Koronás ikrek - Zalaegerszeg - Csaknem három órán keresztül érkeznek a vendégek szombaton este a Városi Sportcsarnokba. Különleges rangadó zajlik odabent; egy gyermekáldásra régebb óta váró roma pár adja meg a módját annak, hogy sokáig emlékezetes maradhasson a hat és fél hónapja született ikrek keresztelője.
Az első autók fél nyolc körül gördülnek a sportcsarnok elé, három óra múlva viszont már hetven-nyolcvan is állt belőlük a téren. Többségük Mercedes, néhány másik prémiummárka szintén képviselteti magát, jócskán akad viszont Suzuki is. A népes családok egymás után, zeneszóra lépnek a csarnok előterébe, hogy köszöntsék a Zalaegerszegen élő apát, Dévényi Attilát, azaz Cicerót és a két keresztapát. Mindenekelőtt persze az ünnepelteknek, Lolita Briliantának és Cicero Genarónak (Kuruc.infó: vegyük észre a latinos neveket! Szánalmas…) kívánnak hosszú, boldog életet, s megemlítik azt is, remélhetőleg a két gyermek lakodalmában szintén együtt mulatnak majd. A férfiak kezében jó minőségű whisky, konyak, tokaji bor; akad, aki egymaga vagy fél tucat üveget tart a karjában, a lányok és asszonyok pedig inkább ajándékkosarakat, gyermekruhát, játékot, járókát hoznak.
Odabent hófehér, terített körasztalok, még a székeket is masnival átkötött lepel borítja. A fehér mellett a rózsaszín és a kék az uralkodó szín, de nem csupán a dekorációt készítették el ennek megfelelően, hanem a Briliantának és Genarónak szánt háromemeletes, alulról megvilágított tortakompozíciót is. A küzdőtérre belépő családokat idebenn másik zenekar fogadja, bemelegítésképpen már sokan most ropnak egyet, aztán asztalhoz ülnek. A színpad fölött az ikerpár két hatalmas poszterről figyeli a vendégsereget, az emelvény mellett pedig lassan nagyszobányi területet foglalnak már el az ajándékok.
Negyed tizenegy felé jár, amikor odakint befejeződnek a köszöntők; az apának, Attilának, azaz Cicerónak most jut szusszanásnyi ideje arra, hogy egy csendesebb sarokban beszélgessünk.
- Különleges alkalom ez, mert régóta szerettünk volna gyermeket, s most a Jóisten megsegített bennünket, ráadásul ikreket adott - mondja Attila, akinek szintén van ikertestvére.
Az örömöt persze nem csupán a gyermekek különleges neve tükrözi, hanem a számok is. A talpalávalót összesen három zenekar húzza, a mintegy 600 vendég torkán pedig az apa szerint összesen 700-800 üveg rövidital, 1500 doboz energiaital és mintegy 200 üveg pezsgő csúszik le a mulatság alatt. Becslésekbe bocsátkozván, körülbelül ötmillió forintra saccolom a költségeket, ám Cicero kijavít: mindent összevetve inkább tízmillió körül lesz a végösszeg.
- Ha megházasodnak a gyerekek, a lakodalmuk még egyszer ekkora lesz - fűzi hozzá az apa, s hamar elárulja azt is, a rangos keresztelő éjfél körül válik igazán különlegessé, hiszen aranykorona kerül Brilianta és Genaro fejére.
Megjelenés dátuma: 2007. augusztus 06. 04:27.00
Kuruc.info kommentárok:
1. ez vajon segílyekből gyűlt össze? Ha nem, akkor miből? Adózott jövedelemből? Esetleg rablásból, strichelésből, rablógyilkosságból, zsarolásból, lakásmaffiából, uzsorakamatból – azaz a tradícionális cigány mesterségekből?
2. miért van az, Kedves Olvasóink, hogy a cigányok tőlünk követelik azt, hogy segítsük őket, miközben a saját gazdagjaik le se szarják a cigányok segélyezését????? Miért várják el tőlünk, hogy, mint egy feneketlen kútba öntsük a segélyeket (Finnország példáján IS láttuk, hogy semmi értelme a sok segélynek, attól még nem fognak ezek az ember alatti lények civilizálódni)? Miért nem a kétes forrásból milliomossá lett cigányok teszik ugyanezt????
Kuruc.info - A.S.