Szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, dr. Gál András Levente kormánybiztos vezetésével újabb egyeztetést tartott a zsidó közösségeket érintő úgynevezett „örökjáradék” kérdésben. Az EMIH a tárgyalásokról informálta Yonah Metzger izraeli főrabbit, aki üdvözli a kormány lépéseit. Korábban a legfelsőbb izraeli vallási méltóság arra kérte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, hogy az örökjáradék elosztását az egyes irányzatok társadalmi támogatottsága alapján határozzák meg.
Az egyeztetés előzménye az a dinamikus fejlődés, melynek gyümölcse a sokszínű, több egymással párhuzamosan működő zsidó hitközség, mely egyben elhozta az igényt, hogy a zsidóság sokszínűsége a Magyar Állammal való kapcsolatban és a magyar zsidóságtól 1948 után elkobzott ingatlanok után kapott egyházi finanszírozásban, az úgynevezett örökjáradék kérdésében is megnyilvánuljon.
A 2012. január 1. életbe lépő egyházügyi törvény ezt a változást ismeri el a törvény szavával is, hiszen mellékletében a neológ Mazsihiszen kívül a statusquo EMIH és az ortodox MAOIH is megjelenik önálló egyházként.
Ősszel, a Mazsihiszen kívüli hitközségek kérésére, a KIM kezdeményezte, hogy történjen megállapodás a Mazsihisz és a többi hitközség között az említett örökjáradék kérdésében. A lezajlott egyeztetések nem jártak sikerrel, ugyanis habár a Mazsihisz hajlandónak mutatkozott a rajta kívül álló hitközségek bizonyos fajta „támogatására”, de nem akarta elismerni azokat egyenlő partnerként.
A mai egyeztetésen az EMIH kifejtette álláspontját, mely szerint elsődleges prioritásnak tartja, hogy az örökjáradék egyeztetések ne váljanak egy nyilvános, sajtón keresztüli sárdobálássá. Illetve azt tartaná helyesnek, ha minden hitközség, az Állammal közvetlenül, önállóan szerződésben állapodhatna meg. Egy olyan finanszírozás, amely a társadalmi támogatottságot és a kifejtett aktivitást venné alapul, biztosítaná a zsidó közösségek jövőbeni további reneszánszát is.
A tárgyalásokról az EMIH informálta többek közt Izrael Állam főrabbiját, aki nagy megelégedéssel fogadta az előrelépés hírét. A főrabbi magyarországi látogatásai alkalmával többször is kifejtette abbéli reményét, hogy a zsidó közösségek közötti diszkriminatív állami viszonyt rendezni lehet, és az állam az egyes hitközségeket és irányzatokat egyenlő partnerként és egyenlő mércével kezeli majd.
A nyáron, a főrabbi Jeruzsálemben fogadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes urat, aki beszámolt neki az új egyházügyi törvény zsidó közösséget érintő tartalmáról, melyet a főrabbi örömmel üdvözölt.
Korábban, 2010 decemberében a legfelsőbb izraeli vallási méltóság arra kérte a miniszterelnök-helyettest, hogy az örökjáradék elosztását az egyes irányzatok társadalmi támogatottsága, például az 1%-os felajánlások aránya alapján határozzák meg.
Az EMIH üdvözli a Magyar Kormány lépéseit és külön értékeli, hogy a kormány kellő óvatossággal eljárva, mindenekelőtt a hitközségek közötti belső megállapodást ösztönzi.
(Zsidó.com)