Olvasónk írja:
A valaha szebb napokat látott, egykori nemzeti radikális párt, amelyet a balliberális összefogás tart lélegeztetőgépen, olyan mélységekbe süllyedt, ami páratlan a magyar politikában. Jó példa erre, ami Terézvárosban történt az önkormányzati választás kapcsán.
A Jobbik nem állított egyetlen körzetben sem jelöltet, a kerületi összefogásban nem vettek részt, csak támogatásukról biztosították az összefogás jelöltjeit és Soproni Tamás momentumos polgármester-jelöltet, így remélve néhány falatkát a húsos fazékból.
Működő Jobbik-alapszervezetről sem beszélhetünk, mivel a tavalyi tisztújító kongresszus után (ahol Toroczkai László minimális szavazatkülönbséggel veszített), szinte elsőként Budapesten, a tagság döntő, aktív többsége kilépett a Jobbikból, és a Mi Hazánk Mozgalomhoz csatlakozott. A Jobbik a maradék tagság élére kerületi elnöknek a Pápáról ideejtőernyőzött Töreki Milánt választotta, aki alig egy éve lakik a kerületben, vagyis se kötődése, se helyismerete nincs. Ennek ellenére a kompenzációs listán a 2. helyre került.
Zoom
Igaz, hogy végül képviselői mandátumot nem szerzett, mert egyéniben az összes körzetet az összefogás nyerte meg, de vigasztalódhat a Terézváros Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnökségével, és hogy kellően meghálálja a balliberális összefogás a kerületi Jobbik támogatását, még egy külsős bizottsági helyet is kapott.
De nem ő, a kerületi volt jobbikos tagok és szimpatizánsok által ismeretlen Töreki bukott felfelé a legnagyobbat...
Az arctalan, a balliberális oldalba besimuló Jobbik már csak a túlélésért, a hatalom hátrahagyott morzsáiért küzd, amíg még megteheti. Tudják, hogy közel a vég, ezért háttéralkuk nyomán olykor még komoly pozíciót is elcsíphetnek, persze ennek ára van: egy követ kell fújniuk a balliberális tömbbel.
A polgármesternek megválasztott momentumos Soproni Tamás külsős alpolgármesternek Juhász Szabolcsot, a Jobbik volt VII. kerületi képviselőjét kérte fel, miközben nem árt még egyszer hangsúlyozni, hogy a Jobbik nem szerepelt jelölő szervezetként a választáson a kerületben.
Zoom
Az alakuló ülésen aztán váratlan fordulat történt, Juhász Szabolcsot a képviselő-testület nem szavazta meg külsős alpolgármesternek, mert arra a kérdésre, hogy áll-e büntetőeljárás alatt, igennel válaszolt. Kovács Béla volt jobbikos EP-képviselő egyik fiktíven fizetett asszisztense volt korábban, s míg nem születik ítélet a perben, addig nem láthat el közfeladatot. Soproni Tamás polgármester nem nevezett meg másik alpolgármester-jelöltet az alakuló ülésen.
Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a Jobbik aprópénzre váltotta a lelkét. Letért arról az útról, ami a párt legfontosabb dokumentumában, az alapító nyilatkozatban szerepel, miszerint eltakarítja a közéletből a baloldali utódpártot és szövetségeseit, a liberális és neoliberális pártokat. Ebből az is következik (következne!), hogy nem működik együtt ezekkel a pártokkal. Nem kétséges, hogy a Jobbik elárulta azt a szavazóbázist, amely 2010-ben a parlamentbe juttatta, mert számukra van az a pénz, amiért még az ördöggel is szövetkeznek.
A balliberális oldal Fidesz-diktatúráról beszél, de itt, a kerületben a demokratikus elveket magára nézve nem tartja fontosnak. Felelős pozícióba helyezi (helyezné) a választásokon el sem induló Jobbik embereit, miközben, a 40% feletti eredményt elérő, a kompenzációs listáról 4 képviselőt bejuttató Fidesz mindössze 2 külsős bizottsági tagságot kapott. (De persze nem sajnáljuk őket sem.)