Szombaton délután megtelt az Új Színház előtti tér, ahol a közönség tagjai mellett színészek, más művészek és közéleti személyiségek tiltakoztak Dörner György igazgatói és Csurka István intendánsi kinevezése ellen.
Hajagos Mihály, a demonstrációt szervező Laboratorium Animae Színházi Társulat egyik vezetője, a Színház Alternatív Facebook-közösség létrehozója felszólalásában úgy fogalmazott: azt szeretnék elérni, hogy amennyiben Dörner György és Csurka István nem mond le, Tarlós István főpolgármester a színház vezetésére írjon ki egy új pályázatot, amelyről "a szakmai szempontok, illetve a demokrácia szabályai szerint döntenek".
A demonstráción megjelent többek között Fodor Tamás, Hegedűs D. Géza, Gáspár Sándor, Kulka János és Hernádi Judit színművész, Mohácsi János rendező, Gerendás Péter zenész, valamint Bitó László és Závada Pál író is - adja hírül az MTI.
Frissítés: Az MNO így számol be a megmozdulásról:
A Facebookon jelzettnél némileg kevesebben mentek el az Új Színház igazgatói pályázatának eredményét sérelmezők szombati demonstrációjára a Dalszínház utcába. A felszólalók Dörner Györgyöt nyíltan antiszemitának nevezték, és követelték, a főváros írjon ki új pályázatot a teátrum vezetésére.
Több mint ezren gyűltek össze az Új Színház előtt tartott szombati tiltakozó akción a pesti Dalszínház utcában abból a célból, hogy tiltakozzanak Dörner György igazgatói kinevezése ellen a teátrum élére, s követelve, hogy írjanak ki új pályázatot a posztra. A csípős őszi délutánon összegyűlt „pártpolitika-mentes” seregletben az MNO ott találta Horváth Csabát, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét, Bauer Tamást, az egykor szebb napokat látott SZDSZ korábbi frontemberét, Karácsony Gergely LMP-s honatyát – aki néhány hét múlva megméreti magát a II. kerületi időközi országgyűlési képviselő-választáson – és Karsay Dorottya jogvédőt (aki a napokban a „Nem tetszik a rendszer” című dalszerzeménnyel próbált maga mellé szimpatizánsokat állítani). Az első sorokban a színházvilág számos képviselője megjelent.
A rendezvényt Hajagos Mihály és Sardar Tagirovsky hozta össze, s majdnem annyian el is mentek rá, mint amennyien – uszkve kétezren – jelezték. A házigazda szerepét Ámon Betti, egy, a Duna TV-ből ismerhető műsorvezető vállalta magára, s felszólalt többek között Márta István jelenlegi intézményvezető, Fodor Tamás színművész-rendező („Dörner pályázata trehány, hiteltelen brosúra”), Hegedűs D. Géza színész („A színház templom, morális intézmény, játéktér”), videón Fullajtár Andrea, Cserhalmi György és Csányi Sándor is. Hanti Vilmosnak, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének vezetője felszólalása közben számosan elindultak hazafelé az üggyel szimpatizálók közül.
Márta István szónoklatában bejelentette, 102 nap múlva bemutatják a színházban Thomas Mann A varázshegy című darabját Szikora János rendezésében, erre utalva pedig Pokorny Lia leplezte le a homlokzaton elhelyezett 102-es számot, ami egy visszaszámláló lesz majd – ennyi időt adnak a fővárosnak egy új pályázat kiírására és Csurka István volt MIÉP-elnök intendánsi kinevezésének visszavonására.
Júliusban írta ki a főváros az Új Színház igazgatói pályázatát, arra Dörner György mellett Márta István jelentkezett. A pályázaton Dörner győzött, akinek kinevezését október hatodikán írta alá Tarlós István főpolgármester. Az ez ellen tiltakozók az aznemlehet.hu oldalon szervezik magukat.