Viorica Dancila miniszterelnök Románia állami jelképeinek tiszteletben tartását követeli, és felelős magatartásra int mindenkit az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanakkor felvetette, hogy a sírkertet a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják.
A román kormány szombaton kiadott közleménye szerint a miniszterelnök elítéli azokat, akik feszültségszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni az ügyből. Dancila elutasított minden olyan megnyilvánulást, amely a román állampolgárok közti viszályt táplálja, gyűlöletet szít, vagy az ország jelképeinek semmibe vételére uszít.
Ő inkább a párbeszédet részesíti előnyben, és olyan megoldást keres, amely a helyi román és magyar közösségek számára is elfogadható - hangsúlyozták. A bukaresti kormányt a közlemény szerint az vezérli, hogy mindenki szabadon megemlékezhessen hőseiről, ugyanakkor tisztelegni akar mindazok emléke előtt, akik életüket adták a román nép szabadságának, méltóságának és területi egységének védelmében.
Zoom
Viorica Dancila (fotó: Patrick Seeger / EPA)
A lehetséges forgatókönyvekre példaként említette, hogy a védelmi minisztérium vegye át az úzvölgyi temető kezelését, kidomborítandó annak nemzetközi jellegét, tekintettel arra, hogy ott több nemzet katonái nyugszanak, akik az első és második világháborúban estek el. A közlemény hozzáteszi: bármilyen döntést csak az összes érintett féllel történő egyeztetést követően hoznak meg.
Viorica Dancila felszólította az illetékes hatóságokat a közrend és valamennyi román állampolgár jogainak védelmére.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. A székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok - a kerítést, a kaput és magyar sírokat megrongálva - erőszakkal benyomultak a sírkertbe.
Az úzvölgyi események miatt a magyar kormány tiltakozó jegyzéket juttatott el a román kabinetnek, péntekre pedig bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a budapesti román nagykövetet, de a diplomata nem jelent meg. A bukaresti külügyminisztérium pénteken azt állította: magyar tisztségviselők szították a feszültséget.
(MTI)