Elkezdődött a 9. EMI-tábor a Gyergyószentmiklóshoz közeli Borzonton, augusztus 7-én szerdán. A nemzeti fesztivál Székelyzászló-botrány 2013 címmel tartott nyitóelőadásán a felszólalók egyetértettek abban, hogy az elmúlt időszak romániai politikai nyilatkozatai alapján körvonalazódó zászlótörvény a székely nemzeti jelképek szabad használatára burkolt veszélyeket rejthet.
Zoom
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a székely zászló kitűzéséről úgy vélekedett, ameddig nincs a közösségi jelképekre vonatkozó törvényi szabályozás, addig a jogállami normák szerint mindent szabad, ami nem tiltott. Mezei kijelentette: bár jelenleg nem ütközik jogi akadályba a székely jelképek használata, akik a zászlótörvény szabályozásán dolgoznak, bizonyára azok ellehetetlenítését tervezik, jogi alapot keresnek a büntetéseknek.
Mezei elmondta, a gyergyószéki önkormányzatoknál és intézményeknél a székely zászlót sérelmező, gyakori feljelentések miatt folyamatosak a zaklatások. „A hatóságokat valószínűleg nem zavarná (a zászló – szerk. megj.), de a feljelentők munkája nyomán kötelességük eljárni” – mutatott rá Mezei. Az MPP-s politikus szerint a helyi románság meg kell értse, hogy a Székelyföld autonómiája a gazdasági felemelkedés miatt az ő érdeküket is szolgálja, az autonóm régió pedig Románia szerves része lesz.
Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke kijelentette: „jelenleg nem létezik olyan jogszabály, ami tiltaná a székely zászló használatát, tehát bárki, bármikor, bárhol kitűzheti. Ezen a helyzeten csak rontani, korlátozni lehet”. A volt Hargita megyei önkormányzati képviselő úgy vélekedett: ahogy nem lehet szabályozni, hogy miként néz ki egy népviselet, úgy a székely zászló használatáról sem szabadna jogszabályt alkotni. „Amíg Székelyföld nem a törvény által elismert régió, a jogszabály Székelyföld zászlójára amúgy sem lesz érvényes” – fűzte hozzá.
Zoom
Árus Zsolt azt mondta, a székely zászló nem a székelység, hanem Székelyföld zászlaja. Következtetése szerint, aki idegennek érzi a jelképet, az saját magát érzi idegennek a Székelyföldön. Örvendetesnek nevezte, hogy a zászló körül 2013 elején kialakult diplomáciai botrány elérte a nyugati sajtó ingerküszöbét, mert a heves vita megkérdőjelezte a román politikum által sokat hangoztatott „példaértékűen megoldott romániai kisebbségi kérdés” dogmáját. „A sokat dicsért román diplomácia hatalmas öngólt lőtt ebben a kérdésben” – összegzett Árus Zsolt.
Tőke Ervin, csíkszeredai önkormányzati képviselő rámutatott: a székely zászló-üggyel „felébresztették, felrázták” a székelységet. Úgy vélekedett, a székelyek néha elfelejtik, hogy több közösségi jogot érdemelnek annál, minthogy az üzletekben, köztereken magyarul szólalhatnak meg, a zászlóbotránynak így hasznos, mozgósító hatása volt.
Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta elnöke elmondta, a székely zászlók hivatali épületekről való bevonását fenyegetőleg követelő Hargita megyei prefektusi körlevél után úgy döntött, hogy a helyi sajtó jelenlétében csíkszeredai házára tűzi ki a jelképet. Később, miután számos csíkszeredai magán- és tömbházon megjelent a székely zászló, saját kezdeményezésére állítottak Csíkszereda főterére egy nagyméretű székely zászlót. „Ott a helye, hiszen többségben vagyunk, a város tehát a miénk. Sőt, ha nem lennénk többségben, akkor is a miénk lenne, mert ezeréves jussunk” – fogalmazott Tőke.
Korábban Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke a tábor megnyitóján kijelentette: a szervezet ismét bebizonyította, hogy a pénzügyi nehézségek ellenére és a politikai támogatás hiányában 2013-ban kilencedszer is képes a nemzeti érzelmű fiatalok legnagyobb erdélyi fesztiválját megszervezni. „A jövő nem bennünk lakik, hanem a munkánkban, az akarat pedig utat talál” – szólt a tábori mottó alapján az összegyűlt fiatalokhoz Sorbán Attila Örs.
Zoom
Az EMI-tábor augusztus 8-ai, csütörtöki napján az előadósátorban 10 órától A Neptun-botrány szerepe az erdélyi magyarság sorsának alakulásában, 14 órától Magyarország választ címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést. Este a Transylmania és az EDDA Művek lép fel, további tudnivalók a www.emitabor.hu/erdely oldalon érhetőek el.
(EMI-tábor sajtószolgálata)