Levélben fordult Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH); a felekezet szerint az egyik kiadó középiskolai történelmi atlaszában hamisan zsidók nélküli világról tudósít – közölte az EMIH hétfőn. Az oktatási tárca felvette a kapcsolatot a kiadóval, amely nem érti, hogy miért most éri támadás az immár hét éve használt atlaszt.
A Köves Slomó rabbi által vezetett vallási szervezet az atlasz „halaszthatatlan módosítását” szorgalmazza. Véleményük szerint a középiskolások nem részesülnek megfelelő ismeretekben, ezért „ezt a problémát az oktatásnál kell megragadni”, mert „a tudatlanság és az előítéletesség az ilyen szélsőséges nézetek melegágya”. Mint közleményükben írták, a középiskolai történelmi atlasz éppen a legérzékenyebb korban, amikor „a fiatalok viszonylag önálló személyisége bontakozik ki”, fosztja meg a zsidósággal kapcsolatos alapvető ismeretektől és vezeti félre őket – fejtette ki az EMIH.
A vallási szervezet a Cartographia Tankönyvkiadó által megjelentetett középiskolai történelmi atlaszt bírálja. Különösen aggasztónak találják, hogy a zsidóság és a holokauszt témájában az atlasz a zsidóságot illetően "meglehetősen szűkszavú". Nehezményezi a közlemény azt is, hogy a numerus claususról, a varsói gettólázadásról és Raoul Wallenbergről a tankönyvek írnak ugyan, de az atlasz kronológiája viszont nem tér ki ezekre az eseményekre. Nem találják szerencsésnek azt sem, hogy az atlasz és a tankönyv „által nyújtott ismeretek alapvetően eltérnek egymástól”. Azt sem tartja kielégítőnek az EMIH, hogy mindössze egyetlen kis méretű térképen – amelynek címe: A II. világháború következményei Európában - Emberveszteségek (1939-1945) – szerepelnek a zsidó áldozatok. Hangsúlyozzák: húsz évvel a rendszerváltás után a holokauszt "történelmi tényeinek" fel kell kerülniük a térképre.
„Léteznek témák, amelyek térképes módon nem ábrázolhatók”
Az oktatási tárca sajtóirodája az MTI kérdésére hétfőn közölte: már felvették a kapcsolatot a Cartographia kiadóval, valamint a Történelemtanárok Egyletének elnökével annak érdekében, hogy a nevezett atlasz elkészítését koordináló szerkesztőbizottság közreműködésével alakítsák ki javaslatukat. A minisztérium közleményében kitért arra, hogy a hivatalos közoktatási tankönyvjegyzéken közel százféle történelem tankönyv és számos történelmi atlasz szerepel, azaz gazdag választék áll a középiskolai tanárok és tanulók rendelkezésére. Az érettségi vizsgákon nem kizárólag ezen kiadó középiskolai történelem atlaszát lehet használni, hanem emellett más kiadók történelem atlaszai is használhatóak.
A Cartographia Tankönyvkiadó az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy miért most éri támadás az atlaszt, amikor két engedélyezési eljárással a háta mögött, több mint hét éve használják az oktatásban. Ez az atlasz és elődei 1959 óta folyamatosan bővülve, átalakulva, kiegészülve szolgálják azt a célt, hogy a diákok térben és időben eligazodjanak a történelem eseményei között. Évtizedeken keresztül neves történészek vettek részt szerkesztésében, akiknek a nevét bárki megtalálhatja ebben és a korábbi atlaszokban – írta a kiadó.
„Nem tagadjuk a holokausztot, és nem áll szándékunkban kirekesztőnek sem lenni. Egyszerűen csak léteznek témák, amelyek térképes módon nem ábrázolhatók. Így például nehéz megfogni térképen a romák és hasonlóképpen a magyarországi zsidók elterjedését is, ellentétben számos más népcsoporttal, amely jól körülhatárolhatóan megjeleníthető akár a történelmi, akár a mai Magyarország területén. Azért, mert elterjedésük nem ábrázolható, kultúrájuk természetesen része Magyarország történelmének és kultúrájának. A tankönyveknek módjukban áll ezt is bemutatniuk, ezért tűnnek szemléletükben korszerűbbnek” – olvasható a kiadó állásfoglalásában.
(MTI)

A következő 2 kiegészítő térkép mellékletként történő kiadását javaslom a hiányos, és emiatt jelenleg antiszemita, kirekesztő, diszkriminatív, neonáci, fasiszta, hungarista, horthysta, történelemhamisító, polinkorrekt történelmi atlaszhoz.

Trianon előtt

Trianon után