Mintegy másfél tucat ukrán soviniszta tüntetett hétfő délelőtt Magyarország beregszászi konzulátusa előtt, követelve az összes magyar konzul kiutasítását és a konzulátus működésének beszüntetését, mert szerintük a képviselet „az ukránellenes politika eszközévé vált”.
Zoom
(Képek: mukachevo.net)
A soviniszta helyi fiatalok tüntetését vezető Vaszil Vovkunovics, a szélsőséges Szvoboda (Szabadság) Párt beregszászi szervezetének vezetője, a kelet-ukrajnai harcok veteránja beadványt olvasott fel, amelyben a többi között arra szólította fel az ukrán állam, a nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) és a főügyészség vezetését, hogy keményen reagáljon „Magyarország Ukrajnával szemben folytatott destruktív cselekedeteire.”
Zoom
Zoom
A dokumentum szerint Magyarország Ukrajna meggyengülését arra használja ki, hogy „alattomos módon” valósítsa meg Kárpátalja autonóm területté tételének, majd elszakításának tervét diplomáciai kirendeltségeinek felhasználásával (bárcsak igazuk lenne - a szerk.), amelyek tömegesen látják el (magyar) útlevelekkel az "ukránokat" – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Beadványuk szerint teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen tevékenység „a magyar vezetőket irányító Vlagyimir Putyin, az ukrán nép ellensége kezére játszik, így ebben a helyzetben semmin nem változtat egy konzul kiutasítása”. Ezért – hangoztatta Vovkunovics – be kell szüntetni „az ukránellenes politika eszközévé vált” magyar konzulátus működését Beregszászon. A tüntetők befejezésül egy magyar útlevél fedelének nagyított makettjét helyezték a konzulátus falához, és egy pezsgős üveget ábrázoló léggömböt kötöttek a lépcsőkorláthoz, utalásként arra, hogy a magyar állampolgári eskütétel után a résztvevők ünnepélyesen pezsgővel koccintanak.
Zoom
Zoom
Az Ukrinform ukrán állami hírügynökség múlt szerdán közzétett egy rejtett kamerával készült videofelvételt, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgári esküt tesznek a beregszászi magyar konzulátuson. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter még aznap közölte, hogy nem zárja ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását. Péntek este egy rádióinterjúban ezt azzal egészítette ki, hogy Ukrajna kész kiutasítani a beregszászi magyar konzult, ha Magyarország nem hívja vissza őt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közölte: ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni, mert szerinte "Magyarország továbbra is a jó kapcsolatban érdekelt Ukrajnával".
Frissítés: Ukrajna egyetlen törvényét sem sértette meg a beregszászi magyar konzul
Nem sértette meg Ukrajna egyetlen törvényét sem a beregszászi magyar konzul azon a videofelvételen, amelyet múlt szerdán szivárogtatott ki az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kárpátaljai magyarok eskütételéről.
Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa hétfőn az MTI-nek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. A szakértő hozzáfűzte, hogy az állampolgársági esküt tévők sem sértettek jogszabályt.
Tóth Mihály kifejtette, hogy az ukrán alkotmány 4-ik cikke nem egyértelmű megfogalmazásban úgy szól, hogy Ukrajnában „egy (egységes)” állampolgárság van. Az állampolgárságról szóló törvény 2. cikke ezt úgy magyarázza meg, hogy az országon belül egyes közigazgatási egységekben nem lehet más-más állampolgárság.
A törvény ugyanezen cikke kimondja továbbá azt, hogy ha egy ukrán állampolgár más állam polgárságát megszerzi, vagy más állam polgára ukrán állampolgárságot kap, akkor az Ukrajnával való jogviszonyában kizárólag ukrán állampolgárnak tekintendő. Vagyis az ukrán hatóságok nem veszik figyelembe semmilyen más állampolgárságát, csakis az ukránt, ez viszont nem jelenti azt, hogy tilos lenne más állampolgársággal is rendelkeznie egy ukrán állampolgárnak – magyarázta a jogász.
A hivatkozott törvénycikk alkotmányellenes
Azok, akik szerint a kettős állampolgárság Ukrajnában törvénytelen, az állampolgárságról szóló törvény 19. cikkére szoktak hivatkozni, amely szerint elvész az ukrán állampolgársága annak, aki saját akaratából felveszi más állam állampolgárságát.
Ez a cikk azonban ellentétben van az alkotmány 25-ik cikkével, amely kimondja, hogy senki sem fosztható meg ukrán állampolgárságától és attól a jogától sem, hogy állampolgárságát szabadon megváltoztassa. Ezen kívül nincs összhangban a 19. cikk ugyanezen törvény 2. cikkével sem. Ezen ellentmondások miatt nem lehet szankcionálni a kettős állampolgárságot a jelenlegi jogszabályi környezetben – összegezte a szakértő.
A jogász szavai szerint a konzuli munkának része az ukrajnai magyar külképviseleteken az állampolgársági ügyek intézése, Ukrajnában pedig nincs olyan jogszabály, amely tiltaná ezt. A bécsi egyezmény – amelyre Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter több nyilatkozatában hivatkozott – azt mondja ki, hogy a diplomaták kötelesek betartani a fogadó ország törvényeit.
A beregszászi konzul viszont nem sértette meg Ukrajna egyetlen törvényét sem azzal, hogy a munkáját végezte az állampolgársági eskütétel lebonyolításával, hiszen ez nem ütközik egyetlen ukrán jogszabályba sem.
Klimkin kifogásolta továbbá, hogy a videofelvételen a konzulátus munkatársa figyelmezteti az újdonsült magyar állampolgárokat: az ukrán hatóságoknak ne mutassák meg magyar útlevelüket, az országhatáron továbbra is az ukrán iratukat használják.
Tóth Mihály szerint ezzel sem sértett törvényt a külképviselet. Nincs Ukrajnában olyan jogszabály, amely arra kötelezné az embereket, hogy vallják be, hány és milyen állampolgársággal rendelkeznek.
A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy semmilyen hatóságnak sincs joga a határon átkutatni az ukrán állampolgárokat kimondottan azzal a céllal, hogy megtudja, nincs-e nála másik állam útlevele. Más állam útlevelének birtoklása ugyanis nem törvénysértés Ukrajnában.
Tóth Mihály kitért még arra, hogy a Mirotvorec (Béketeremtő) nevű ukrajnai internetes portál súlyosan megsértette a személyiségi jogait annak az öt kárpátaljai magyarnak, akinek adatbázisában szombaton nyilvánosságra hozta nevét és személyes adatait, törvénysértőnek és hazaárulónak bélyegezve őket, amiért felvették a magyar állampolgárságot az ukrán mellé.
(MTI nyomán)