Veszprém megyében nem állt meg az élet – és a járvány terjedése. A magyarországi médiumok 25-én az általunk is idézett előzőnél bőbeszédűebben tudósítottak az eseményekről. Ezek közül az RTL Klub híradását vettük át, mivel abban van a legtöbb, érdeklődésre számot tartó rész. (Például a Független Hírügynökség anyagát egy az egyben átvevő Lánchíd Rádió, Index, Kisalföld és  Hírszerző híradásaiból “hiányzik” a kézmosás szándékának hiányát taglaló rész; ez szerepel az RTL Klub-féle verzióban.)

Hepatitis fertőz Veszprém megyében
Eddig 30 betegről tud az ÁNTSZ

Újra fertőz a Hepatitis A vírus. Már több mint kétezren kapták meg a védőoltást Veszprém megyében. Harminc betegről tud a tisztiorvosi szolgálat, többnyire szociálisan hátrányos családokban fordul elő a fertőző májgyulladás vírusa, és főleg Ajka környékén. Az ottani iskolában most azt tanítják, hogyan kell alaposan kezet mosni, hiszen a betegség a megfelelő tisztálkodással megelőzhető. Ezért minden étkezés előtt fertőtlenítő kézmosószert is használnak a gyermekek és a pedagógusok.

Szappan és víz. Az ajkai Molnár Gábor Általános és Speciális Szakiskolában sok gyermek azt tanulja, hogyan kell rendesen kezet mosni.

„Étkezések előtt és után folyamatosan kezet mosnak a gyerekek. Most arra figyelünk leginkább, hogy fertőtlenítő kézmosószerrel mossanak kezet, illetve hosszabb ideig hagyják a hatóanyagot a kezükön” - mondta Szirmainé Vinkelmann Amália, a Molnár Gábor Általános és Speciális Szakiskola igazgatója.

Somló és Devecser térségében egy hónapja figyelt fel az ÁNTSZ a fertőző májgyulladás vírusára, de akkor még csak két betegről tudtak. Ez a vírus jutott el az ajkai iskolákba is. A helyi ÁNTSZ eddig 30 beteget regisztrált és több mint 2300 embert oltott be. Az okozza a legnagyobb gondot, hogy a térségben sok család él rossz körülmények között. 

„Nagy részük szociálisan hátrányos helyzetűnek mondható (Kuruc.info: azaz szinte mind cigány), a személyi higiénia problémás, többnyire nem rendelkeznek vízöblítéses vécével, és a vécéhasználat után a kézmosás lehetősége és a szándéka is korlátozott” – mondta dr. Bujdosó László regionális tiszti főorvos. (Kuruc.info kommentár: figyeljük meg: “a szándék korlátozott”. Azaz, cigányaink akkor is basznak kezet mosni, ha egyébként a tárgyi feltételei adottak lennének. Horváth Aladár, Mohácsi Viktória, tessék beperelni és lesitteltetni dr. Bujdosó Lászlót és az RTL Klubot, hogy ezt ki merték mondani!)

Pedig egy egyszerű, de alapos kézmosással megelőzhető lenne a hepatitis A vírus terjedése. A tisztiorvosi szolgálatnál mindent megtesznek a járvány megfékezéséért, de a fertőzésnek hosszú a lappangási ideje, így nem zárható ki újabb megbetegedés.”

Menjünk tovább, van még itt egy-két érdekesség. Az RTL Klub fent idézett cikkéhez egész jó link-kollekció társul, amelyeket követve megint Istvándi nevébe botlottunk. Abba az Istvándiba, ahol a Hepatitis-A mindig is komoly gondot jelentett a cigány népesség körében, és amelyről egy vitán felül szenzációs dokumentumot is lehoztunk a minap. Nézzük a kapcsolódó cikket:

“Tovább fertőz a vírus Istvándiban
Kézmosással megállítható lenne a lázzal járó vírus terjedése

Kétszáz iskolást oltottak be Hepatitis–a vírus ellen az Istvándival szomszédos Darányban. A felső tagozatos istvándi gyerekek ugyanis a darányi iskolában tanulnak, így megfertőzhetik társaikat. Holnap az istvándi óvodásokat és alsó tagozatosokat oltják be, összesen száz gyereket.

A darányi iskola harmadikosai a barcsi tisztifőorvostól vettek leckét kézfertőtlenítésből. A gyerekek azt is megtanulták, hogy harmincig kell elszámolniuk a fertőtlenítő leöblítése előtt, aztán törölköző nélkül, levegőn kell megszárítaniuk a kezüket. Ilyen alapos kézmosással megállítható lenne a hasi fájdalmakkal, lázzal, sárgasággal járó vírus fertőzés terjedése.

„Azt reméljük, hogy Istvándi berkein belül meg tudjuk tartani ezt a járványt, de a veszély természetesen fennáll, hogy a környező települések, illetve az Istvándiból eljáró dolgozók vagy tanulók elvihetik a fertőzést” – mondta Dr. Hajdú Vilma a Barcs Városi ÁNTSZ tisztifőorvosa.

Ezért abba a két barcsi középiskolába is felszerelték a fertőtlenítő kézmosókat, ahol 12 istvándi gyerek tanul és emiatt kellett beoltani a darányi iskola összes diákját, ahová 50 istvándi gyerek jár. Az istvándi alsósok és óvodások holnap kapják meg a tíz éves védettséget jelentő védőoltást.

Négy hallássérült (Kuruc.info: nem elfelejtendő, hogy a már idézett statisztikák alapján a cigánypurdék mintegy fele szellemileg és/vagy testileg visszamaradott / sérült) istvándi gyereket a tisztiorvosi szolgálat utasítására kitiltottak abból a speciális kaposvári iskolából, ahová járnak, hogy ne fertőzhessék meg az ott tanuló többi 185 diákot. A kitiltott gyerekek legkorábban a járvány vége után 30 nappal mehetnek vissza az iskolába.

Az óvintézkedések ellenére Istvándiban ma újabb hat betegnél jelentkeztek a gyanús tünetek. Az egyik családban tablettával fertőtlenítik a vizet, nyolc gyerekük közül hatan így is megbetegedtek.

"Hypóval mosok, azzal is mosunk föl. Minden szobát tisztát tartunk, de mégis” – mondta Orsós Józsefné. (Kuruc.info: hát persze. Nyírmihálydiban is – a cigányvezetők szerint – példás (volt) a tisztaság, mégis a mindenhova odaszaró, retkes cigányok miatt tört ki a járvány..)

A ma kórházba szállított betegekkel együtt valószínűleg 47–en fertőződtek meg a vírussal.“

Kíváncsian várjuk, mit mond erre Horváth Aladár és Száva Vince. Vajon itt is azzal jönnek majd, hogy a gonosz helyi polgármester / rendőr / akárki le akarja járatni a tiszta romákat, és hogy akarattal megfertőzi őket? Kíváncsian várjuk a kabaré újabb felvonását.

Kapcsolódó cikkek (a fent linkeltek mellett)

Hivatalos Hepatitis-körkép: kiugróan magas a cigányfertőzött megyékben

Kuruc.info - A.S.