A megkérdezett kilencedik osztályos tótok 63%-a nem tűrné a magyar szót, 57% szerint a Felvidék a szlovákoké, 38% pedig egyszerűen ki nem állhat bennünket - pontosabban az elrabolt országrészen élő magyar testvéreinket. Ennyit az "elszigetelt Slota-jelenségről". Ideje lenne végre észrevenni: az utódállamok hazánkat szétszaggató népei gyűlölnek és gyűlölni fognak, míg létezünk, ahogy a tolvaj gyűlöli azt, akit meglopott, s a rablott kincs által lett valaki. Ennek tudatában kellene bocsánatért esedezni hóhérainkhoz - de nemzetpolitikánkat kialakítani is, hiszen hiába alázzuk magunkat a földig a jószomszédság jegyében, ha titkon ilyen térképek készülnek, s azok akarnak a Duna túloldalára kergetni, akik a sajátjuknak vélt ország utolsó centiméterét is azoktól rabolták, akik nyakán gyarapodtak és megerősödtek.
A magyarokat tekinti legellenszenvesebbnek a tót iskolák kilencedikes diákjainak 37,7 százaléka – derül ki egy felmérésből, amelynek a jelenség hátterét is feltáró részletei arra hagynak következtetni, hogy a „hungarofóbiás és gyűlölködő” szemlélet a jelenkori szlovák kormánypolitikusok magyarellenes megnyilatkozásaiban gyökerezik.
A pozsonyi Nyitott Társadalom Alapítvány (CVEK) szociológusai a korcsoporthoz tartozó 955 személy válaszai alapján megállapították: a tizenöt éves tótok 57,7 százaléka úgy gondolja, hogy „Szlovákia a szlovákok országa, és ennek így is kell maradnia”. A megkérdezettek 63,3 százaléka ráadásul elvárja, hogy a magyarok a nyilvánosság előtt kizárólag szlovákul szólaljanak meg, és csak otthon legyen szabad magyarul beszélniük.
A „magyar és a magyarok” szavakról sokuknak elsőre (a magyar beszéde miatt Nyitrán megtámadott) Malina Hedvig vagy a gyakori „Madari za Dunaj!” (Magyarok, takarodjatok a Duna túloldalára!) és az a Ján Slotától származó „tanítás” jut az eszébe, hogy „a magyarok pónilovak hátán jöttek” a térségbe, és „megszállják Szlovákiát”.
A felmérés készítőit nyugtalanítja, hogy a vizsgált korosztály egyre gyakrabban él a politikusok idevágó szóhasználatával, mégpedig azóta, hogy Robert Fico a magyarellenes Ján Slota pártjával (SNS) koalícióban kormányoz. A megkérdezettek ellenségképében – mint azt a felmérést ismertető SME című liberális szlovák polgári napilap írta –, második helyen vannak a cigányok, mögöttük pedig a muzulmánok.
A felmérés alapján íródott tanulmány egyik szerzőjét, Elena Gallová Kriglerovát – szavai szerint – igencsak meglepte „ez a hihetetlenül nyíltan felvállalt, érzelmi indíttatású rasszizmus”. A lap szerint szeptembertől a szlovák iskolákban „a más kultúrák iránti tűrőképességet fejlesztő tantárgyat” is oktatni fognak. A szlovák oktatási tárca oktatási reformért felelős miniszteri tanácsadója, Miron Zelina azonban a lapnak nyilatkozva elismerte, hogy a tantárgy oktatására maguk a pedagógusok sem eléggé felkészültek, őket is iskolázni kell, és „a legtöbbjének előbb a saját előítéleteitől is meg kell szabadulnia”.
A felmérés alapján készült tanulmány egyik szerzője emlékeztette a lapot arra, hogy az oktatási tárca éppen a Slota vezette SNS kezében van, s hogy a multikulturális nevelést segítő tananyagba a minisztérium igen durván beavatkozhat, hiszen minden „tananyag 70 százalékát az állam szabja meg”.
(Kuruc.info - MTI)