Egy merészen rendhagyó zongoraest helyszíne lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye március 17-én, péntek délután 18 órától Szereti Ön Chopint? címmel.
Thurzó Zoltán nagyváradi Magyar Kultúra-díjas zongoraművész nem első alkalommal tart hasonlóan interaktív előadást Budapesten. Önálló zongorahangversenyei sokszor „one-man-show” jellegűek, ahol, elhagyva hangszerét, magyarázva sétál a közönség sorai közt, és olykor meglepő „sztorikkal” idézi meg az érinthetetlennek vélt zenei ikonok szellemét. Különleges zenei kalandra hívó, feltérképező szándékú műsorai vannak. Élvezi a zenét, és mindent, ami vele kapcsolatos. Ez az ösztönösség természetesség hatja át minden előadását.
Thurzó Zoltán zongoraelőadói érzékenysége a kritikusok szerint legalább annyira sokszínű ezeken az eseményeken, mint amennyire a háttérinformációk átadása is a zeneművek életre keltéséhez. Saját személyiségén átszűrve vezeti még közelebb a koncert látogatóihoz magukat a zeneszerzőket és az előadott zongoradarabok személyes hangulatvilágát is.
A márciusi hangversenyen Chopin korszakos jelentőségű alkotásai fognak felcsendülni. Kiváló kommunikációs képességeit kihasználva továbbá betekintést nyújt a művek „születésének” körülményeibe, történeteibe. Egészen egyedi, interaktív módon vonja be közönségét hangversenyeinek menetébe. Nem titkolt szándéka, hogy a közönség soraiban ülő felnőtteket és gyerekeket is minél inkább megérintse a zene rejtelmes világa.
Thurzó Zoltán pár gondolata a zongorakoncerttel kapcsolatosan:
Szeretnék mindenkinek átnyújtani egy „ajándékot”: eljátszani és elmesélni mindazt, ami emberi lényünket jellemzi Chopin egyedi zongoramuzsikájában megtapasztalva. Zenében, és szóban emberi oldalunk határtalan színességét. A zene, minden zeneszerző legbelső karikatúrája. A zenéje által ismerjük meg természetét, személyiségét. Chopin a zenében páratlan érzékkel megszervezett hangjaival fejezte ki mindazt, amit lényegesnek gondol a világról és természetesen benne az emberről. De nem szabad magyar gyökereinkről sem elfelejtkezni (pár Liszt-művet is elő fogok adni majd), mert ezek szervesen kapcsolódnak több nemzet nagyjához, akik szintén a hagyományok, a gyökerek megőrzését vállalták fel.
Szeretik Önök a romantikus zenei gyöngyszemeket, korabeli történeteket, anekdotákat, adott esetben zenei pletykákat, történelmi párhuzamokat... és nem csupán?
Mindenkit sok szeretettel várnak az ingyenes hangversenyre.
Bővebb információkat a www.thurzozoltan.com honlapon olvashatnak, valamint a facebook.com/ThurzoZoltanOfficial oldalon.
Műsoron:
Liszt Ferenc: Albumblatt – Feuilles d’album in A flat
Frédéric Chopin: a-moll keringő Op.64.Nr.1 (Perc-keringő)
Frédéric Chopin: Nocturne Op.9, Nr.1
Frédéric Chopin: Nocturne Op.9, Nr.3
Frédéric Chopin: g-moll Ballada Op.23, Nr.1
Frédéric Chopin: Valse brillante Op.34, Nr.2
Frédéric Chopin: Nocturne Op.27, Nr.1
Frédéric Chopin: Nocturne Op.27, Nr.2
Liszt Ferenc: Desz- Dúr Consolation Nr.3
Frédéric Chopin: Hárfa etűd Op.25, Nr.1
Liszt Ferenc: “Un Sospiro” (A sóhaj) koncertetűd
Frédéric Chopin: Nocturne Op.55, Nr.1
Frédéric Chopin: Polonaise Op.44
Frédéric Chopin: a-moll keringő Op.64.Nr.1 (Perc-keringő)
Frédéric Chopin: Nocturne Op.9, Nr.1
Frédéric Chopin: Nocturne Op.9, Nr.3
Frédéric Chopin: g-moll Ballada Op.23, Nr.1
Frédéric Chopin: Valse brillante Op.34, Nr.2
Frédéric Chopin: Nocturne Op.27, Nr.1
Frédéric Chopin: Nocturne Op.27, Nr.2
Liszt Ferenc: Desz- Dúr Consolation Nr.3
Frédéric Chopin: Hárfa etűd Op.25, Nr.1
Liszt Ferenc: “Un Sospiro” (A sóhaj) koncertetűd
Frédéric Chopin: Nocturne Op.55, Nr.1
Frédéric Chopin: Polonaise Op.44
A kincs, melyet Fryderyk Chopin adott a világnak, zenéből van, a kincs, amelyet ő kapott a világtól, emberi lényekből áll.
(Liszt Ferenc)