Egy évre próbára bocsátotta garázdaság miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított menóra tájékoztató tábláját – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton.
Az ítélet szerint azt lehetett bizonyítani, hogy M. T. december 5-én, hajnali 3 óra után nem sokkal részegen érkezett a Blaha Lujza térre, ahol észrevette az ott felállított kilencágú gyertyatartót. Miután elolvasta a rajta elhelyezett feliratot, a táblára ütött, amely emiatt leszakadt és a földre esett. Ez után távozott volna a helyszínről, de a rendőrök elfogták.
A bíróság kimondta: a férfi "erőszakos, kirívóan közösségellenes" cselekménye alkalmas volt arra, hogy a téren tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Ugyanakkor a bíróság a váddal szemben azt állapította meg: a vádlott nem volt tisztában azzal, hogy a kilencágú gyertyatartó vallási jelkép.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: