Az ajkai komcsi diktatúra az ÁNTSZ-el együtt falaz fő szavazótáborának a cigóknak. A környékbeli cigánytelepekről indult Hepatitis járvány miatt már 1000 gyereket, és tanáraikat kellett beoltani. Alább a Veszprém megyei Napló cikke, amely természetesen hallgat a saját szarukban élő retkek származásáról. B. L.
Megjelenés dátuma: 2007. szeptember 20. 04:28.00
Szerző: Martinovics Tibor

Ajka (mt) - Több száz tanulót oltott be a helyi ÁNTSZ hepatitis A vírus ellen a Bercsényi Miklós középiskolában. Két diák megbetegedése miatt volt szükség az óvintézkedésre. Az iskola vezetése és a helyi tisztiorvosi szolgálat megtagadta az ügyről a tájékoztatást.

Somló és Devecser térségében közel egy hónapja észlelték a fertőző májgyulladás vírusát, ez jutott el az ajkai iskolába is. A tisztiorvosi szolgálat eddig huszonhat beteget regisztrált, illetve közel ezer embert oltott be - tudtuk meg a regionális tiszti főorvostól. - Mindent megteszünk a járvány megfékezése érdekében, reményeink szerint már a végén járunk, de a fertőzés hosszú lappangási ideje miatt nem zárhatók ki újabb megbetegedések - fogalmazott dr. Bujdosó László, aki hozzátette, akinél feltételezhető, hogy kapcsolatba lépett fertőzöttel, megkapja a védőoltást, ezért volt tömeges oltás - többek között - az ajkai középiskolában is. A fekália útján terjedő hepatitis A vírus ellen egyébként a leghatékonyabb védekezés a kézmosás - jegyezte meg a tiszti főorvos (Kuruc.info: vagyis a pénzünkből élő csürhe a XXI. századra sem jutott el a kézmosásig).
Kapcsolódó cikk