Újabb gyalázat Dunakeszin. Tegnap éjjel lakossági bejelentés alapján az emlékműhöz siettem és ott a képeken látható állapotokat találtam - írja Varga Zoltán Péter, a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnöke Facebook-oldalán.

Arról is beszámol, hogy az ismeretlen elkövetők ezúttal nemcsak letörték a turul szárnyát, de el is tüntették - a helyszínre érkezők nem találták meg azt a környéken.
Kihívtam a rendőrséget, ma pedig írásban is feljelentést teszek. A továbbiakról később - zárja bejegyzését a helyi elnök.

Mint ismert, tavaly szeptemberben már egyszer megrongálták az emlékművet, ugyancsak a turul bal szárnyát törték le, majd nem sokkal később a trianoni emlékmű tetejéről is letörték a keresztet ismeretlenek. A Jobbik mindkét esetben feljelentést tett, de a rendőrség az elkövetőt egyik esetben sem találta meg.
A Jobbik egyúttal kérte a képviselő-testületet, hogy felterjesztési jogával élve kérje a turul büntetőjogi védelmét. A fideszes testületi többség a javaslatot tavaly novemberi ülésén elutasította.
(dunakeszi.jobbik.hu)
Előzmények: