportál Pásztorral és a miskolci eseményekkel foglalkozik, a blogreklámozó szekciójukba egyetlen egy ezzel a témával foglalkozó cikket nem raktak be. Ma tettek ki először ilyen linket. Nem, ne örüljünk, nem az egész idő alatt korrekt cikkeket közlő (lásd pl. EZT), ugyanakkor a zsIndexre néha-néha (de soha nem cigánytémában) felkerülő Vastagbőrét, nem. Hanem a Munk primitívségét, csúsztatásait továbbmondogató Próbadolog blog Richárdjának cikkére, amely, úgy látszik, ezer százalékig megfelelt a zsIndexesek ízlésének.

ITT található az írás. Nem idézzük, mert feleslegesnek tartjuk ezzel teleszemetelni ezt a cikket. Egy olvasást azért megér. Egyébként nemcsak Angliában és Amerikában mondják be egyértelműen az elkövető származását (vagy legalábbis vésik fel az adatbázisukba – lásd EZT), hanem Hollandiában is. Ez utóbbiban simán közzéteszik a bűnügyi hírekben, felhívásokban, körözésekben.

Nem tudjuk, ez a Richárd egyenlő-e a szélsőségesen cionista Rákócza Richárddal, egyik nagy “kedvencünkkel”. Nem lennénk meglepve, ha az lenne…

Végül egy rövidhír Finnországból (nem akartunk neki külön cikket szentelni, mert a hírt akkor megíró lap, a Keskisuomalainen, archívuma igen drága): jan. 30. környékén egy cigány pár kirabolt egy segítség nélküli idős nénit (forrás). Hát igen, a cigányok bűnöző része, azaz jelentős többsége minden egyes országban ugyanolyan. És a finnországi, havi euroezrekkel teletömött mokkákra aztán nem lehet azt mondani, hogy megélhetési bűnözők lennének…

Előzőleg írtuk: Frissítés (febr. 2. 0.22):: Az SZDSZ-Új Generáció országos ügyvivője, Lovastyik “Nazarene” Ádám, aki kétes hírnevét anno 2001-ben azzal szerezte, hogy a jobb sorsra érdemes Pannon Rádió domainnevét lenyúlta, és azon “antirasszista” propagandát folytatott, politikailag ma is igen aktív: a cionista (lásd a Gázával kapcsolatos cikkeiket) Hírszerző blogjának egyik írója.

ITT található cikkében Tyúkanyó cikkecskéjét jónak nevezi, és igencsak dagályosan kiegészíti. Ahogy egy SZDSZ-aktivistától várható, írása tele van hazugságokkal és csúsztatásokkal.

Ha esetleg el akarjuk olvasni, akkor ne feledjük átböngészni a Khop által a megjegyzések között írtakat (2., 3., 4. hozzászólás; ebből az utolsó kettő tételesen elemzi Ádámka csúsztatásait.)

Nem másoljuk be ide az alapcikket, ill. annak cáfolatát, mivel igen hosszúak. Kérjük kedves olvasóinkat, ha “véletlenül” “eltűnnének” Khop kommentárjai, szóljanak, hogy a mentést közkinccsé tehessük.

Előzőleg írtuk: Frissítés (febr. 1. 14.22): Átvettük az eredetileg ITT található cikkelemzést is. Kicsit hosszú, de, akinek van egy kis ideje és érdemben akar Munk (ill. az általa képviselt zsIndex és általában a fajvédők) ellen érvelni, olvassa el. (Mérete ellenére) nem akartuk csak a forrást linkelni, mert a zsIndex egyrészt előszeretettel törölgeti a cigányos, illetve munkatársait fikázó topicokat (így lehet, hogy a hivatkozás pár perc múlva már nem is élne), másrészt az eredeti cikk formázását eléggé elrontották, így, a dőlt betűk miatt, nagyon nehezen olvasható. Mi ezt korrigáltuk. A helyesírást, központozást is (valamennyire) javítottuk.

A következő összefoglalóban Munk Vera szavait a http://index.hu/velemeny/jegyzet/paszt0131/ webcímen elérhető „Egyszerűen tökfej ez a Pásztor?” című cikkéből idézem. (Ezt úgy hívják forrás megjelölés, az 2. pont majd rávilágít ennek a fontosságára).

1.
Kezdjünk mindent az elején, azaz a címmel: „Egyszerűen tökfej ez a Pásztor?”
Az itt (Kuruc.info: a zsIndex kapcsolódó topicjában) kommentelők egy része vette magának a fáradtságot és utánanézett kedves Veronika életének és kiderítették, hogy a kedves hölgy az ELTE szociológia, majd kommunikáció szakán szerzett diplomát valamint a PTE kommunikáció szakos doktori képzésén vesz részt (hogy végzett-e már, nem tudni). Emellett pedig már hosszabb ideje az Index újságírója.
Feltehetőleg tanulmánya során, vagy az indexnél eltöltött munkássága idején valamikor valaki közölte vele, hogy mi is egy cikk, esszé, tanulmány stb. címének a legfontosabb tulajdonságai: Egy jó cím figyelemfelkeltő (mondhatjuk, hogy ennek a feltételnek a cím megfelel) valamint egyetlen mondatba sűrítve megpróbálja megjeleníteni a későbbi mondanivaló esszenciáját, nos, ez az, ami elég furcsára sikeredett.
Az „Egyszerűen tökfej ez a Pásztor?” címbe sikerült a szerzőnek egyszerre belesűrítenie a kritizálni akart személy megvetését, valamint önmagát egy erkölcsi piedesztálra emelnie, ahonnan, úgy érzi, joga van bárkinek az értelmi képességeit meghatározni.
Ebből a címből nem az derül ki, hogy a szerző a cigányságot sújtó szociológiai problémákkal szeretne foglalkozni, hanem egy adott személy szellemi képességeivel.

2.
“Pénteken Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány a következőket mondta egy sajtótájékoztatón:”

A „mondta egy sajtótájékoztatón” az eredeti szövegben egy link, ami még véletlenül sem a rendőrkapitány sajtótájékoztatójának akár videón rögzített formájára vagy éppen annak szó szerinti átiratára, hanem az index http://index.hu/politika/belfold/paszt0130/ webcímen található „Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt” című cikkére mutat.

Azaz megállapíthatjuk, hogy a szerző nem elsődleges forrásokból, hanem másodlagos források megismerése után fogja a megállapításait elénk tárni. Ez egy olyan személytől, aki két diploma után egy PhD képzésben vesz részt elfogadhatatlan. Bizonyára a tanulmányai során felhívták a figyelmét arra, hogy mindig megfelelő távolságtartással álljunk hozzá egy szöveghez, ha azt nem eredeti környezetében vizsgáljuk.

3.
"Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük. (...) Mi, rendőrök, teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető."

Nos, ez egy dupla idézett, ahol Pásztor Albertnek az Index cikkében idézett szavainak Munk Veronika-féle idézésével szembesülünk.
A fiatal hölgy udvariasan a (…) jelzéssel tudatja ugyan az olvasóival, hogy az idézet két része között más is elhangozhatott, de azt valahogy elfelejtette közölni, hogy az idézet első fele a sajtótájékoztató bevezető szakaszának statisztikai ismertetéséhez tartozik és a városban elkövetett valamint már felderített (gyanúsítottak letartóztatva) 8 eset statisztikai adatairól van szó, ahol az elkövetők minden esetben egy jól körülhatárolható kisebbség tagjai voltak. Emellett Munk Veronika elfelejtette azt is közölni, hogy az általa idézet szöveg második része nem a stasztikai felsorolás része, hanem a sajtótájékoztató későbbi részében egy újságírói kérdésre adott válasz töredéke csupán.

4.
“Pásztor kijelentései a mai magyar közéletben nem különösebben megdöbbentőek, a rendőrkapitány csak kimondta, amit a többség - legyen szó rendőrökről vagy általában a társadalomról - gondol.”

Nos “a rendőrkapitány nem csak kimondta, amit a többség (…) gondol”, hanem bűnügyi statisztikáról, elkövetett és felderített bűncselekmények elkövetőiről beszélt, azaz nem valamiyen a fejében élő vélt vagy valós elképzelések alapján, rasszista indulatból beszélt, hanem tényeket sorolt fel. Ez egyértelműen megállja a helyét a Munk-féle Pásztor-idézet első felére. A második felével kapcsolatban pedig vélelmezhető, még így szöveg környezetéből kiragadva is, hogy egy több éve rendőrként dolgozó ember személyes tapasztalatai alapján leszűrt véleménnyel állunk szemben.

5.
“Amikor 1996-ban felmérés készült arról, hogy mi a magyar rendőrök véleménye a cigányokról, az derült ki, hogy a rendőrök fokozott bűnözési hajlandósággal jellemzik a cigányokat. (…) A számok nem hazudnak: Pásztor kijelentéseit olvasva most az Index-olvasók jelentős hányada is arra gondol, hogy jaj de jó, végre valaki magas rendvédelmi pozícióból újra kimondta, hogy a cigánybűnözés (így, egybeírva) létezik. Az olvasók egy másik része pedig arra gondol, Pásztor egyszerűen az igazságról beszélt, az igazságról beszélni pedig jó.”

Az (…) helyén az eredeti szövegben hosszabban ismerhetjük meg az 1996-os felmérés adatait, majd következik egy kategorikus kijelentés: “a számok nem hazudnak”. Sajnos azonban Munk Vera itt nem arra gondolt, hogy a rendőrkapitány által közölt adatok nem hazudnak, hanem mivel a tanulmányból az a következtetés vonható le, hogy a többségi társadalom előítéletes, úgy minden bizonnyal az index olvasói ezen felmérésnek megfelelően, rasszista véleményüknek megfelelően jó érzéssel olvassák majd a rendőrkapitány szavait. Munk Vera szerint azonban “A Pásztor-féle kijelentésekkel azonban több komoly baj van”.
Nos, Munk Verának az index-olvasókról alkotott sommás ítéletével is több baj van. Legfőképpen az, hogy előítéletekkel eltelve közelít egy jól körülhatárolható csoporthoz, az internet hozzáféréssel rendelkező Index olvasókról [bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? ;-)]

6.
“A rendőrkapitány nem beszélt például arról, hogy csinos fiúk, lányok voltak-e az elkövetők, hogy milyen farmer volt rajtuk, ahogy arról sem, néznek-e ezek a bűnözők Dextert, vagy inkább Dr. House-t néznek. Egyedül arról beszélt, hogy a bűnözőket ő egy népcsoporthoz sorolja.”

Kedves Munk Vera sajnos itt több hibát is vétett. Egyik nagyobb mint a másik.
a) Munk Vera a rendőrkapitány sajtótájékoztatón elhangzott szavaiból valóban csak az általa idézetteket ismeri.
b) Munk Vera a rendőrkapitánynak a sajtótájékoztatón elmondott összes szavát ismeri.

Ha az a) esett áll fenn, akkor nem elég, hogy Munk Vera nem vette magának a fáradtságot, hogy az általa kritizált személy összes mondandóját megismerje, hanem még a saját maga által másodlagos forrásból idézett szavak szövegértelmezésével is komoly nehézségei akadtak.
“Egyedül arról beszélt, hogy a bűnözőket ő egy népcsoporthoz sorolja” - jelenti ki Munk Vera miközben cikkének elején az alábbi szavakat idézi a rendőrkapitánytól: “igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar”.
Itt mintha a rendőrkapitány egy bizonyosfajta bűncselekmény elkövetésével egy teljesen más népcsoporthoz tartozó bűnelkövetői réteg képét rajzolná elénk.
Ha a b) eset áll fenn, akkor csak a topic címét idézhetjük: „Munk Veronika orbitálisat hazudott”.

7.
Majd ezen komoly hibák elkövetése után jön a nagy mondat: „Ezzel nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad”.
Ahogy arra már többen is felhívták a figyelmet a kommentelők közül: Kedves Munk Vera! A rendőrkapitány ilyet nem állított, bár az kétségtelen, hogy a 6. pontban már kifogásolt “a bűnözőket ő egy népcsoporthoz sorolja” hazug állításból tényleg könnyen levezethető lenne. De vajon, egy cikk szerzője képes lehet egy hamis premisszából valós következtetést levonni?

8.
“A származás kiemelésével mutatta meg a "mi" és az "ők" közötti éles határvonalat, amit tovább hangsúlyozott azzal, hogy rámutatott: még a lelkiismeretes rendőri munka sem elég ahhoz, hogy kinevelje a cigányokból a bűnöző hajlamot.”

Kedves Munk Vera ismét a rendőrkapitány általa idézett szövegkörnyezetből kiragadott szavainak értelmezésével nehézségével kerül szembe: “Mi, rendőrök, teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető.”

a) “Mi, rendőrök, teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből”
Ebben a mondatban sem az nem fedezhető fel, hogy a rendőrség csak és kizárólag a roma fiatalok nevelésével foglalkozna, sem az, hogy ez a rendőrségi nevelő munka arra irányulna, hogy “kinevelje a cigányokból a bűnöző hajlamot”. Itt ismét az az eset figyelhető meg, hogy Munk Vera a saját szája íze szerint csúsztat. Nem arról ír, amit a rendőrkapitány mondott, hanem arról, amit szerinte egy ilyen helyzetben egy rendőr mondana.

b) A rendőrkapitány jelen idézetének második mondatában pedig nem arról beszél, hogy mindig, hanem, hogy “gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető” nem az összes, hanem, hogy “sok aranyos cigánygyerekből”.

9.
“Arról viszont hallgatott, hogy az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nem cigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya, mint a cigányok körében.”

Kedves Munk Vera, ahogy ön is rámutat majd a következő mondatában itt valódi bűncselekmények elfogott tetteseiről van szó, márpedig az ő etnikai hovatartozásuk megállapítható. A sajtótájékoztató nem a Magyarországon elkövetett összes bűncselekmény elkövetőjéről állította a kapitány, hogy romákról van szó, hanem nyolc felderített bűncselekmény gyanúsítottjairól.
Két diploma tulajdonosaként, és egy doktori képzés résztvevőjeként illett volna már tudatában lennie annak, hogy tanulmányokra általánosságokban nem, hanem csak ténylegesen hivatkozunk, ahogy azt a cikke elején egy 1996-os tanulmányra hivatkozva ön is tette. Talán szavai hitelességének érdekében jó lett volna, hogy ha legalább egy, friss (lehetőleg nem tizenkét éves) tanulmány adatait pár szóban az olvasókkal is ismerteti.

10.
„A Borsod Online pénteki videójában Pásztor arról beszélt, hogy cigány és nem cigány képtelen egymás mellett megmaradni: "Betelepült az Avasra egy jelentős számú cigányság. Olyan emberek, akik szerintem maguk sem akarnak ilyen helyen lakni, igényük nincsen rá. Eszükbe sem jut, hogy ott majd hitelt kell törleszteni, közös költségekhez hozzá kell járulni. Abban nem gondolkoznak, hogy itt már együtt kellene élni más, konszolidált életvitelű helyi lakosokkal... A kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi."
"Cigányok" és "magyarok" teljes elkülönítésének igénye logikusan következik Pásztor és a hozzá hasonlóan gondolkodó honfitársaink elképzeléseiből.”

Cikkírónknak itt legalább már sikerült megtalálnia a sajtótájékoztató egy részéről készült video webes elérését és belinkelnie a cikkbe, de sajnos ismét komoly szövegértelmezési nehézségekkel került szembe.
A “kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi” mondatok alapján Munk Vera ismét sarkalatos kijelentésekre ragadtatja magát: „"Cigányok" és "magyarok" teljes elkülönítésének igénye logikusan következik Pásztor és a hozzá hasonlóan gondolkodó honfitársaink elképzeléseiből.”
Kinek a logikája alapján következik a „Pásztor és a hozzá hasonlóan gondolkodó honfitársaink elképzeléseiből” a „"Cigányok" és "magyarok" teljes elkülönítésének igénye”? Azt kell, hogy megállapítsuk, bizony itt nem „Pásztor és a hozzá hasonlóan gondolkodó honfitársaink elképzeléseiből” indult ki Munk Vera, hanem saját általánosító véleménye alapján úgy gondolja, hogy az emberekben a „teljes elkülönítés” vágyálma él. Ez nem a rendőrkapitány és a „hozzá hasonlóan gondolkodó[k]” logikája, hanem bizony a cikk írójáé.

11.
“Az éppen általuk is folyamatosan hivatkozott mindennapi tapasztalatok ugyanakkor éppen azt mutatják, hogy a jelenleg is működő elkülönülés fokozza, nem pedig megoldja a problémákat. Gettók, rezervátumok: bármilyen vonzónak is tűnne sok millió honfitársunk számára mint megoldás, a helyzet az, hogy az ilyesmi nemcsak jogilag és erkölcsileg védhetetlen, gyakorlatilag megvalósíthatatlan, hanem teljes mértékben haszontalan is lenne.”


Milyen elkülönülésről beszél a kedves kisasszony? Hiszen éppen ön volt az, aki a kapitányt amiatt támadta, hogy azt merte mondani, hogy a “kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés” egy olyan sajtótájékoztatón, ahol egy konkrét város, konkrét lakótelepének bűnügyi helyzetéről beszélt, amely lakótelepen egymás mellett élnek a romák és a nem romák. Itt pontosan az egymás mellett élésből keletkező problémákról van szó és még csak szóba sem kerül a kisebbségi csoport elkülönítése.

„Gettók, rezervátumok: bármilyen vonzónak is tűnne sok millió honfitársunk számára mint megoldás”
. Ki szerint? Ismét Munk Veronika kedvenc eszközének az általánosításnak szép példáját láthatjuk.

“Gettók, rezervátumok: (…) a helyzet az, hogy az ilyesmi (…) jogilag és erkölcsileg védhetetlen”.
Sajnos még sehol sem olvashattuk, hogy kedves Munk Vera az Amerikai Egyesült Államok vagy éppen Kanada nagykövetsége előtt tiltakozott volna a rezervátumok léte ellen, vagy éppen az Egyesült Királyság, Franciaország nagykövetsége előtt tiltakozna amiatt, hogy ezen országok vándorló roma közösségei, akik mikor hosszabb, mikor rövidebb időre egy város határában telepednek meg lakókocsijaikkal majd tovább vonulnak, elkülönülése ellen tiltakozna, pedig ezen közösségek nem a társadalomban, hanem azon kívül élnek.

12.
Hogy valami pozitív is álljon itt Munk Vera munkásságából álljon itt a cikk egyetlen valamirevaló mondata, amit azért sikerült egyetlen szóval eljelentéktelenítenie: “Magyarország legnagyobb kisebbségi csoportja és a többség békés egymás mellett élése mindenkinek, cigánynak és cigányellenesnek egyaránt érdeke, a másik megoldás ugyanis az egyre mélyülő szegénység és a fokozódó erőszak.”

Az idézett mondat főbb állításaival, úgymint “békés egymás mellett élés” és a “másik megoldás ugyanis az egyre mélyülő szegénység és a fokozódó erőszak” egyet érthetünk, bár az mindenképpen fájdalmas, hogy Munk Vera szerint csak kétféle ember él ma Magyarországon: “cigány és cigányellenes”.

13.
“Pásztor ezzel a jól artikulált cigányozással keresztülhúzta a rendőrségnek az utóbbi években az esélyegyenlőség és a hivatali előítéletek csökkentése terén tett erőfeszítéseit. Hiába írogat leveleket dr. Bencze József rendőr altábornagy Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak arról, hogy nem előítéletesek a rendőrök a romákkal szemben, és hiába ígérgeti, hogy esélyegyenlőségi tervet készít a rendőrség, hiába hangoztatja Draskovics Tibor rendészeti miniszter, hogy sokkal több roma rendőrre van szükség, ha jön ez a rendőrkapitány, és arra utal, hogy márpedig a bűnözés a cigányok vérében van.”


“Jól artikulált cigányozás”? (ld. Előző 12 pont). “[J]ön ez a rendőrkapitány, és arra utal, hogy márpedig a bűnözés a cigányok vérében van.” (ld. 7. és 8. pontok).

14.
Újabb mondatok, amelyek akár pozitív jelzőt érdemelnének: “Nyilvánvaló, hogy a félszívvel, felülről erőltetett, "politikailag korrektnek" vélt beszédmód kudarcot vallott többség és kisebbség együttélési problémáinak kezelésében. Aminek az az egyszerű oka, hogy magyar állampolgárok milliói számára köszönőviszonyban sincs a mindennapok valós helyzeteivel”, de sikerül mindezt a következő mondatával semmissé tennie: “Ellenhatásként a nyilvánosságban is egyre inkább polgárjogot nyer a Pásztor-féle "őszinte" beszéd, ami eredményét tekintve abban különbözik a finomkodó bölcsészdumáktól, hogy nem csupán elfedi, hanem tetézi is a bajt.

Kedves Munk Veronika az ön finomkodó bölcsészdumás cikkének e pontban először idézett két mondata nem áll szöges ellentétben a harmadik mondat értelmével? Hiszen ön az aki Pásztor rendőrfőkapitány őszinteségével vetekedő módon mondja ki, hogy: “Nyilvánvaló, hogy a félszívvel, felülről erőltetett, "politikailag korrektnek" vélt beszédmód kudarcot vallott többség és kisebbség együttélési problémáinak kezelésében. Aminek az az egyszerű oka, hogy magyar állampolgárok milliói számára köszönőviszonyban sincs a mindennapok valós helyzeteivel”. Akkor ön most elfedi, vagy éppen tetézi a bajt?
Emellett pedig, ha a “felülről erőltetett, "politikailag korrektnek" vélt beszédmód kudarcot vallott” akkor ön miért ezen kudarcba fulladt vonal mentén ír támadó és lekezelő cikket bárkiről is. Talán az fáj, hogy ön mellett már más is rájött ezen politika hatástalanságára?

15.
“Egyfelől, persze, ostoba tökfej ez a Pásztor, de ennyire nem egyszerű a helyzet. Pásztor sokkal inkább tünet, véres kelés a (nem létező) esélyegyenlőségi mozgalom arca közepén. A mindennapos bazmegezéssel egyenértékű szaloncigányozás természetessége, a cigányok molotovkoktélos gyilkolászása és a Magyar Gárda masírozása után egy magas rangú rendőrtiszt miért tartaná kínosnak, hogy nyilvánosan rasszista kijelentéseket tegyen?”

Személyeskedünk? Személyeskedünk?
Gondolom, mikor ezeket a sorokat bepötyögte a számítógépébe kéjes sikkantással érezte úgy, hogy most aztán megmondta a frankót erről a “tökfej” “véres kelés[hez]” hasonló rendőrről. Mindezt tette úgy, hogy eszébe sem jutott utánanézni ennek az embernek a munkásságának, megkérdezni a miskolci városvezetést, az ott élő embereket, a borsodi cigányvajdát, hogy mi is a véleményük erről a köztük élő és köztük dolgozó emberről.
A tudomány elefántcsonttornyából könnyű osztani az észt és kritizálni másokat, de sajnos annak nem találhatjuk nyomát, hogy ön nem mások kritizálásával, hanem éppen tetteivel tenne bármit is a cigányság sorsának megváltoztatásáért. Nem olvashatunk sehol arról, hogy ön napközis tábort, nyári kirándulást szervezne a roma gyerekeknek. Nem láthatjuk sehol, hogy olyan iskolaidőn kívüli foglalkozást szervezne a mélyszegénységben élő roma és nem roma gyerekeknek – akiknek ön szerint egyenlő az esélye a bűnözővé válásra (“az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nem cigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya, mint a cigányok körében.”) – ahol jó példával szembesülhetnének. Sehol nem találhatjuk nyomát, hogy ön mélyszegénységben élő gyermekek korrepetálását vállalja, hogy jobb eredményeket érjenek el az iskolában, hogy egy szép napon ugyanúgy, mint ön, ők is egy egyetem doktori képzésének hallgatói lehessenek.

Végezetül pedig ajánlom önnek kedves Veronika a kanadai The Tragically Hip zenekar Ahead by a Century című számát:

Ahead by a Century

First we'd climb a tree
...
You are ahead by a century
but this is our life
and disappointing you's gettin' me down

Itt pedig az utolsó sorban a disappointing you is getting me down kapcsán hadd tegyem hozzá, hogy az ön kiábrándító cikke minden bizonnyal sok tisztességes magyar állampolgárt elkedvetlenített. And You disappointing them is what’s getting me down.

Tisztelettel:
Falvassy Gergely
 
Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 22.53) A zsIndex a cikket a főoldal főpozíciójából csak kb. este 7 körül szedte le – azaz az ott volt legalább 8 órán keresztül. Jóval azután is, hogy több száz, túlnyomórészt azt a legteljesebb mértékig elítélő, Munk “érveit” cafatokra szedő, alkalmatlanságát, felkészületlenség bizonyító hozzászólást írtak a témának szentelt zsIndex-topikba.

Egy ideig teljesen eltüntették a cikket; most viszont, este 1/2 11…11 körül, az megint ott virít a legfelső blokk második csoportjának második helyén, azaz összességében a harmadik legajánlottabb pozícióban.

Érdekes módon semmilyen másfajta vélemény nem került ki a főlapra (a híreken kívül) a témában ez alatt az idő alatt (sőt, azután, ill. azelőtt sem). A zsIndex által amúgy igen gyakran szemlézett blogokban egész idő alatt tárgyalták (néhol igen magas színvonalon – lásd a Vastagbőrt) az esetet. Nem, egyik sem jelent meg. A Vastagbőrnél mindez érthető, mert az nem igazán polkorrekt – Magyar Elemér blogja (Proszektúra) esetében viszont egyáltalán nem. Elemérünk ugyanis, mint mindig, megint fajt véd, ami – szemben a Vastagbőrrel – aztán tényleg nincs messze a zsIndex alaphangjától. (Legújabb, ITT található cikkét nem idézzük, mert feleslegesnek tartjuk; aki vissza tudja tartani az öklendezést, az elolvashatja. Kötelező jelleggel az olvasói hozzászólásokat is.)

Jellemző, hogy a zsIndex ilyen mértékben azonosult Munk-tyúkanyó primitív, még a tényekkel sem tisztában levő cikkével.

(Ugyanezzel a kérdéssel az ITTENI blog hozzászólói is foglalkoznak.)
 
Előzőleg írtuk:  Frissítés (jan. 31. 20.11):
1.)    Kukkantsunk csak IDE! Idézzük:  Ma 17:00 körül bloggerek ülnek össze beszélgetni a blogsátorban az EFOTT-on (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója).
A várható vendégek:

Szily László, az Index Kult rovatának állandó munkatársa, a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blog alapítója, a blog.hu egyik motorja
Tóta W. Árpád, a W blog írója, publicista, az Index állandó munkatársa
Szabó Zoltán, a comment:com médiablog szerkesztője, az Index kult rovatának munkatársa
Valuska László, az Index kult rovatának munkatársa, a Könyvesblog állandó szerzője, kritikus
Munk Vera, az Index munkatársa, a Cukiság blog tyúkanyója
Meskó Bertalan, a MedIQ orvosi blog szerzője, nemzetközileg is díjazott orvosi blogger
Porcsin Zsolt, a Basahalom blog szerzője, debreceni közíró
Varga „Sixx” Attila, a comment:com médiablog szerkesztője, a Fotelpatkányok című rádióműsor szerkesztője


Miután feléledtünk az “illusztris” (a közéleti-politikai témákban kizárólag fajvédő, cionista [lásd pl. Tóta W. legújabb hányását Gázáról], zsindexes, balliberális) listán, vegyük közelebbről szemügyre Munk Vera jellemzését: “az Index munkatársa, a Cukiság blog tyúkanyója”. Hát igen – tyúkanyó. Ehhez nem kell különösebb kommentár…

2.)    Munk, Cukiság-tyúkanyó volta mellett, hivatásos fajvédő és rettegő; az ITTENI diplomalista tanúsága szerint diplomáját 2006-ban Média és előítélet címmel írta. Azaz 27 évesen – vajon mi tartott ilyen sokáig? Csak kb. hét év alatt volt képes megszerezni egy nyomorult büfé-ruhatár-fajvédelem diplomát? Ha mondjuk orvosi vagy egy jobb mérnöki diplomáért gürizett volna hét évet, még megérteném, de egy olyanért, amivel fajvédelmen meg cukiságon, tyúkanyóságon kívül semmi mást nem kezdhet? Hát, nem tudom…
Szakmai színvonala valószínűleg ugyanolyan volt, mint jelen cikke. Már csak azt kéne tudni, hogy egyáltalán: hogy kaphatott az ilyen diplomát. Arról nem is szólva, hogy PhD képzésre hogy kerülhetett be. Normális PhD-képzésre persze, nem az ilyen cociológusi-fajvédői vackokra, ahol annak adják a jól csengő doktori fokozatot, aki minél hangosabban tud mocskosnácizni és szegínromázni.
3.)    Még egyvalami Munk nyomor = bűnözés párhuzamáról ("éppen a bűnözés valódi okát - egyszerűen szólva: a nyomort - hazudta el.") Mit is mondott az éppenséggel nem cigányellenes (ne felejtsük, hogy milyen szinten “elküldtük” Alsózsolca kapcsán!) Lakatos Attila? "Létezik cigánybűnözés, ám ezt nem lehet egybemosni a megélhetési bűnözéssel". Azaz: a cigányok által elkövetett bűnözés nem megélhetési bűnözés. Ehhez nem kell különösebb kommentár. Költői kérdés: vajon melyiküknek van igaza?


Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 16.45): Nem tudtuk megállni, hogy a köv., nagyon jól sikerült véleményt (forrás) ne vegyük át:
Képzelt tudósítás Munk Veronika kritikus éleslátása és szája ízének alapján!

Elébb az irányító idézet.
„A rendőrkapitány nem beszélt például arról, hogy csinos fiúk, lányok voltak-e az elkövetők, hogy milyen farmer volt rajtuk, ahogy arról sem, néznek-e ezek a bűnözők Dextert, vagy inkább Dr. House-t néznek. Egyedül arról beszélt, hogy a bűnözőket ő egy népcsoporthoz sorolja.”

Igen, igen, Pásztor rekapitány súlyosat hibázott, megérdemelt büntetését megkapta. Miért is? Mert megmondta? A bűnelkövetők nagyobbrészt cigányok!
Fel vagyok háborodva kérem! Micsoda disznóság! Hát még ilyet! Most kérem itt állunk hülyén! Ugyanis az nem információ, hogy K Kevin és Ó Zsigmond, és tettestársuk K Viktória származásukat tekintve cigányok, összeverték Kalim Pál helyi asztalosmestert és kirabolták. Kalim Pál a támadás után három és fél órával elhunyt.
A kétezer forintot az elkövetők játszógépbe dobálták, vagyis visszaforgatták az adóköteles jövedelmek közé.
Mi ez? Ez nevezik maguk tájékoztatásnak? Ilyen egyoldalúan csak a történetet közlik és az etnikát?
Mi van a lényeggel?
Tessék szépen a nagyközönség tudomására hozni az alábbiakat is! Azt, hogy az elkövető ifi emberek kifejezetten jóképűek és csinosak, már már kívánatosak! Fényesre és keményre zselézett hajat viseltek a fejök tetejin, kacsa farokra emlékeztető borbélyt megszégyenítő remeket!
Viktória terjedelmes méretű, de egyszerű mozdonyszőke haját nagy műanyag csipasszal fogta a hátamegett össze. Ugyan lopott de Diesel farmerben a legények, ami féléve frissen mosva és vasalva lett, melynek hátsó zsebeiben a nyeles fésű jól látható. A női szoknya leírása rövid lesz. 30 canti, kék.
A további ruházat és egyéb kiegészítők. Lila selyeming az egyik fiún és véle harmonizáló kék-fekete hosszanti csíkozású hátán Figo felirattal díszített footbal mez a másikon. A leánykán élénk sárga, gyűrt indiai anyagbúl szinte hibátlan gombolású, nyakban V kivágású pulóver, ma divatos retro stílusban csukló körüli nyújtással. A ruházathoz hozzáillő högyös vasalt kávboj csizma és tűsarkú dartanyan lovagló lábbeli, hozzá a nyilon harisnya meglehetősen szellős likú mintázattal legyártva.

Az oskolai végzettség összese. Kettő darab általános iskolai osztály hivatalosan igazolt, a többi tanulmányi serénykedés igazolása csupán szóbéli, a legőszintébb böcsület szavamra mondom. Hiányzik még egy-két osztály, elégtelen érdemjegyek, előzetesben töltött fogvatartás és szülési szabadságolások miatt.

Családi állapot. A két tizenhét éves férfiember tartós kapcsolatban él, két hete. A 16 éves kétgyermekes anyukával.

Kulturális szokások.
Televíziós adásban, Kék fény, családi képriport. Győzike só.
Doktor House! Na ugye! Dextert! Ez mi a franc? Lehet, hogy elírás maradjunk a Desszertnél, jobb hangzású. Sorozatok délelőtt és estve. Dakoták és a Mohekanok viszálya, Da mine Romu! Ceglédikanna festival. Országgyűlés napirend előtti felszólalások, a szemövegesre fókuszáltan! Segílyke osztási bulinap. Olvasás egytől tízig, oda egyesivel, vissza kettesivel. A Mici Mackót állítólag majdnem felolvasta valaki a szomszéd utcában, pár éve történhetett az eset.
Hát így van ez Pásztor úr, ha valaki nem helyén kezeli a nyáját. Nem arra vagyunk kíváncsi csupán, ki mit művelt a törvény elleniben, az jellemzően melyik nációhoz tartozék, mi volt eddig a rovásán. Tessék a lényegre is több figyelmet fordítani. Visel-é-e a cigány, a nem saját keresményű pénzbül ruházatot, milyet, méret, szín és anyag szerint fölsorolva? Fotogén-e olyan plaj bojos, vagy csak átlagos, mennyi nekije, mellye, dereka, csipeje, canti meterben számítva? Csecse szilikonos vagy igazi, kemény fogású mint tehennek tőgye a fejése előtt?
Bellami Kolompár Rómeo daliás-e, szép-e szeme, nem kancslít kicsit se, merre irányul szerelmi szokása, milye van a gatyájában inch-ben kifejezve?
Néz-e digitet? Míveli-e üstökét, dr. House orvosi latinján, midőn az táltost s röntgengépet, CT-t, CGT-t, URH-t, TGM-et, FTC-t és MMEST megszégyenítően éleslát? Tudja-e bűnös a doktor milyen botra támaszkodék, miközben Hospitál? Mi az amikor House infitráciál?

Ezek ösmerete mind fontos és szükséges tudni valók! Garantáltan enyhítik a kirótt büntetésnek felfüggesztési idejét! Szimpatikot és megértést, önként vállalt adakozó kedvet támaszthatnak a munkás emberekben, ha tuggyák, de kielégítetlen hiánya égbekiáltó bűnt, fővesztést, de a hivatalét mindenkép vona maga után!

Így vagyon ez kérem e nehez időkben, cirkuszt és kenyeret adjatok mindennap minékünk, és nem kell az igazság, nem kell a való, mi akkor mondjuk néktek ahogy szeretitek, nem a király a meztelen.
Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 16.25): 1.) A zsIndexen is nyílt egy beszélgetőcsatorna a cikkről. Érdemes elolvasni, mit írogattak az emberek: a hozzászólások túlnyomó többsége igen korrekt. Egyedül geszthi és (a nicknevéből kitalálhatóan cionista) carl solomon az, akinek a firkálmányait el sem érdemes olvasni.

2.) Ha valakit érdekel, Munk miben "szakember", olvassa el pl. a Cukiság: Minden, ami cuki-n megjelent cikkét: Pelyhes kacsagyerek a réten. Uramatyám, és még ez pofázik bele ilyen fajsúlyos kérdésekbe…
3.) Időközben a hölgyemény törölte a zsiWiW-es képeit. Cicusom, látod, nem kéne hazudni, uszítani, és akkor nem fog az egész társadalom téged gyalázni. zsIndex-fórumidézet ezzel kapcsolatban: “Most valószínűleg maga alá van csinálva, mert ugye pofázni a legkönnyebb, mert azt fekve is lehet csinálni. Szerintem nem gondolta, hogy ő lesz az első számú közellenség, persze a szadi után.”
Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 15.40): a különben ballib Zoom is egész korrekt glosszát hozott le Munk cikkéről:

Bréking: „Egyszerűen tökfej ez a Pásztor?”

Nem szeretném mostmár tovább szítani a hangulatot, főleg a sajátomat, azt hittem a következő poszt már tényleg arról fog szólni, hogy mi módon készítem el a mézes-mustáros csirkét. De egy "hír" betett ennek. Íme, érezze rosszul magát mindenki: "Gettók, rezervátumok: bármilyen vonzónak is tűnne sok millió honfitársunk számára mint megoldás, a helyzet az, hogy az ilyesmi nemcsak jogilag és erkölcsileg védhetetlen, gyakorlatilag megvalósíthatatlan, hanem teljes mértékben haszontalan is lenne." Nem, nem akarunk ilyet, békés, nyugodt életet szeretnénk. Én igenis a cigányság alatt a "cigány" körülmények között élőket értettem, hisz tudom, hogy "magyarok" is élnek ilyen" értékrendek" között. A százalékos eloszlásról meg nem Pásztor tehet, mint már mondtam.

A címben szereplő kérdést teszi fel egy véleménymondó egy hírportálon. A cikkben nem látunk mást, mint tudatos önhipnózist: a híreket, mondatokat, a világ eseményeit a hite szerint ferdíti a tudata, s azt lát, amit akar. Jellemző ez ma, mindenkire. Minden bizonnyal rám is, másokra is, függetlenül pártállástól. De azért meg lehet próbálni elvonatkoztatni attól, hogy mit diktál a hitünk, ezért vagyunk szabadok. Ne mondhassa meg egy egyház, egy párt, egy szervezet, hogy mit gondoljunk, hanem próbáljunk meg saját tapasztalataink alapján véleményt és gondolatokat formálni. A többségnél ez fordítva sül el, és önként menekülnek/menekülünk rabigába: munkamániába, vallásba, politikai fanatizmusba, bármiféle szűklátókörű dologba. Természetes, hisz csak jobb, ha van egy kitaposott, megvilágított erkölcsi, gondolati ösvény, és nem kell minden fűszálnál megállnunk, hogy elgondolkodjunk.

De azért a ló túloldalára sem kellene átesni. Ezt az írást nem is tudom semmi kézzelfoghatóhoz hasonlítani, annyira iskolapéldája annak, amikor az ember tökönrúgja a saját gondolatait. Az író pont azt nem veszi észre, hogy a nyilatkozat, és a jelenség, amit kiváltott arról szól, hogy igényünk van arra, nekünk, magyar állampolgároknak, hogy a romák integrálódjanak a társadalomba. Nekem legalábbis igényem van arra, hogy a ne bűnözzenek, hogy nyugodtan járathassam a gyerekeimet olyan iskolába, ahol roma többség van, hogy munka után meghívhassam sörözni a roma származású kollégáimat. Erre őkelme azzal vádolja a „népharagot” hogy csak a további differenciálódást segíti elő. Tudom, nem segít semmin, ha haragszom, ha dühös vagyok, de most egy igény fogalmazódott meg bennem és szerintem másokban is: a ROMÁK NE LEGYENEK MÁSOK. Arra célzok, hogy itt az ideje, hogy teljes értékű magyar állampolgárokká váljanak azok, akik jelenleg szociálisan hátrányos helyzetűek, életmódjukban elfogadott a bűnözés.

Erre megmondják, hogy rosszat akarunk. Csak egy kicsit gondolna a dolgok mélyére, talán megértené, mi történik, de a hite megakadályozza ebben. Szerinte az lenne a helyes, ha továbbra is a szőnyeg alá akarnánk söpörni a problémákat, és mindenféle kifinomult, modoros, teaházi módszerekkel próbálnánk segíteni a putriban élőkön. Az persze fel sem tűnik neki, hogy ez a módszer húsz éve nem jön be. Sőt, a helyzet csak romlik.

Igaza van, hogy elmérgesedett a gyűlölet, és ez egy tünet. De ennek meg kell szűntetni az okát, és nevén kell nevezni a problémákat mielőtt tovább mérgesedne a helyzet, és tényleg kitörne az össznépi fajgyűlölet.
 
Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 15.30): (eddig) elfelejtettük hangsúlyozni, hogy “hozzáértő” “szakember” Munk Veronika még azt sem tudta, hogy hívják dr. Bencze József r. altábornagyot, az ORFK vezetőjét. Még úgy sem tudta, hogy ő – vezetőként – az egyik legexponáltabb rendőrségi megmondóember, akinek a nevét egy, a közéletben, politikában valamennyire is járatos ember soha nem fogja eltéveszteni. Mi is (akárcsak a többi sajtótermék és blog) számtalan cikkben foglalkoztunk vele – tessék csak rákeresni a nevére a keresőben!

Szegény Veronika, bizonyítandó “felkészültségét” és “tényismeretét”, Bencze Györgynek nevezte Bencze Józsefet, amit a zsIndex csak akkor javított ki, amikor egyesek azt a fórumaikon szóvá tették (forrás). Ha valaki nem hiszi, nézze csak meg a köv., árulkodó képernyőfotót:




Kell ehhez kommentár?

Veronika drága! Ahogy a Vastagbőr hozzászólói is ajánlották, maradj inkább a Te “szakterületeden”. Tudod, tüncibüni aranybogár bébifókácskák és az indurpindur bolyhos selyemmakik… Nem Neked való az ilyen téma. Talán majd akkor, ha esetleg aktívan elkezdesz újságokat olvasni. A zsIndexnek meg külön gratuláció, hogy egy ilyen “komoly” lap ennyire ostoba, felkészületlen “újságírókat” alkalmaz, ráadásul az olvasószerkesztői is annyira tájékozatlanok, hogy ők sem szúrják ki az ilyen hibákat, és több, mint egy órával a cikk kirakása után, a fórumbeli hozzászólások hatására javítják csak ki a hibáikat... Szopás, na…
Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 15.08): 1.) Munk Veronikáról időközben még “szebb” dolgok derültek ki. Olvassuk csak el EZT (az olvasói hozzászólásokkal egyetemben)!

2.) Jött egy olvasói levél is:
Veronika drááága!

Olvastuk a Pásztor Úrról alkotott véleményét, mi innen Miskolcról abszolút nem ezt látjuk!
Pásztor úr semmit nem tett csak kimondta az igazat, aminek semmi köze, rasszizmushoz, fasizmushoz, vagy fajgyűlölethez. Nem tudom Ön járt-e már Miskolcon, vagy egyáltalán Borsod megyében, van-e személyes tapasztalata az itteni viszonyokról, de ha nincs, én személyesen felajánlom segítségemet, rászánva az időmet, és bemutatok Önnek több olyan helyet is, ahonnan szűrhet le tapasztalatokat! Mi itt élünk, sok mindenről tudunk, személyesen ismerjük a Kapitány Urat, MI tudunk róla véleményt alkotni, de Önnek ehhez nincs joga, és teljes mértékben visszautasítjuk ezt a megnyilvánulását!

Felszólítom, hogy ezt a jó hírnevet sértő magatartását és nyilatkozatát azonnal helyesbítse! Nyilvánosan kérjen bocsánatot a Kapitány Úrtól és minden igazságot szerető és törvénytisztelő embertől!

Dudásné Hutter Erzsébet
Miskolc

3.) A Vastagbőr-blog Pásztor-cikkének utolsó 50-60 hozzászólása szintén eme hölgyeménnyel foglalkozik. Egy jobb vélemény:

Kedves Blogtársak!

Ezúton felajánlok Munk Veronikának a Miskolcon történő terepmunkájához 1 napi szállás- és étkezési költségeket magában foglaló ösztöndíjat! Kérlek titeket, hogy csatlakozzatok hozzám, hogy ez a szegény, tudatlan, félreinformált kislány eljusson Miskolcra legalább egy hétre!

Remélem, hogy a Miskolci élményei közé bekerül:
- nappali séta az Avason
- találkozás a barna bőrű Bruce Lee-vel és késes csapatával
- találkozás a szorgalmasan dolgozó kisebbséggel az Avaslaján
- nappali élmények a rendőrörsön
- nappali élmények a Városi Kórházban
- éjszakai séta az Avason
- éjszakai élmények a kisebbségi diszkóban
- éjszakai élmények a rohammentőben
- nappali élmények a Búza téren
- nappali élmények pénztálca nélkül
- hogyan vertek meg és köptek le a villamoson
- zúzodásaim története
- hogyan szólítottak meg kulturáltan az iskolában (hülye paraszt!)
- kurva vagyok-e?- elmélkedések a Miskolci kisebbség 5 évnél fiatalabb szóhasználatáról
- segítség, már megint kaptam segélyt!
- játékgép stratégiák a XXI. sz-i Magyarországon
- a tanulás és a fizikai munka veszélyei - a cigány kisebbség kulturális kihívásai a XXI. században

KÉREM TÁMOGASSÁTOK AZ ÖSZTÖNDÍJAT! LEGALÁBB EGY HÉT KELL NEKI, HOGY TÉNYLEG ELHIGGYE AZT, HOGY ÉN A TÉNYEKET ÍROM, NEM RASSZISTA VAGYOK!!!!!!!
 
Előzőleg írtuk: Frissítés (jan. 31. 14.08): Munkról egy érdekes adalék: "Idén először internetes újságíró, Munk Vera, az Index.hu munkatársa kapta a „Zooscar-díjat”. Az internetes hírportál olvasói a leggyakrabban az ő munkájának köszönhetően értesülhetnek arról, hogy mi minden történik éppen az Állatkertben. A „hagyományos” rovatok mellett a legtöbb ilyen témájú írás az Index.hu „kölykeként” 2007 elején indult Cukiság című mellékletben jelenik meg."

Hát igen. Láthatóan a kisebbségi kérdéssel kel és fekszik, és úgy ismeri a cigányság és a vele összehasonlítható egyéb kisebbségek hazai és nemzetközi történelmét, jelenkorát, valamint a hozzájuk köthető bűnözést és annak irodalmát (pl. a külföldi napilapok bűnügyi rovatát), hogy nemes egyszerűséggel letökfejez(het)i Pásztort, aki (nagy)apja lehetne, és legalább 20-30 éve foglalkozik, foglalkozhat a cigányokkal. Egy kis 29 éves nyikhaj, aki eddig állatkerti állatokról írt. Kitalálhatja a Kedves Olvasó, hogy a cigánykérdéshez mennyire “érthet”…

Eredetileg írtuk (jan. 31. 14.03): A zsIndex egyik memgmondóembere, Munk Veronika (zsiWiW-es infók legalul), megint “alkotott”. Cikkében, hazugságot hazugságra halmozva, mocskolja Pásztor Albertet. Nézzük és kommentáljuk alkotását!

Pénteken Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány a következőket mondta egy sajtótájékoztatón: "Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük. (...) Mi, rendőrök, teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető."

Pásztor kijelentései a mai magyar közéletben nem különösebben megdöbbentőek, a rendőrkapitány csak kimondta, amit a többség - legyen szó rendőrökről vagy általában a társadalomról - gondol. Amikor 1996-ban felmérés készült arról, hogy mi a magyar rendőrök véleménye a cigányokról, az derült ki, hogy a rendőrök fokozott bűnözési hajlandósággal jellemzik a cigányokat. A több mint 1500 megkérdezett rendőr 54 százaléka kapcsolta össze a cigányokat a "bűnöző életmóddal", 71 százalékuk pedig egyetértett azzal az állítással, hogy ahol nincsenek cigányok, ott jóval könnyebb a rendőri munka.

Kuruc.info: nem csak Magyarországon, tegyük hozzá. A gazdag, nyugodt, elszigeteltsége miatt még jobbára fertőzetlen, ráadásul még csak nem is náci múltú Finnországban is teljesen ugyanez a rendőrség véleménye az ott is bűnöző, ingyenélő cigányokról. Meg Olaszországban, ahol egyenesen 30 ezer katonát vetettek be a romák ellen, meg Spanyolországban, ahogy a helyi rendőrség aktív semmittevéssel hagyja, hogy a felháborodoott fehér lakosság elűzze egy adott környékről a szintúgy bűnöző mokkákat. Nem magyar sajátosság ez, Veronika drága.
"Legszélsőségesebbnek a rasszisták tűnnek, akik roma-képét az elutasítás, türelmetlenség, előítéletesség, sztereotipizálás jellemzi, melyet összhangban látnak a cigányellenesnek tartott közvéleménnyel. E csoport jelenléte nem túl nagy arányú (10%). Az előítéletesek a megkérdezettek 27 százalékát adják. E körben ugyanazok a tünetek fordulnak mint elő mint az előző csoportban, de megnyilvánulásuk kevésbé intenzív” – fogalmazott a kutatási jelentés. Az elmúlt pár év előítélet-vizsgálatai szerint a társadalom közel nyolcvan százaléka egyetért azzal a gyakorlattal, hogy egyes szórakozóhelyekre nem engedik be a cigány vendégeket, miközben a magyarok kétharmada úgy véli, hogy a bűnözési hajlam a cigányok vérében van.

Nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad.

Kuruc.info: igen, (minimum) a kultúrájukból (hogy vajon emellett szintúgy a génjeikből-e, az más kérdés). Máskülönben nem lenne kiugró a bűnözési arány a cigányok körében, nemdebár?
A hasonló szintű - vagy még lejjebb - élő nemcigányokról tényleg lehet olvasni… olyan cikkekben, hogy "megfagyott, az utcán találták meg, alkoholista, felakasztotta magát" … vagy ott hogy "napi 250 Ft-ot költhet felvágottra, új ruha nincs a gyereknek". De még csak véletlenül sem olyanban, hogy “200 Ft-ért megölte”, “meglincselte az orvost / a tanárt” stb. Ha másképp tudja, Veronika úrhölgy, kérjük a tételes listát!

A számok nem hazudnak: Pásztor kijelentéseit olvasva most az Index-olvasók jelentős hányada is arra gondol, hogy jaj de jó, végre valaki magas rendvédelmi pozícióból újra kimondta, hogy a cigánybűnözés (így, egybeírva) létezik. Az olvasók egy másik része pedig arra gondol, Pásztor egyszerűen az igazságról beszélt, az igazságról beszélni pedig jó. A Pásztor-féle kijelentésekkel azonban több komoly baj van.

A rendőrkapitány nem beszélt például arról, hogy csinos fiúk, lányok voltak-e az elkövetők, hogy milyen farmer volt rajtuk, ahogy arról sem, néznek-e ezek a bűnözők Dextert, vagy inkább Dr. House-t néznek. Egyedül arról beszélt, hogy a bűnözőket ő egy népcsoporthoz sorolja. Ezzel nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad.

Kuruc.info: Kedves Veronika! Ugyan, kérjük, cáfolja már meg azt az aprócska tényt, hogy aki cigány kultúrában, szocializációban nevelkedett, az az esetek 90-95%-ában maga is bűnöző (életvitelű) lesz! Hogy miért a cigányság a “fekete bárány” kivétel nélkül minden egyes (!!) országban (Finnország, Anglia, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Csehország, Románia), ahol jelen vannak? Tán csak nem azért, mert számarányukhoz képest ők bűnöznek messze a legtöbbet, és nem mondjuk a kínaiak, svábok, a svédek vagy a pirézek? Természetes, hogy az emberek beszédtémája a cigányság, hiszen a 92%-uk bűnöző életvitelű (ezt a százalékos arányt nem én mondom, hanem a finn rendőrség hivatalos közleménye). Ha a svábok bűnöznének, akkor őket utálnák, és svábbűnözéstől lenne hangos a közélet.

A másik kérdés meg tipikusan miskolci: még a kizárólag Népszabadságot olvasók is tudják (lásd
EZT és EZT), hogy a cigányok pokoli közállapotokat okoznak az Avason. Természetes, hogy a cigánykérdés sokkal hatványozottabban merül fel Miskolcon, mint a (még) cigánymentes Rózsadombon. Miskolcon az emberek elsőszámú témája ez már évek óta: ezért beszél Pásztor is erről, és nem az elkövetők zenei ízléséről, öltözködéséről.
Ezért nem arról beszél a kapitány, hogy mit hallgatnak az elkövetők, hanem arról, hogy milyen származásúak. Ez ilyen egyszerű.


A származás kiemelésével mutatta meg a "mi" és az "ők" közötti éles határvonalat, amit tovább hangsúlyozott azzal, hogy rámutatott: még a lelkiismeretes rendőri munka sem elég ahhoz, hogy kinevelje a cigányokból a bűnöző hajlamot.

Kuruc.info: Veronika drága! A fasiszmussal, fajgyűlölettel, rászízmussal igazán nem vádolható Radoszáv Miklós nyilatkozta a következőket: “Sajnos, vannak olyan gyerekek, akikkel semmiképp nem tudunk dűlőre jutni, és a bűn útjára léptek, és nekik az az útjuk, élettörténetük, hogy ők úgy maradnak.” Azaz: tizenéves korban már gyakorlatilag képtelenség a bűnözőcigányokat jó útra téríteni “rábeszéléssel”, “lelkizéssel”, “szép szóval”. Egy zebrát sem lehet domesztifikálni (a lovakkal ellentétben), bármit is csináljunk….

Arról viszont hallgatott, hogy az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nemcigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya mint a cigányok körében.

Kuruc.info: elképesztő, pofátlan hazugság. Ha igaz lenne az, amit mond, akkor egyszerűen nem létezne emberi civilizáció. Hadd utaljunk arra, hogy őseink általában sokkal-sokkal szegényebbek voltak, mint ma az átlagember. Ha a véres-verejtékes meló helyett csupán sáska-életmódot folytattak volna, akkor egész egyszerűen ma nem létezhetne emberi civilizáció, hiszen egyszerűen, a természeti erőforrások felélése (ugyanakkor nem újratermelése) után kihalt volna az emberiség, mint evolúciós zsákutca.

És, ugyebár, a közelmúlt és a jelenkor példáit sem kell vázolnunk. A nincstelen, sok esetben kitelepített, Kelet-Európából elüldözött németek tízmillióit. A Karjalából a szovjetek elől elmenekült szintén nincstelen finnek százezreit. Vagy akár a mai csángókat…

Vagyis lehet, hogy az ő nyolc rablásának elkövetői tényleg mind cigányok voltak (mint megtudtuk, ezt a kihallgatáson maguktól vallották be, hiszen jogszerűen ilyen adat nem kérető és nem tartható nyilván), de ennek a ténynek a hangsúlyozásával éppen a bűnözés valódi okát - egyszerűen szólva: a nyomort - hazudta el.

Kuruc.info: nem a nyomor a bűnözés oka (lásd előző megjegyzésünket), hanem a kultúra, a szocializáció.

Pásztor sokkal inkább tünet, véres kelés a (nem létező) esélyegyenlőségi mozgalom arca közepén.

A Szabolcs Online pénteki videójában Pásztor arról beszélt, hogy cigány és nem cigány képtelen egymás mellett megmaradni: "Betelepült az Avasra egy jelentős számú cigányság. Olyan emberek, akik szerintem maguk sem akarnak ilyen helyen lakni, igényük nincsen rá. Eszükbe sem jut, hogy ott majd hitelt kell törleszteni, közös költségekhez hozzá kell járulni. Abban nem gondolkoznak, hogy itt már együtt kellene élni más, konszolidált életvitelű helyi lakosokkal... A kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi.”

"Cigányok" és "magyarok" teljes elkülönítésének igénye logikusan következik Pásztor és a hozzá hasonlóan gondolkodó honfitársaink elképzeléseiből. Az éppen általuk is folyamatosan hivatkozott mindennapi tapasztalatok ugyanakkor éppen azt mutatják, hogy a jelenleg is működő elkülönülés fokozza, nem pedig megoldja a problémákat. Gettók, rezervátumok: bármilyen vonzónak is tűnne sokmillió honfitársunk számára mint megoldás, a helyzet az, hogy az ilyesmi nemcsak jogilag és erkölcsileg védhetetlen, gyakorlatilag megvalósíthatatlan, hanem teljes mértékben haszontalan is lenne. Magyarország legnagyobb kisebbségi csoportja és a többség békés egymás mellett élése mindenkinek, cigánynak és cigányellenesnek egyaránt érdeke, a másik megoldás ugyanis az egyre mélyülő szegénység és a fokozódó erőszak.

Kuruc.info: Veronika drága! Ez szép és igaz. Lenne. Akkor, ha a közénk telepített, deszegregált cigányság át/felvenné a többség kultúráját, törvénytiszteletét. Ezt teszi? Ugyan, Veronika, hiszen még a rászízmussal igazán nem vádolható Népszabadság is elismeri, hogy nem! Nem hiszi? Tessék elolvasni a két, előbb linkelt, az Avassal foglalkozó Népszabó-cikket! Mi derül ki belőlük, ha nem az, hogy a cigányok túlnyomó többsége képtelen az együttélés legalapvetőbb normáinak betartására? Még egyszer mondjuk: ezt a Népszabadság állítja! De ugyanez van minden egyes másik országban is. A közismerten nácifasiszta, fajüldöző múltú, többszázmillió zsidót és cigányt elgázosított Angliában miért tiltakoznak a lakosok kézzel-lábbal azellen, hogy cigánytábor verjen sátrat a környékükön (ITT van, tessék, el lehet olvasni, a fordítást össze lehet vetni az eredetivel stb.)? Persze, biztos az angolok is nácikok, meg a finnek, meg az olaszok, meg minden egyes nép, amely meg van “áldva” a cigányokkal! Ergó, mi a megoldás? A szeparáció, az izoláció! Ha a cigányok egyszerűen képtelenek alkalmazkodni, és a mi életminőségünket rontják, bennünket gyilkolnak, tőlünk rabolnak, akkor hadd legyen már meg az a lehetőségünk, hogy igenis elszeparáljuk magunkat tőlük!

Még valami! A sváboktól, tótoktól, kínaiaktól, rácoktól stb. miért nem szeparálja el a magyar? Miért él a legteljesebb egyetértésben a magyar mellett a sváb meg a tót faluhelyt? Miért nincs semmi bajuk egymással? Tán csak nem azért, mert a cigánybűnözők utálata nem rasszizmus? Ha az lenne, akkor nemcsak a cigányokat utálná a magyar, hanem a kínait, svábot, tótot stb. is…


Pásztor ezzel a jól artikulált cigányozással keresztülhúzta a rendőrség utóbbi években az esélyegyenlőség és a hivatali előítéletek csökkentése terén tett erőfeszítéseit. Hiába írogat leveleket dr. Bencze György rendőr altábornagy Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak arról, hogy nem előítéletesek a rendőrök a romákkal szemben, és hiába ígérgeti, hogy esélyegyenlőségi tervet készít a rendőrség, hiába hangoztatja Draskovics Tibor rendészeti miniszter, hogy sokkal több roma rendőrre van szükség, ha jön ez a rendőrkapitány és azt mondja, márpedig a bűnözés a cigányok vérében van.

Kuruc.info: “márpedig a bűnözés a cigányok vérében van”??? Ezt a mocskos, alávaló hazugságot! Jellemző, hogy a zsIndex ilyen embereknek ad munkát. Ahogy azt már többször levezettük: Pásztor csupán azt vázolta, hogy az elmúlt két hónap alatt rablásokat csak és kizárólag cigányok követtek el, és nem más nemzetiségű emberek. Egy szóval nem mondta azt, hogy “a cigányok mind ilyenek”, meg hogy “a vérükben van a bűnözés”. Ahogy a rászízmussal igazán nem vádolható borsodi cigányvajda mondta: "Mit kellett volna mondani Pásztor Albertnek, ha 200 betörésből 200-at cigány követ el?" Vajon Lakatos Attila is nácifasisztarasszista? Egyáltalán nem úgy tűnik pl. Alsózsolca kapcsán, ahol a nyilatkozataival igencsak sikerült kivernie a biztosítékot – nálunk

A "politikailag korrektnek" vélt beszédmód kudarcot vallott többség és kisebbség együttélési problémáinak kezelésében.

Nyilvánvaló, hogy a félszívvel, felülről erőltetett, "politikailag korrektnek" vélt beszédmód kudarcot vallott többség és kisebbség együttélési problémáinak kezelésében. Aminek az egyszerű oka, hogy magyar állampolgárok milliói számára köszönőviszonyban sincs a mindennapok valós helyzeteivel. Ellenhatásként a nyilvánosságban is egyre inkább polgárjogot nyer a Pásztor-féle "őszinte" beszéd, ami eredményét tekintve abban különbözik a finomkodó bölcsészdumáktól, hogy nem csupán elfedi, hanem tetézi is a bajt.

Kuruc.info: hogyan lehetne tovább növelni a bajt? Talán tűrjük, hogy a cigányok mindannyiunkat legyilkolják, vagy jobb esetben is örök életre megnyomorítsák? Egy rendőrkapitánynak igenis kötelessége, hogy növelje az alá tartozó állampolgárok biztonságát. Igenis tudatosítani kell az emberekben, hogy a cigányok, “kultúrájuk”, szoclializációjuk (és, talán, genetikájuk) miatt sokkal nagyobb mértékben bűnöznek, mint bármelyik más kultúra vagy népcsoport. Ez a túlélés egyik eszköze. Ha tudom, hogy a kígyók egy (jó) része mérges, akkor nem nyúlok hozzájuk, még ha esetleg csak egy vízisiklóról van is csak szó. Ha látom, hogy velem szemben jön egy tíztagú, fiatalokból álló cigánybanda, akkor minimum átmegyek az út túloldalára (vagy éppen megfordulok és sietősen távozom), mert tudom, hogy nagy szerencsém kell legyen, hogy ne raboljanak ki és/vagy késeljenek meg. Ezt nevezik a túlélés törvényének, amit az olyan információk, hogyaszongya “a romák körében lényegesen magasabb a bűnözési arány, mint a nemromáknál”, segítenek.

Egyfelől persze, ostoba tökfej ez a Pásztor, de ennyire nem egyszerű a helyzet. Pásztor sokkal inkább tünet, véres kelés a (nem létező) esélyegyenlőségi mozgalom arca közepén. A mindennapos bazmegezéssel egyenértékű szaloncigányozás természetessége, a cigányok molotovkoktélos gyilkolászása és a Magyar Gárda masírozása után egy magas rangú rendőrtiszt miért tartaná kínosnak, hogy nyilvánosan rasszista kijelentéseket tegyen?

Kuruc.info: mondd csak, Veronika drága, hány cigány halt meg fehér “molotovozás” következtében? Csupán egyetlen esetről tudunk, amit állítólag fehérek csináltak: Pátka. Ott hányan haltak meg, hmmm? A Ph.D.-dat is ilyen szintű hazudozásért kaptad? Nem ártana valakinek átnéznie a szakcikkeidet, és esetleg beszélnie az akkreditációs bizottsággal, ha hasonló “igazságtartalmúak”, mint ez a “molotovkoktélos gyilkolászás” volt… De sebaj, Veronika drága, visszalendül még az a bizonyos inga, ne félj.

Az ORFK gyorsan reagált, dr. Bencze azonnali vizsgálatot rendelt el és intézkedett arról is, hogy Pásztort más beosztásba vezényeljék. Egyelőre nem lehet tudni, hova, hogy melyik az a poszt, ahol a cigányozás a rendőrkapitányinál jobban megengedett.

Olvasónk is hozzászólt a cikkhez:

"Kedves Munk Veronika!

"71 százalékuk pedig egyetértett azzal az állítással, hogy ahol nincsenek  cigányok, ott jóval könnyebb a rendőri munka."

És ön szerint ez nem igaz? Ha igaz, akkor nem lehet kimondani? Ha igazat, de  nem polkorrektet mondunk, az rasszizmus?

"Arról viszont hallgatott, hogy az összes erre vonatkozó kutatás szerint a  romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű,  munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő)  nemcigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya mint a  cigányok körében."

Mocskos kis hazugság! Érdekes módon vidéken, mondjuk 50 éve, amikor egy ottani átlagember nyomorgott, mégsem kellett zárni a portákat. Nem vitték el egymás terményét sem egyéb értékeit. És a szegénységből miért következne a brutalitás? Miért következne, hogy öregembereket össze kell rugdosni és meg kell erőszakolni? És cigány rasszizmus nincs? Amikor "szemét magyaroznak",  miközben vernek, az mi? (A magyar "nagycsaládosokra" pedig igen sértő és hazug (előítélet?) a megjegyzése, mert náluk éppen a bűnözésmentes életvitel  a jellemző.)

Az elkülönítés ellen meg mutasson példát, adja gyermekét cigány többségű osztályba, s maga is leköltözhetne egy cigányok lakta faluba. Hihetőbb lenne  onnan osztani az észt. Jut eszembe: Lauderbe mért nem járhatnak cigányok? Ott miért nem küzdenek a "szegregáció ellen"?


Végül Munk zsiWiW-es lapja:











Kapcsolódó cikk:

- Miskolci rendőrkapitány: "Valamennyi bűncselekmény elkövetője cigány volt" - folyamatosan frissítve