A Magyar Gárda mintegy ötven tagja vonult fel a Veszprém megyei Devecserben szombaton. A tagok a Jobbik Magyarországért Mozgalom kettős keresztes zászlóit és Árpád-sávos lobogókat vittek, civil ruhások pedig transzparenseket tartottak, rajtuk ilyen feliratokkal: "Anyagi és erkölcsi felelősségrevonást követelünk!", "Elszámoltatni a kommunistákat!", "Emlékezzünk a kommunisták áldozataira és a tönkretett családokra!"

Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei elnöke elmondta: azért érkeztek Devecserbe, hogy az 1919-es vörös terror helyi áldozataira emlékezzenek. Orbán Imre, a Jobbik pápai elnöke ismertette, hogy 1919 májusában hét helyi lakost végeztek ki a "Lenin-fiúk" a katolikus templom előtt, illetve a temetőben.
Simon Gábor, a közeli Városlőd község plébánosa a téren az 1919-es bolsevik hatalomátvételre azt mondta: "Nem, nem soha!", ifj. Hegedűs Loránt református lelkész, a Hazafias Magyarok Szövetségének elnöke pedig a vörös terror népbiztosi söpredékének keresztény- és magyargyűlölő irtóhadjáratáról beszélt. Hangoztatta azt is, hogy tőlünk senkinek sem kell félnie, akiben jó szándék van.
A beszédek alatt a tér szélén lévő devecseri cigányok szinte folyamatosan kiabáltak és fütyültek, többször kórusban kiáltották, hogy "gyilkosok", gyermekgyilkosok". Időnként a rendőröknek is azt kiabálták, hogy "miért véditek a gyermekgyilkosokat?"

A művelődési házban ezután lakossági fórumot tartott a Magyar Gárda, melyre tíz-tizenöt devecseri ment el. A cigányok követelték, engedjék be őket, amit a Jobbik pápai vezetője előbb megtagadott, majd hét képviselőjüknek engedélyezte a belépést. A fórumon a folyamatosan a magyarok édesanyját szidó hulladékok képviselői és a gárdisták is lényegében a békességről beszéltek. A gárdavezetők megjegyezték: ne gyilkosozzák őket, mert a romák gyilkosait biztosan nem közöttük kell keresniük.

Az utcán nagyobb cigány csoportok fütyültek, szidták a Magyar Gárdát és a rendőröket is. A kommandósok vezetője egy idő után közölte, hogy igazoltatás kezdődik, mindenki készítse elő a személyi igazolványát, illetve menjenek haza. A térről végül is lassan hátráltak, majd eltávoztak a devecseri retkek.

A művelődési házban Orsós Lajos elnézést kért azért, ha a Himnusz alatt kiabáltak, de - mint mondta, és ezt el is kellene hinnünk - "a rossz hangosítás miatt nem is hallották, hogy milyen zene megy". (Az őszinte megbánás az alábbi videó végén is jól kivehető.)
Babai János, a Veszprém megyei önkormányzat kisebbségi referense az MTI-nek annyit mondott a helyszínen, hogy úgy tapasztalta, "nincs nagy probléma és fő a megbékélés".
(Kuruc.info - MTI nyomán)
Alább láthatók a Nemzeti TV felvételei: