Szerenáddal köszöntik a kilencvenedik születésnapját ma ünneplő Göncz Árpád volt köztársasági elnököt budapesti otthonánál.
A köszöntést Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke kezdeményezte. Tájékoztatásuk szerint a budapesti Vérhalom téren beszédek nem hangzanak el, mindössze eléneklik a Ha én rózsa volnék című Bródy-dalt.
(MTI)
Frissítés: képeken "Árpi bácsi" hódolói:

Bódi László, Cipő, a Republic együttes énekese 

Középen Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, mellette felesége (j2) Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció (DK) tiszteletbeli elnöke (j) és Gyurcsány Ferenc szemkilövető miniszterelnök, a DK elnöke (j3)



(Képek: MTI)
Videó:
Kapcsolódó: