A Welt beszámol arról, hogy az előrehozott lengyel parlamenti választásokon ismét kijátsszák a német kártyát. A Presse az egyre súlyosbodó olaszországi cigánykérdésről ír.

Die Welt (welt.de)

A konzervatív német napilapban Kaczynski óv a Németországhoz fûződő túl közeli kapcsolatoktól címû cikkében ad ízelítőt a küszöbön álló lengyel parlamenti választások egyik meghatározó témájáról.

Nagyjából két hónap múlva kerül sor a parlamenti választásokra. A lengyel kormányfő és nemzeti konzervatív pártja a Jog és Igazságosság (PiS) messze lemaradt a közvélemény-kutatásokban a Polgári Platform (PO) mögött. Jaroslaw Kaczynski most megpróbál ismét németellenes jelszavakkal támogatókat szerezni.

A kormányfő azzal vádolja a PO vezetőit, hogy túl jó kapcsolatokat ápolnak Németországgal. A miniszterelnök arra számít, hogy még minidig hat a németbarátság jelszava.

A Polgári Platform túlzottan függ a nyugati szomszédtól, nyilatkozta Kaczynski egy a jobboldali konzervatív Wprostnak adott interjúban és óvott attól, hogy kereszténydemokrata konkurense győzelme esetén felpuhulna a Németországgal szembeni álláspont.

Kaczynski és a PiS a német-lengyel kapcsolatokat lehûtötték az elmúlt két esztendőben. Kaczynski figyelmeztetése többeket a két évvel ezelőtti elnökválasztási kampányra emlékeztetett. Akkoriban egy PiS politikus azt terjesztette, hogy Donald Tusk PO elnök nagyapja a második világháborúban önkéntesként szolgált a Wehrmachtban. (Tusk ősei a kasub kisebbséghez tartoztak, akiket a háború végén besoroztak a német Véderőbe.) Tusk akkor a második fordulóban vereséget szenvedett Lech Kaczysnkitől az miniszterelnök ikertestvérétől.


Die Presse (diepresse.com)

A konzervatív osztrák napilapban Paul Kreiner Romák Olaszországban: Azok akikre itt senki sem kíváncsi címû cikkében foglalkozik a mind súlyosabbá váló olaszországi helyzettel.

Négy cigánygyerek tûzhalálát követően arról vitatkozik Olaszország, hogy miként viszonyuljon a cigókhoz.

Időközben már menetrendszerinti járatokkal érkeznek, és amióta Románia tagja az EU-nak, azóta egészen legálisan, beutazási és tartózkodási engedély nélkül időzhetnek Itáliában. Mintegy 60.000 cigány érkezik a Caritas becslései szerint idén Olaszországba, azokhoz akik már ott tartózkodnak, ez utóbbi csoport számát nem ismerik. Talán 50.000-n, vagy 80.000-n vannak?

A vagyonkájuk belefér néhány mûanyagzacskóba. S ott telepednek le, ahol éppen helyet találnak, üres ingatlanokon, többnyire közel a városközpontokhoz. Ott barkácsolnak maguknak bádogvárosokat.

A közelmúltban egy híd alatt berendezett nyomornegyed lobbant lángra, a toszkánai kikötővárosban Livornoban. Négy négy és tizenkét év közötti gyermek veszítette életét a tûzben.

A polgármesterek, fogalmazott Paolo Ferrero szociális miniszter, „elfordítják a fejüket, nem foglalkoznak az ott uralkodó állapotokkal, mert a cigányok nem hoznak voksokat”. A városok és községek szervezete visszadobta a labdát, a kormány folyamatosan csökkenti anyagi forrásaikat, így nincs pénzük a bevándorlókra. Romano Prodi miniszterelnök úgy vélekedett, hogy a cigányprobléma összeurópai kihívás és „szörnyen bonyolult”; eközben a jobboldal azt mondja, a vezető uniós politikusoknak előbb kellett volna végiggondolniuk Románia uniós felvételét.

Szociális szervezetek megkísérlik a cigánypurdékat rávenni az iskolalátogatásra. Az eredmények természetesen igencsak szerények, főként a szülők ellenállása miatt. Nekik ugyanis szükségük van a gyerekekre mint bevételi forrásokra ("Soziale Organisationen versuchen, Roma-Kinder zum Schulbesuch zu bewegen, aber die Erfolge sind mäßig – wegen des Widerstands der Eltern, die sie zum Geldverdienen brauchen."). (Kuruc.info kommentár: tetszenek látni? Nemhiába tépjünk a szánkat azügyben, hogy a cigányokat kiveszik a suliból, és különben is iskolakerülők. Nem csak ott – mindenhol máshol. Finnországban pl. azért, hogy nehogy fehér kultúrában nőjenek fel, és átálljanak oda.) Rómában 2500 kiskorú cigány koldus és tolvaj ténykedik naponta, többnyire három és 12 évesek. S amint az a perekből kiderül a szülők naponta akár 100 eurónál is nagyobb bevételt várnak tőlük. A nápolyi homoszexuális prostituáltak egyre nagyobb része roma.

Az olaszok a cigányokra az érdektelenség és ellenségesség keverékével tekintenek. Azokban a zónákban, melyeket az önkormányzatok legális cigánytelepek létesítésére kívánnak felhasználni, heves tiltakozás kíséri a próbálkozásokat. Júniusban kézbe véve a probléma megoldását felgyújtottak egy milánói cigánytelepet, a maradékra puskákkal és pisztolyokkal tüzeltek ismeretlenek.

Walter Veltroni Róma polgármestere megállapodott a bukaresti szervekkel a cigányok egy részének hazatelepítésében. Róma segíteni kíván visszatelepítésükben, s hozzájárul képzésükhöz, valamint segít munkahely keresésükben.

(MNO nyomán)