A már 5%-ra mért Mi Hazánk Mozgalom megerősödésével párhuzamosan egyre durvább a harmadik utas pártot övező elhallgatás - írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke. Alább a folytatás. Szinte semmilyen híradás nem volt az immár egyetlen Corvin közi megemlékezésről, pedig idén csak ott szólalt fel 1956-os szabadságharcos, csak ott lépett színpadra külföldi politikus, és csak ott került bemutatásra államfőjelölt is.
A Corvin köz az 1956-os forradalom szíve, a nemzeti ellenállás központja volt, ahol a rendszerváltás óta minden évben több megemlékezést is tartottak, de mostanra csak a Mi Hazánk Mozgalom maradt ott. Beszédet mondott a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő, Corvin közi szabadságharcos, Pongrátz András, egy 56-ban is használt ágyúval díszlövést is leadva, de a média hallgatott.
A mintegy ezer fős gyűlésen 106 képviselőjelölt is színpadra lépett, a megemlékezők pedig a Corvin köz karéjában is zsúfolódtak. Felszólalt szövetségesünk, Robert Winnicki lengyel parlamenti képviselő, a Nemzeti Mozgalom elnöke, de a média erről is hallgatott, pedig semelyik más rendezvényen nem volt külföldi vendég. Csak a Mi Hazánk mutatta be eddig köztársaságielnök-jelöltjét a néhány hónap múlva sorra kerülő államfőválasztás előtt, de dr. Popély Gyula felszólalását is elhallgatták az egész rendezvénnyel együtt.
A harmadik erő október 23-i gyűléséről kizárólag a Kuruc.info, a Magyarjelen.hu, a Hunhir.info és némiképp a Telex.hu tudósított, bár utóbbi pl. egy szót sem ejtett Toroczkai László, a Mi Hazánk kormányfőjelöltjének beszédjéről. A teljes kormánypárti, illetve „közszolgálati” média elhallgatta az egyetlen ’56-os szabadságharcos felszólalásának is helyet biztosító október 23-i megemlékezést a pestisracok.hu-tól a TV2-ig, ahogy a Mi Hazánk Mozgalom sajtótájékoztatóiról, javaslatairól sem tudósítanak soha.
A rendezvény vágatlan felvétele alább tekinthető meg.
Korábban írtuk: Videón és fotókon a Mi Hazánk rendezvénye
Dúró Dóra beszéde és a 106 országgyűlési képviselőjelölt bemutatása:
Ugyanaz a globális erő akar elnyomni minket évszázadok óta - Toroczkai László beszéde:
Robert Winnicki lengyel parlamenti képviselő beszéde:
Pongrátz András: vigyétek tovább a lyukas zászlót!
A Mi Hazánk államfőjelöltje: dr. Popély Gyula:
Vasárnapi frissítés: Képgaléria a rendezvényről
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom