Jókora áfafizetési kötelezettségeit szerette volna az Electro World megúszni a Bender-Log Tanácsadó Zrt. által kibocsátott fiktív, azaz vélhetőleg jóval az eladott áru értékén felül kiállított számlákkal – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Népszabadság által megismert tartalmú jegyzőkönyvéből.
A dokumentumot még tavasszal állították ki az adórevizorok. A rutinvizsgálatnak indult ellenőrzés vezetett el ahhoz, hogy – mint az már ismert – nemrég a vámnyomozók házkutatásokat tartottak az Electro World, a társaság vezetéséhez köthető Life Line Consulting Kft. és a Bender-Log telephelyein, illetve vezetőinél.
A NAV akkor elismerte a házkutatások tényét, ám az ügyben azóta sem nyilatkozik. Így azt sem lehet tudni, mi az oka, hogy milliárdos nagyságrendű számlák kapcsán nyomoz a hatóság, ám ehhez képest az összes érintett személy jelenleg is szabadlábon van, amit a történet ismerői azzal is magyaráznak, hogy a NAV túl korán lépett a nyilvánosság elé az üggyel, és még nem sikerült kibogozni a meglehetősen bonyolult történet szálait.
Információnk szerint még az előző tulajdonos, Szarvadi Téglás Loránd idején, 2010 áprilisában kötötte meg az Electro World a – korábban élelmiszer-kereskedelemtől a befektetési tanácsadásig majd mindennel foglalkozó – Bender-Loggal a szerződést, közel egymilliárd forint értékben „ismeretterjesztő szoftverek” értékesítésére. A sajtóban eddig napvilágot látott lehetséges verzió szerint a számlákat az Electro World hitelezői számára tartogatták. A cégvilágban korántsem ismeretlen konstrukció szerint a Bender-Log vélhetőleg egy olyan számlát bocsátott ki, amellyel az ElectroWorld tényleges hitelezői kisebbségbe kerültek volna, így később egy csődtárgyalásnál alkuhelyzetbe kényszerülnek, jelentős mértékben csökkentve követelésüket. Az ilyenkor szokásos háttérmegállapodásnak megfelelően a számlát kibocsátó cég pedig a számla töredékét készpénzben megkapja, így mindenki jól jár – kivéve persze a valós hitelezőket.
Kérdéses, hogy az ügyet először megszellőztető privatkopo.hu mennyi re tekinthető tárgyilagosnak: a lap szakmai együttműködő partnere éppenséggel a Nyomolvasó magánynyomozó iroda, amelynek résztulajdonosa Labanc Ferenc. A korábban a BRFK életvédelmi osztályának főnyomozója az Electro World megbízásából a kintlevőségek kezelésével foglalkozott. A volt rendőr elismerte az együttműködés tényét, azonban a továbbiakban nem kívánt nyilatkozni az ügyről.
Némileg más verziót sejtet a NAV kiemelt adózók adóigazgatóságának az idén tavasszal kiállított jegyzőkönyve. Eszerint a szoftverek jó részét még a számlák kiállításának napján az Electro World továbbértékesítette egy Dunaszerdahelyen bejegyzett mk3 s.r.o. nevű vállalkozásnak. A jelek szerint az mk3 s.r.o. fantomcéget a szlovák cégbírósági adatok szerint 2004-ben jegyezték be. A számla befogadása idején a társaság egy szigethalmi magyar magánszemély tulajdonában volt, akinek a neve se azóta, se előtte nem ismert a cégbírósági aktákból. Az adórevizorok úgy vélték: a számlák a 2010. április–júliusi időszakban a cég által fizetendő adó lecsökkentésére, illetve eltüntetésére szolgálhattak.
Kérdés, hogy a Bender-Log miért ment volna bele egy szimpla adórevíziónál gyors lebukást kockáztató trükkbe – ami végül meg is történt. (Igaz ez az ElectroWorldre is.) Könnyen lehet, hogy a Bender-Log korábbi vezetője csak úgy tudta, hogy a hitelezőkkel való egyezkedéshez használják majd fel a cég számláját. Ezt a verziót erősítheti, hogy – mint ez az adóhivatal jegyzőkönyvéből kitűnik – az akkori cégvezető, Szlabej Richárd sokáig nem is foglalkozott a NAV vizsgálatával, így nem jelent meg az ismételt idézésekre sem. Később megpróbálhatták visszaszerezni a számlát. A követelés kezelésére a cég Tót Györgyöt, a Bender-Log korábbi tulajdonosát kérte fel –akit időközben már több más beszállító is megbízott az ElectroWorld körüli kintlevőségei behajtásával. (Közben Szlabej Richárd, hogy mentse, ami menthető, a cégből is kiszállt, és eladta egy magánszemélynek, aki a hvg.hu híradása szerint nemrégiben éppenséggel szociális segélyért folyamodott a helyi önkormányzathoz.) Tót György – akit a Privátkopós cikk monogram említésével az ügy egyik „kulcsfigurájának” nevez – állította: csak idén tavasszal lett tudomása az ügyletről.
Míg a NAV a folyamatban lévő vizsgálat miatt továbbra sem nyilatkozik, sajtóinformációk szerint négy gyanúsítottal szemben folyik vizsgálat, ám nem tudni, hogy ebből kik kötődnek az Electro Worldhöz. A NAV nyomozói ugyanis a társasághoz közvetlenül nem, ám az ElectroWorld egyik jelenlegi vezetőjénél, Nagy Károly András korábbi családi érdekeltségének számító, jelenleg felszámolás alatt álló Life Line Consultingnál is házkutatást tartottak. Forrásaink szerint nem zárható ki, hogy ott is egy szoftvereladás kapcsán van vizsgálat.
Úgy tudni, jelenleg két tulajdonos áll a javarészt offshore cégek által tulajdonolt Electro World-cégcsoport élén. Az Electro World Magyarország Kft. – melynek csődeljárás iránti kérelmét a napokban utasította el a bíróság – a Cipruson bejegyzett EW Electro Retail Limited és az USA-ban bejegyzett Monumental Enterprises Inc., illetve május óta egy Szentendrére bejegyzett cég, az NTP Elektroweb Kft. birtokában van. Egyedül az NTP-nél találni valós személyeket: a cég az Electro World gazdasági igazgatója, Tamás Péter tulajdona, illetve a céghez tartozó Feluba Investen keresztül Nemes Attila, a TvNetwork volt igazgatósági tagjáé. Az Electro World ügyeit ismerő forrásaink szerint Szarvadi Téglás Loránd után Polgár Csaba volt az áruházlánc meghatározó személye. A Szarvadi Téglás Loránddal érkezett, korábban az Elektropontnál dolgozó Polgárnak –úgy tudni – sikerült jelentősmértékben letornásznia a cég korábbról származó, 17 milliárdos adósságállományát.
Információnk szerint az Electro World egyik beszállítója, a sajtóban csak F. Györgyként megnevezett személy ajánlotta Polgár Csabának, hogy az vonja be az üzletbe Nagy Károly Andrást. Úgy tudni, Nagy Károly András 2010 nyarán szállt be a cégbe, és a történetet ismerők szerint neki később valóban sikerült is elérnie, hogy a beszállítók egy része tovább hitelezzen az Electro Worldnek. Nagy a hazai üzleti élet színes jelensége: a javarészt számítástechnikai eszközök kereskedelmében érdekelt, emellett korábban a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének volt az egyik vezetője, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Nagyperjelségeinek Szövetségében pedig „külügyminiszeri” posztot tölt be. Nagy az Electro World botránya előtt akkor került reflektorfénybe, amikor a Bolíviában meggyilkolt Rózsa-Flores társának, Tóásó Elődnek kívánt jogi segítséget nyújtani.
Miközben úgy tudni, Polgár Csaba néhány hónapja távozott a cégtől, az Electro World vezetése 2011 májusában kiegészült a TvNetwork korábbi igazgatósági tagjával, Nemes Attilával. (Más verzió szerint Nemes már korábban is jelen volt a cégben, forrásaink Tamás Péter gazdasági igazgatót Nemes bizalmi embereként jellemezték.) Az Electro World vezetése a jelek szerint a cég átalakításával kísérletezett. Az Electro World körül hirtelen sokasodni kezdtek a cégek: az Electro World Magyarország Kft. mellé 2010 novemberében a megmaradt áruházakra külön cégeket alapítottak, ám ezek már nem az anyacég, hanem a Electro World Holding alá tartoztak. A cégvezetés ezzel két irányba kísérletezhetett: egyfelől megpróbálhatták leszorítani egy csődegyezségben a beszállítók követeléseit, majd amikor sikerült a hitelezőkkel megállapodni, akkor az időközben ismét jókora veszteséget termelt céget eladni valakinek. (Aki azt, mint rendkívüli veszteséget, leírhatta volna a saját nyereséges cégei adójából.) Ugyanakkor tovább lehetett volna üzemeltetni a megmaradt Electro World áruházakat is – bár többet időközben bezártak. A mostani nyomozás kapcsán azonban már kérdésessé vált az Electro World sorsa.
A briteknek sem jött be
Az Electro Worldöt 2002-ben indította el Magyarországon a brit Dixons-csoport. A milliárdos veszteséget termelő, akkor még kilenc áruházból álló, szórakoztatóelektronikai cikkeket és háztartási gépeket értékesítő láncot 2009-ben adták el a ciprusi bejegyzésű EW Electro Retail Ltd.-nek. A vételár egy euró volt.
(Origó nyomán)