Hanuka alkalmából a magyarországi zsidóság vezetői felé írt üdvözlő leveled késztet az alábbi sorok megírására.

Hazám iránti aggódásomtól vezetve évtizedek óta aktívan követem a magyar belpolitikai életet. Valamikor a Giczy György vezette KDNP-t ítéltem meg a leginkább választható pártnak, majd miután felismertem, milyen kettős játékot űz a pártvezetés – szép szavak a tagság, a szimpatizánsok felé, de hajbókolás az idegen érdekek képviselői előtt – a MIÉP felé fordultam.

A MIÉP akkori eszmeiségével a mai napig nincs bajom. Sokkal inkább zavart Csurka dilettáns pártvezetési stílusa, illetve, hogy idővel egyre inkább erősödött bennem a gyanú, hogy Csurka egy küldött, irányítható személy, akinek a feladata, hogy a szép gondolatok segítségével magához láncolja a nemzeti radikalizmusra fogékony magyarok táborát, de egyúttal vigyázzon arra, hogy túl erős soha ne legyen ez a tábor. Persze konkrét bizonyítékaim sohasem voltak erre. A MIÉP széthullása után az új évezred első éveiben azt mondtam magamnak, hogy elég volt, pártokkal többé nem állok szóba. Aztán valamikor 2010 környékén annyira megtetszett nekem a Jobbik, hogy föladva korábbi elhatározásomat, a párt aktív támogatója lettem. A párt programját népszerűsítettem minden fórumon – otthon, család, munkahely, utca, egyház, baráti kör. Érveltem, vitatkoztam, röplapokat osztogattam, teljes mellszélességgel kiálltam mellette.

Amikor megindult a Jobbik néppártosodási programja, még azt is érthetőnek, legitimnek találtam.

Megértettem, hogy a mai viszonyok között a túlzásba vitt radikalizmus kontraproduktív lehet, és hogy nekünk elsődleges feladatunk minél erősebb parlamenti támogatottsággal politizálni, ha valamit el akarunk érni a haza érdekében. Bár elgondolkoztam azon, hogy mi lesz ebből. Egy másik Fideszre, KDNP-re nincs szüksége az országnak. Illetve, ahol ezek állnak, ott nincs hely a Jobbik számára. Az ő választóik nemigen fognak saját pártjaiknak hátat fordítani, csak azért, mert a Jobbik most feladta korábbi radikalizmusát.

Láttam továbbá, milyen szituációba kerültek kivétel nélkül az elmúlt 10 évben a tőlünk nyugatabbra lévő országok nemzeti radikális pártjai. Gondolok itt elsősorban a Marine Le Pen vezette francia Front National-ra, a Strache vezette osztrák FPÖ-re, a Fini vezette olasz Nemzeti szövetségre, a Nick Griffin vezette brit BNP-re és Geert Wilders holland Szabadság Pártjára.

Mi a közös ezekben a mozgalmakban?

Ezek a pártok mind nemzeti radikális mozgalomként kezdték, helyesen mutattak rá a nyugati társadalmak legfőbb problémájára, nevezetesen a színesbőrűek, muszlim arabok és négerek irányított bevándoroltatására. De nem tettek lakatot a szájukra, ha Izraelt kellett bírálni, pl. a palesztinokkal szemben folytatott politikája miatt.

Átütő sikert – nevezetesen a társadalom megóvását a bevándorlástól – egyikük sem tudott elérni. Ezek a mozgalmak kb. 10 évvel ezelőtt – talán egyik a másik példáját követve – abba az irányba mozdultak el, hogy látványosan Izrael-barát politikát kezdtek folytatni. Izrael korábbi alkalmankénti bírálatát felváltotta az abszolút meghunyászkodás. Bár továbbra is helyesen nevezték meg a fő problémát, a bevándorlást, kezdték kinevezni fő felelősnek a harmadik világ írástudatlan és szervezett módon Európába szállított hadait.

Pedig ezek a szerencsétlen tömegek vajmi keveset tehetnek róla, hogy a nyugati politika és média, valamint az agymosott társadalom mindent megtesz a saját élettere bevándorlók általi elpusztításáért. És ugyancsak félrenéztek, amikor a cionista politika leplezetlenül a bevándorlás erőltetése mellett tette le a voksot.

Tehát ezek az eurokonform jobboldali pártok behunyták a szemüket, és a társadalom védekező reflexeit a beáramló muszlim tömegek ellen irányították, nem pedig azok ellen, akik ezeket a tömegeket beengedték.

És tettek még valamit ezek a pártok: elkezdtek kritikátlanul holokausztozni.

A mai Nyugat generációi a nyolcvanas évek óta abban nőnek fel, hogy a fehér európai bűnös, és bűnére nincs megbocsátás. Elsősorban a németek mint tettesek, másodsorban a többi európai, mert nem tettek eleget a zsidók megmentéséért. És bűnbocsánatot ugyan nem nyerhetnek, de vezeklésképp mindenképp hasznos, ha befogadják a migránsok millióit, nehogy még egyszer előfordulhasson a holokauszt.

Nem tudom, mik voltak az eurokonform jobboldali pártok vezetőinek mozgatórugói. Több toleranciát vártak el a médiától, ha leteszik a hűségesküt a Jád Vásemben? Netán arra számítottak, hogy a parlamentben döntő tényezővé válnak?

Számításaik mindenesetre nem váltak be. Bár a sajtó egy része csakugyan kesztyűs kézzel kezdett el velük bánni, és ennek következtében komoly tényezővé váltak hazájuk politikájában, mégsem lettek annyira erősek, hogy a fennálló viszonyokon tudjanak változtatni.

Másrészt viszont saját táboruk előtt váltak hiteltelenné. És nem fölösleges rápillantani, hogyan kezeli ezeket az eurokonform jobboldaliakat a nemzetközi zsidó sajtó. A korábban radikális európai pártok hajbókolását kegyesen fogadják ugyan, de a nemzeti érdekek melletti kiállást továbbra is gyűlölködésnek nevezik, és különböző csatornáikon, alapítványaikon keresztül továbbra is komoly anyagi támogatást nyújtanak a "Refugees welcome" agyrém propagandistáinak. Leplezetlen kárörömmel figyelik továbbá, hogyan váltak ezek a pártok saját törzsszavazóik előtt hiteltelenné.

Ezzel szemben egy európai szintű csoda volt, ahogy a Jobbik mindenféle meghunyászkodás nélkül elért egy stabil 25%-os támogatottságot, és Gábor, ebben oroszlánrészed volt neked. Sok volt ez vagy kevés? A szűkös lehetőségekhez képest nagyon sok, ahhoz, hogy döntően tudjuk alakítani az ország jövőjét, nagyon kevés.

Itt tartunk ma mi 2017 elején. Válaszúton vagyunk.

Vagy megmaradunk tiszta, független, hazafias erőnek, nem zavartatva magunkat attól, hogy antiszemitának kiáltanak ki bennünket. Ezzel különben sem kellene nagyon foglalkozni. Hogyan is mondta Golda Meir néhai izraeli miniszterelnök? Aki bírálja Izrael politikáját, az antiszemita. Vagy a volt izraeli miniszter: "Az antiszemitázás és a holokausztozás csak egy trükk, mindig használjuk". Ugyanígy fog reagálni a nemzetközi cionizmus is: aki megpróbálja a saját nemzet érdekeit védeni – legyen az akármilyen barátságos a zsidókkal szemben – az antiszemita.

Vagy: követjük a nyugat-európai radikális pártok példáját, és megpróbálunk barátságos viszonyt kialakítani a zsidósággal, Izraellel.

Vedd észre azonban, Gábor: ezeknek a cionista erőknek nincs szükségük barátokra, szövetségesekre!

Ezek abszolút meghunyászkodást, a nemzeti érdekek teljes föladását várják el. Köves Slomó (és a cionizmus többi képviselője) sohasem fogja békejobbodat elfogadni. Ha te Köves Slomó úrként szólítod meg, ő Vona Gábor úrként szólít meg téged válaszában. Kegyesen mosolyog, vállon vereget, ha elzarándokolsz Jád Vásembe, holokauszt-emlékművet avatsz, vagy legalábbis kinyilvánítod erre hajlandóságodat, de a magyar nemzeti érdekek egy milliméternyi képviseletét sem fogja tolerálni. Ezek nagyon jól elvannak az úgynevezett baloldal és úgynevezett konzervatív oldal talpnyalásával, akiknek semmit sem kell ezért a talpnyalásért viszonzásul nyújtaniuk. Nem fognak tehát kapkodni a Jobbik békejobbja után, pláne, hogy (joggal) feltételezik, a Jobbikban azért megmaradt még a nemzeti érdekek képviselete. A zsidók kegyeit kereső jobb- és baloldal egyébként nem magyar specialitás: erről szól a legtöbb európai ország pártrendszere (egypetéjű kétpártrendszer).

És ezt a válaszutat szeretném minden jobbikos vezetőségi tag, parlamenti képviselő és egyszerű tag figyelmébe ajánlani. De rögtön föl szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy Magyarország nem Nyugat-Európa. Egyrészt itt a mindennapos megélhetési gondok miatt nem tud úgy hatni a holokauszt-propaganda, másrészt itt valamivel nagyobb az agymosás, a média, elsősorban a televízió hatása az emberekre.

És még egy apróság: a II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus egyházban, de a protestánsoknál is mindennapossá vált a cionisták előtti hajbókolás, annak emlegetése, amit Gábor, te is idézel, nevezetesen, hogy zsidók, keresztények ugyanazt az Istent imádják. Hát ez egy tévedés. Mi, keresztények, az Atya, Fiú, Szentlélek Szentháromság Egyistent imádjuk, a zsidók egy (nem létező) törzsi Jahve-t. A keresztények számára minden ember felebarát, a zsidók számára csak a másik zsidó. És ők ebből soha egy jottányit nem fognak engedni.

A Kuruc.infón ezzel kapcsolatban megjelent írásokhoz fűzött kommentárok rekord számából mindannyian észrevehetjük, a kérdés erősen foglalkoztatja a magyar nemzeti közgondolkodást. Túl ezen, ismerőseim közül többen megszólítottak a napokban, aggodalommal a hangjukban: mi lesz a Jobbikkal?

Kérlek tehát, Gábor, kérem a párt akármilyen szintű vezetőit, az egyszerű párttagokat, higgadtan gondolják át ezeket a dolgokat. Hozzászóló társaimtól azt kérem, hagyjuk az árulózást, ügynöközést, egymás édesanyjának, a kiválasztó- és nemzőszerveknek emlegetését. Nézzünk tükörbe, de ne felejtsük el, mi hozott minket ebbe a táborba. Gondolom, (a trollok kivételével) mindegyikünk tiszta szívvel mondhatja, a magyar haza szeretete, féltése.

Boldog újesztendőt, szebb magyar jövőt kívánok mindannyiunknak.

2017. január

Kapcsolódó: Hidak és lövészárkok: radikális helyzetre radikális válasz - vagy megalkuvás?