Újabb vasúti nagyberuházáson kaszálhat a Közgép Zrt.: a Simicska Lajost tulajdonosának elismerő cég elnyerte a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújításának feladatát. Az előzetes számítások szerint 39 milliárd forintos közbeszerzésről kormányhatározat is született és eredményét már be is jelentették.

Vasúton erősíti pozícióit a Közgép Zrt. A társaság konzorciumi partnereivel a Tárnok-Székesfehérvár, a Szajol-Kisújszállás és a Kisújszállás-Püspökladány vasútvonalak, illetve a záhonyi térség széles nyomtávú vágányhálózatának átépítésére kiírt közbeszerzéseken mintegy 160 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el. A vonatozásnak azonban ezzel még nincs vége.
A Közgép és szövetségesei újabb több tízmilliárdos vasútépítés feladatába foghatnak bele az idén. A Népszabadság úgy tudja: a Németh Miklós vezérigazgató nyilatkozata szerint Simicska Lajos tulajdonában lévő társaság a Swietelsky Vasúttechnika és a Magyar Aszfalt társaságában elnyerte a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal átépítésére kiírt közbeszerzést is. A versenyben a második helyre az A-HID konzorciuma került.

A 120-as vasútvonal rekonstrukciója
Hivatalosan még nem jelentették be, hogy a győztes csapat pontosan mekkora összegért vállalta a hozzávetőleg 30 kilométeres vonalszakasz felújítását. A MÁV 120-as számmal jelölt vonalának rendbetétele azonban az előzetesen kalkulált mérnökár szerint úgy nettó 39 milliárd forintba kerülhet. És a hírek szerint a győztes pályázó ezt a határt nem is lépte túl.
A Gyoma és Békéscsaba közti vasútvonal projektjével a Közgép és „barátainak” vasútfejlesztésből származó megrendelései elérhetik a 200 milliárd forintot. Ami akkor is tekintélyes összeg, ha a bevételek nem egyszerre, inkább csak a beruházások aktuális számláinak kifizetésekor, részletekben csordogálnak be a konzorciumi tagok számláira. A 120-as vonal esetében például az utolsó, hivatalos nevén a végszámla kifizetése valamikor 2014 második felében lehet aktuális. Feltéve, ha az építkezés menetrend szerint az idén megkezdődik és két év alatt be is fejeződik.
Az érem másik oldala, hogy bárki is nyeri el a Budapest-Lőkösháza vasútvonal rekonstrukciójának első ütemeként számon tartott Gyoma-Békéscsaba szakasz korszerűsítését, számláit pusztán „barátságból” nem fizetik ki: ahhoz a beruházásnak is el kell készülnie. Ami a IV. számú Páneurópai közlekedési folyosóhoz tartozó vasútvonal esetében az Európai Unió követelményeinek betartását jelenti. Vagyis alaphelyzetben a kétvágányú, óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre, 225 kilonewton tengelyterhelésre alkalmas pálya kiépítését.
Talán könnyebbség, hogy ehhez az alapok már megvannak. Annyiban legalábbis, hogy Gyomát Békéscsabával már ma is kétvágányú, villamosított vasúti pálya köti össze. A vállalkozók dolgát megkönnyítő körülményeknek azonban ezzel vége is: a bal vágányon évtizedek óta 40, illetve 60 kilométeres sebességkorlátozással, míg a jobb pályán óránként 120 kilométerrel is haladhatnak a vonatok. Ami önmagában is átépítést indokolna. De a teljes felújítást megköveteli a pálya 210 kilonewtonban megállapított legnagyobb tengelyterhelése is.
A Közgépre és partnereire vár a harminc kilométernyi vasútvonal és a közbenső állomásainak teljesen átépítése. Megújulhat Csárdaszállás, Mezőberény és Murony állomása, gyalogos, kerékpáros, és közúti aluljárók, magas peronok épülhetnek. De kiépül az új felsővezeték rendszer, a térvilágítás, az állomásokon a váltófűtés is.
A költséges fejlesztés az utasforgalomban szerény haszonnal kecsegtet: Gyoma és Békéscsaba között a vonatok menetideje legfeljebb 5-7 perccel csökkenhet. Legfeljebb abban lehet bízni, hogy a teljes Budapest-Lőkösháza vonal fejlesztése ennél lényegesen nagyobb menetidő megtakarítást is hozhat, ha egyszer elkészül.
(Nol nyomán)
Kapcsolódó: