Négy évvel ezelőtti rablássorozat elkövetője ellen emelt vádat az ügyészség: a férfi két dohányboltot és egy ékszerüzletet rabolt ki Budapesten, majd Moszkvába szökött - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Azt írták: a II. és III. kerületi ügyészség háromrendbeli fegyveres rablás miatt emelt vádat a jelenleg is letartóztatásban lévő 30 éves férfival szemben, és vádiratában letöltendő fegyházbüntetést indítványozott.
A vádirat szerint a férfi először 2017. február 19-én, egy XI. kerületi dohányboltba ment be eltakart arccal, fegyvert szegezett az eladóra, és a kasszában lévő pénzt követelte. A fenyegetés hatására a sértett félelmében nem mert megmozdulni, ezért a vádlott átnyúlt a pulton, kivett a pénztárgépből több mint 680 ezer forintot és elmenekült - írták.
A férfi egy hónappal később, március 14-én egy II. kerületi dohányboltot rabolt ki: ebben az esetben is eltakarta az arcát, mielőtt belépett az üzletbe, majd az eladó arcához egy fegyvert tartott, miközben egy zacskót átnyújtva a bevételt követelte. A sértett a kasszában lévő 140 ezer forintot átadta a vádlottnak, aki a pénzzel elmenekült.
A férfi ugyanabban az évben április 22-én egy II. kerületi ékszerboltba ment be, riasztófegyverét az eladó fejéhez tartotta, majd átugrott a pulton, és a nőt a földre rántotta. A sértett megnyomta a pánikgombot és segítségért kiabált, ezért a vádlott befogta a száját, majd amikor a nő menekülni próbált, többször megütötte és megrúgta. Végül az üzletből készpénzt és tört aranyat vitt el, összesen mintegy 2,7 millió forint értékben. A férfi az utolsó rablást követően, már másnap Moszkvába menekült, ahol nemzetközi elfogatóparancs alapján 2021. szeptember 30-án fogták el - közölte a főügyészség.