A mostani magyarellenes, a nyilvánvalóan elmebeteg Slota eszmeiségét képviselő, s azt a gyakorlatban végrehajtó, szélsőséges tót (szlovák) kormányzat újabb, súlyos magyarellenes provokációval állt elő: Ján Mikolaj oktatási miniszter rendelete alapján a jövőben megjelenő felvidéki magyar tankönyvekben a helységneveket már csak tótul (szlovákul) szabad leírni. A miniszteri döntés az ősi, magyar helységnév említését a tankönyvekben csakis egyetlen alkalommal, az első tót említést követően zárójelek között engedélyezi.

Kapcsolódó: Rákóczi Kosicén: Slotáék megtiltanák elrabolt Felvidékünk magyar helységneveinek használatát

Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet, és rögzítsük a történelmi tényeket. A mai Szlovákiának nevezett államnak egyetlen cm2-nyi területe nincsen, amely nem a történelmi Magyarország szerves része lett volna Trianonig! (A Felvidékből mellesleg 532 km2-nyi föld Lengyelországnak is jutott Nedec várával és környékével, de ez már igazán semmiség.) A tót (szlovák) nemzettudat, nacionalizmus azért súlyosan beteg a mai napig, mert ezt a tényt nem tudja intellektuálisan és lelkileg feldolgozni! Mostani hazája mindenkor – az utóbbi 88 évet, a történelemben jelentéktelen periódust nem számítva – egy másik államhoz tartozott, s az ottani elit, a nemesség magyar volt, magyarul beszélt, gondolkodott, és semmi köze nem volt a tótsághoz (szlováksághoz).


Éppen ezért az említett nép – nem lévén igazi nemzeti hősei – kreál, ír magának mesés nemzeti mitológiát. Szerintük – a teljesség igénye nélkül néhány történelmi magyar családot említve – Csák Máté, a Balassiak, az Andrássy-család szlovákok voltak. Nagyon tanulságos több felvidéki nemzeti emlékhelyünket bejárni – magam utoljára Kassán és Krasznahorkán jártam –, s még a helyi idegenvezetők elmondásából is az derül ki, közvetett módon, hogy e helyeken minden magyar, a tótoknak (szlovákoknak) semmilyen történelmi jogalapja nincsen felvidéki városainkhoz, falvainkhoz. Ezt azonban a lehetőségek maximumáig igyekeznek elleplezni. A közép-európai történelemben nem feltétlenül tájékozott nyugat-európai turisták megtévesztésére például Krasznahorkán Andrássy Gyula magyar miniszterelnökről (1867-71), majd az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminiszteréről (1871-79) egyszerűen „miniszterelnök”, illetve „külügyminiszter” megnevezéssel tesznek említést, így a turisták azt is hihetik, hogy Andrássy tót (szlovák) közjogi méltóság volt.

Nekem, magyarnak születve, Pozsony országgyűlési székhely és főváros, Zólyom Balassi Bálint városa, Késmárk a Thököly-család emlékhelye, Borsi nagy fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc születési helye, Kassa pedig nagyságos fejedelmünknek és édesanyjának, Zrínyi Ilonának nyughelyéül szolgáló, csak magyar nyelven megnevezhető települések maradnak, ameddig élek. S ennek így kell lennie, és így is van tót (szlovák) uralom alá kényszerített felvidéki magyar nemzettársaink gondolataiban is.

Az Európai Unió történelmében pedig botrány, hogy Szlovákiát (Csehországgal együtt ) úgy vették fel a tagországok közé, hogy az európai jogalkotás szégyenfoltját jelentő Benes-dekrétumok a mai napig hatályosak mindkét országban, s elvileg bármikor alkalmazhatók lennének az ottani magyarság ellen, még ha ez idő szerint nem is diszkriminálják vele idegen uralom alá szakadt felvidéki honfitársainkat.


Lipusz Zsolt

Kapcsolódó