Nem volt szakszerűen előkészítve a döntés — utalt az Andrei Saguna püspök szoborállítása kapcsán kialakult helyzetre a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke (aki mellesleg battonyai MSZP-s alpolgármester, Karsai cimborája - a szerk.). Kreszta Traján elmondta, sem a kormányülésre, sem pedig Gyulán nem készítették elő a honi közvéleményt megosztó püspök emlékművének felállítását.
A kormánydöntés úgy született meg, hogy a Magyar-Román Kisebbségügyi és Együttműködési Szakbizottságban vitatott volt a szoborállítás ügye. Gyulán pedig a megfelelő engedélyek híján akarták elhelyezni vasárnap az alapkövet — fogalmazott Kreszta Traján, aki szerint a legcélszerűbb volna szakértőkre bízni a kérdés eldöntését. A témával nagy valószínűséggel újra foglalkozik a keddi közös kormányülés.
(Beol nyomán)