"Ennyire sem
érdekelnek"
Néhány évvel ezelőtt valóban az autonómia és a kollektív jogok lehettek a legfontosabb kérdések, Románia és Magyarország európai uniós tagsága után azonban ezek nem igazán időszerűek - jelentette ki Kóka János, a magyargyűlölő Szabad Demokrata Szövetség (SZDSZ) méltó elnöke az RMDSZ két pártlapjának: az Új Magyar Szónak és az Erdélyi Riportnak.

Kóka úgy vélte: a világ körülöttünk gyökeresen megváltozott, és ezért nemcsak új válaszokra, hanem más kérdésfelvetésre van szükség. "A kérdés ma az, hogyan tudjuk mindenki számára biztosítani az emberi szabadságjogok kiteljesedését, és hogyan tudjuk újrafogalmazni és őrizni a magyar nemzeti identitást az Európai Unión belül" - fogalmazott.

Kóka szerint a liberális nemzetpolitika célja az, hogy magyarság együvé tartozása valódi közösséget jelentsen. Arra a kérdésre, hogy az új liberális nemzetpolitika (amelyik valójában nem is létezik, a szerk.) mennyire találkozik vagy sem a szocialisták, illetve a magyar kormány nemzetpolitikájával, Kóka elmondta: saját általános politikájukat – s ez vonatkozik a nemzetpolitikára is – nem valamelyik párttal szövetségben, vagy épp annak ellenében alakítják ki. Ugyanakkor nem fognak lemondani arról, hogy nyíltan elmondják – adott esetben határon túli vonatkozásban is –, hogy mivel nem értenek egyet.

"A liberálisok többsége például nagyon rossz döntésnek gondolta, amikor a szocialisták higgadt, okos érvelés helyett 23 millió román bevándorlóval fenyegetőztek az állampolgárságról szóló népszavazási kampányban. Ezért harcolunk például a koalíción belül a teljes munkaerőpiaci nyitásért" - fogalmazott Kóka, aki szerint Magyarországnak végre be kell látnia, hogy a határon túlról érkező munkaerő nem fenyegetés, hanem óriási lehetőség.

(MTI)

Kuruc komment és üzenet: Érdekes módon a buziknak lehetnek kollektív jogaik, szerintetek nősülhetnek vagy férjhez mehetnek, sőt, gyerekek "örökbe fogadásával" termelhetik ki a következő buzinemzedéknek az utánpótlást, tönkre téve szerencsétlen gyerekek lelkivilágát, de a szellemi elődeitek rombolása és hazaárulása folytán idegen megszállás alá került magyar testvéreinknek "nem időszerűek" a kollektív jogaik!

Nemhogy az ország területi egységének visszaállításán fáradozna nap mint nap a Parlament nemzetáruló bagázsa, most még a magyarországi vezető politikusok közül elsőként az autonómiához való jogukat is meg merészeled kérdőjelezni?! Becsületes magyar ember vagy te is, János, akárcsak Veres barátod maffiózó fiai.

És ugyanakkor igen hasznos teremtés is, mert vélhetően ezzel elindítottad a magyarországi elszakított magyarokkal kapcsolatos politikai közbeszédet azon az úton, amely ezentúl már szóban sem fogja autonómiatörekvéseiket támogatni. Gratulálunk, János, és várjuk a személyes találkozást akár velünk, akár nemzettársaik iránt felelősséget érző olvasóinkkal.