"Méltányos volna, ha a Fideszre szavazó határon túliak is hozzájárulnának azokhoz a plusz költségekhez, amelyek a magyar kormány szabálytalan uniós pénzfelhasználása miatt sújthatják majd Magyarországot" – mondta Brüsszelben Rónai Sándor, az Demokratikus Koalíció EP-képviselője. A politikus szerint mindazoknak ki kellene venni a részüket a terhekből - amely minden magyar esetében 70 ezer forintot jelent -, akik "szavazataikkal hozzásegítették a Fideszt a hatalomban maradáshoz".
A magyargyűlölők logikáját nem nehéz átlátni: a 2004. december 5-i népszavazási gyűlöletkeltés mintájára ezúttal is a gyengébb szellemi képességű emberek zsebére-gyomrára rájátszva próbálják elhitetni, hogy az elszakított területen élő magyarság felelős a Fidesz hatalmáért, és így minden egyes rossz döntéséért is. (!) Akik persze érthető, hogy a Fideszre szavaztak, hiszen, ha sorsfordító kiállást nem tapasztalnak tőlük sem, még mindig ettől a kormánytól kapták a legtöbbet az előzőekhez képest. A választást pedig nem az ő szavazataik döntötték el, de amúgy amikor még nem szavazhattak, akkor olyan "csodálatos" választási győzelmek születtek kies hazánkban, mint a Horné, a Medgyessyé vagy a Gyurcsányé, most pedig a Karácsonyé, ugyebár... (És lesz itt még DK-Momentum-stb.-kormány is, ha így megy tovább.) Érdemes lenne ezt a fideszes határon túlizó "nemzeti prolik" orra alá dörgölni adott esetben, akik emiatti szégyenteljes vádaskodásukban pont ezekkel a nyomorult magyargyűlölőkkel kerülnek egy platformra...
Több százmilliárdos lehet a forrásmegvonás, de szerencsére a ballibek sosem lopnak
Az Európai Bizottság akár több mint 700 milliárd forintos forrásmegvonással büntetheti a magyar kormányt, mert az uniós közbeszerzések során kirívóan sok és rendszerszintű pénzügyi szabálytalanságot találtak. Minderről az Európai Bizottság regionális ügyekért felelős biztosának a levele árulkodik, amelyet az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának küldött. Ebből kiderül, hogy a magyar kormány lemondott arról, hogy a vitatott forrásfelhasználások esetében egyenként bizonyítsa igazát, inkább egyfajta, 10 százalékos átalánykorrekciót vállalt – innen már egyszerűbb kiszámolni, hogy milyen összegről lehet szó.
(Kuruc.info - Index korrigálva)