"...ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől" - hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál "közbenjárt" azért, hogy így legyen.

Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.

A csíksomlyói zarándoklat a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is – mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.

„…ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől” – hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál „közbenjárt” azért, hogy így legyen.

Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, és ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.

A pápa a péntektől vasárnapig tartó romániai látogatása második napján a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin nyelvű szentmisét mintegy 160 pap jelenlétében.

„Isten iránti örömmel és hálával vagyok jelen ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen” – hangoztatta Ferenc pápa olasz nyelven mondott szentbeszédében, amely román és magyar nyelvű fordításban is elhangzott.

A pápa szerint a zarándokok azért mennek Csíksomlyóra, hogy egymásban valódi testvérekre leljenek. Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést arra, hogy „járjunk együtt az úton, és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket, bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében”. Hangsúlyozta: zarándokolni azt jelenti, hogy elszakadunk a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egyben kihívás számunkra, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól.

A katolikus egyházfő arra buzdította a hívőket, hogy a zarándoklat során ne a múltat kutassák, hanem inkább azt, ami elodázhatatlanul vár rájuk. Arra biztatta a jelenlevőket, imádkozzanak közösen a Szűzanyához, hogy tanítsa meg őket “összevarrni a jövőt”.

A szentmise idején az oltáron volt az ötszáz éves csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor, amelyet erre az ünnepi alkalomra szállítottak a hegynyeregbe. A szentmise végén Ferenc pápa arany rózsát helyezett el a szobor lábánál a Szűzanya iránti tisztelet jeléül.

A szertartás végén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megköszönte Ferenc pápának, hogy Erdélybe látogatott, felidézve, hogy húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa kénytelen volt Bukarestre korlátozni romániai vizitjét. Jakubinyi felidézte, hogy a néhai pápa akkor megígérte, újra elzarándokol Romániába, de erre már nem kerülhetett sor. Az érsek örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa látogatásával, húsz év múltán beteljesült a négy – gyulafehérvári, váradi, szatmári és temesvári – magyar és székely többségű erdélyi katolikus egyházmegyék híveinek a vágya.

A gyulafehérvári érsek Xantus Gézának az Ahol az ég és föld találkozik című festményével ajándékozta meg a pápát. A mise a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

A szentmisén részt vett Áder János magyar köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Viorica Dancila román miniszterelnök.

A pápai szentmisére több mint százezren regisztráltak, a zarándokok már a kora hajnali órákban elkezdtek gyülekezni a csíksomlyói hegynyeregben, ahol szakadó eső fogadta őket és több órán keresztül áztak a hűvös időben, egészen a mise kezdetéig. A pápa a liturgia helyszínére a romániai Dacia autógyár által külön erre az alkalomra kialakított pápamobillal érkezett, köszöntötte a zarándokokat, végighaladva a kijelölt útvonalon.

A katolikus egyházfő csíksomlyói vizitje történelminek számít, hiszen pápa most első ízben látogatott Erdélybe.

Ferenc pápa Csíksomlyóról Jászvásárra a moldvai, zömében román anyanyelvű katolikusokhoz utazik, ahol szombat délután fiatalokkal és családokkal találkozik.

Örömmel és Isten iránti hálával vagyok ma itt köztetek, kedves fivéreim és nővéreim, ezen a szép, történelemben és hitben gazdag Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk édesanyánkkal és testvérként ismerjük fel egymást. A kegyhelyek, mintegy „szentségi” helyei egy „tábori kórház”-Egyháznak, annak a hívő népnek az emlékezetét őrzik, amely a megpróbáltatások között is keresi az élő víz forrását, melyből reményt meríthet. A kegyhelyek az ünnepnek és az ünneplésnek, a könnyeknek és a könyörgéseknek a helyei. Az édesanya lábához jövünk, hogy szószaporítás nélkül engedjük, hogy nézzen bennünket, és tekintetével elvezessen bennünket ahhoz, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).

Ezt nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk. Minden évben, a pünkösd előtti szombaton ide zarándokoltok, hogy teljesítsétek őseitek fogadalmát, és megerősítsétek Istenbe vetett hiteteket és a Szűzanya iránti áhítatotokat, akit ez a fából készült, hatalmas szobor ábrázol. Ez az évente ismétlődő zarándoklat Erdély öröksége, de tiszteletben tartja a román és a magyar vallási hagyományokat is; más felekezetekhez tartozó hívők is részt vesznek rajta, a párbeszéd, az egység és a testvériség jelképe; felhívás arra, hogy összegyűjtsük az életté vált hitnek és a reménnyé vált életnek a tanúságtételeit. Aki zarándokol, az tudja, hogy népként jövünk otthonunkba. Tudja, hogy az a tudat tölt el bennünket, hogy nép vagyunk. Nép, melynek gazdagságához tartozik ezernyi arca, ezernyi kultúra, nyelv és hagyomány; Isten hívő, szent népe, mely Máriával együtt zarándokol és az Úr irgalmát énekli. Ha a galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál, hogy megtegye első csodáját, minden kegyhelyen virraszt és közbenjár, nemcsak Fiánál, hanem valamennyiünknél, hogy ne engedjük, hogy elrabolják a testvériséget olyan hangok és sebek, amelyek a szakadást és a szétesést táplálják. A múlt bonyolult és szomorú történéseit nem kell elfelejteni vagy letagadni, de akadályát sem képezhetik az óhajtott testvéri együttélésnek, sem azt gátló ürügyet nem jelenthetnek!

Aki zarándokol, az érzi, hogy arra kapott meghívást és ösztönzést, hogy másokkal együtt járjon, és kéri az Úrtól a kegyelmet, hogy változtassa a régi és mostani nehezteléseket és bizalmatlanságokat közösséghez vezető új lehetőségekké. A zarándoklás azt jelenti, hogy kiszakadunk biztos és kényelmes világunkból, és egy új föld keresésére indulunk, melyet az Úr akar nekünk ajándékozni.

A zarándoklás azt a kihívást támasztja velünk szemben, hogy fedezzük fel és adjuk át másoknak az együttélés lelkületét, hogy ne féljünk egymással elvegyülni, találkozni, egymást segíteni. A zarándoklás azt jelenti, hogy részesévé válunk annak a kissé kaotikus népáradatnak, ami a testvériség igazi megtapasztalásává válhat, történelmet építő, mindig szolidáris karavánná (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87). A zarándoklás azt jelenti, hogy nem annyira arra figyelünk, mi lehetett volna (de nem lett), hanem mindarra, ami vár ránk, és amit nem halogathatunk. Azt jelenti, hogy hiszünk az Úrban, aki jön és aki közöttünk él, előmozdítjuk és ösztönözzük a szolidaritást, a testvériséget, a jó, az igazság és az igazságosság utáni vágyakozást (vö. uo., 71). Annak érdekében folytatott elkötelezett harcot jelent, hogy akik leszakadtak, a holnap főszereplőivé váljanak, és hogy a ma főszereplőit ne hagyjuk magunk mögött holnap. És ez, fivéreim és nővéreim, a jövő közös szövésének kézműves munkáját igényli. Ezért vagyunk hát itt, hogy együtt mondjuk: Édesanyánk, tanítsd meg nekünk, hogyan varrjuk egybe a jövőt!

A zarándoklat erre a kegyhelyre tekintetünket Mária felé és az Isten általi kiválasztottság titka felé fordítja. Ő, ez a Názáretből, Galilea egyik kis településéről származó leány, a Római Birodalom félreeső részén és Izraelnek is a szélén, igenjével utat tudott nyitni a gyengédség forradalma előtt (vö. uo., 88). Az Isten általi kiválasztottság titka – Isten által, aki szemét a gyengére helyezi, hogy összezavarja az erőseket – minket is arra indít és arra bátorít, hogy Máriához hasonlóan igent mondjunk és végigjárjuk a kiengesztelődés útjait.

Fivéreim és nővéreim, ne felejtsük: aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást! Járjunk, járjunk együtt, kockáztassunk, engedjük, hogy az evangélium legyen az a kovász, amely képes átjárni mindent és megadja az üdvösség örömét népeinknek, egységben és testvériségben!

(Fordította: Tőzsér Endre SP, forrás: Magyar Kurír)