Alább olvasható a Gárda Tolna megyei kapitányának beszámolója a kálozi esetről.

Körmendi József, Sárrét szakaszparancsnoka telefonon értesített, hogy Fejér megyében, Kálozon megtámadták szakaszát. Én azonnal a megadott címre mentem, és a következőkről tájékoztatott:



Az egyik bajtársuk rokona meghívta a Sárrét szakaszt egy finom ebédre.
Mikor megérkeztek az adott címre, megálltak egy mellékutcában, és várták a Fehérvárról még oda nem ért gárdistákat. A nyolc bajtársunk körülbelül öt perce várakozott, amikor megjelent egy autó tele cigánnyal, felfegyverkezve (!!!) és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal elkezdték szidalmazni őket.
Ekkor még elmentek a helyszínről, de két-három perccel később máris, mint a sáskák, ellepték az utcát.
A cigányok autóikkal keresztbe álltak a kijáratoknál, tudatosan elzárva ezzel bajtársainkat a távozás lehetőségétől. Kiugráltak a leparkolt autókból, és megindultak a békésen várakozók felé. Minden cigánynál volt támadásra alkalmas eszköz, szamurájkard, kés és karó. Mivel a horda 30-35 főből állt, a körbekerített nyolc bajtársunk nem vette fel velük a harcot.
Aztán megindult a támadás.
Ütötték-rúgták az autókat, szamurájkarddal és karóval zúzták be a szélvédőket és oldalablakokat!



Két bajtársunk sérült meg a zűrzavarban, az egyiküket védekezésre képtelen helyzetben ütötték arcon az autójában, a másik hölgyet a berobbanó üvegből az arcába fúródó szilánkok sebesítették meg.



Nagy nehezen el tudtak indulni, és távoztak a helyszínről, vissza Sárbogárdra, egyenesen az ottani rendőrőrsre.



A riadóláncon értesített bajtársak már úton voltak, de velük csak a történtek, után a sárbogárdi rendőrségnél találkoztak. Ez idő alatt a cigányok egy sérülést szimulálva mentőt hívtak, és a mentővel kiérkező hatóságnak azt állították, hogy megtámadta őket a Magyar Gárda!

Az esetnél sérüléseket szenvedett két bajtársunk, az anyagi kár több, mint százezer forint (!), a rendőrség pedig vizsgálatot indított az ügyben

Szebb jövőt!

Kiszl Tibor

Tolna megye kapitánya
(magyargarda.hu)
Korábban írtuk: Káloz: (szinte biztos, hogy) cigányokat próbáltak megfékezni a gárdisták, mégis ellenük indult eljárás

Csoportos garázdaság vádjával nyomoz a sárbogárdi rendőrkapitányság, és szabálysértési eljárást indított 23 ember ellen, "akik a Magyar Gárda egyenruháját viselték" a Fejér megyei Kálozon, szombaton délután - adja hírül a Független Hírügynökség.
Állítólag a gárdisták és "helyiek" között verekedés alakult ki, négyen könnyű sérülést szenvedtek. A részletekről hétfőn számolt be a rendőrség szóvivője.
Négy gépkocsiból a Magyar Gárda egyenruhájában lévő 10 férfi és két nő szállt ki szombaton délután a faluban. "A környéken összegyűlt emberek úgy látták, hogy a csoport támadólag lépett fel, ezért dulakodás kezdődött" - szól a hivatalos verzió. Nem lehet túlságosan nehéz elképzelni, mi történhetett.
Két gárdista és két falubeli könnyebben megsérült, és három gépkocsiban keletkezett anyagi kár. A gárdista egyenruhások, és a lakosok is feljelentést tettek. Mire az egyenruhások a rendőrségre értek, még 11-en vártak rájuk. Ők felszólításra távoztak a helyszínről - mondta a Független Hírügynökségnek Németh-Kész Mónika megyei rendőrszóvivő.
A rendőrség csoportos garázdaság ügyében nyomoz. Gyanúsított még nincs. A tanúk kihallgatása folyik most. A 23 ember ellen feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel miatt szabálysértési eljárás indult.
(FH nyomán)