"Üdv! Történt, hogy 2 éve vettem egy családi házat, szép, nagy telekkel. Igaz, egy kissé elhanyagolt volt, az udvaron kb. 2 méteres gazzal. Sok munkával rendbetettük, a lakást felújítottuk, majd ezt követően hitelt szerettünk volna felvenni a lakást megterhelve. A térképmásolat kivétele után szembesültünk azzal a ténnyel, hogy valójában a telek kb. 2/3-a nem is a mienk, hanem egy bizonyos nyíregyházi illetőségű Kolompár Hajnalkáé. Gyos magánnyomozás, és kiderült, hogy Kolompár 3 évvel ezelőtt vissza nem térítendő állami támogatást vett fel 2.700.000.-ft összegben, melyet be is jegyeztek a szerencsi OTP fiókban, fészekrakó támogatásként. Nos a tény! Adott egy telek, egy ház.

Mindig is egy tulajdonban volt, amíg az eredeti tulaj meg nem halt. Ekkor eladásra került, és a vevő osztott telekként vette meg, két tulajdoni lappal. A bibi az, hogy amikor Ő eladta, a két tulajdoni lappal, és két hrsz.-el rendelkező ingatlant (ami nem is különleges, hisz valamikor telekkönyvileg ketté osztották a telket, úgy, hogy a kertet levállasztották, külön tulajdoni lapot kapott.) két külön vevőnek adta el, olymódon, hogy elfelejtette közölni a tényt, hogy a lakás csak az egyik tulajdonhoz tartozik! Kolompárék tehát, egy teljesen üres telekre, (kertre) lakásvásárlási támogatást kaptak, a közösből. Igaz, a telkükön áll egy kb 20-nm.-es sertésól! Nos ezek után bementem a szerencsi rendőrségre, feljelentést tenni, mellékelve az általam kiváltott térképmásolatot, (egyértelműen látszik, hogy a kérdéses telken nincs lakás) és a "kertem"ről szóló tulajdoni lapot, ahol tulajdonosként Kolompár szerepelt, ill. a bejegyzett használtlakás vásárlási támogatás is szerepelt rajta. Dolgom végeztével hazatértem, és vártam a fejleményeket. Később jött is az ügyészségtől levelem, amiben bűncselekmény hiányára hivatkozva, megszüntetik a nyomozást!! Ezt megkifogásoltam; újból elutasítottak.

Tehát:

-aki jóváhagyta a hitelt, miért nem vette észre, hogy az egy üres telek?

-ha én vettem a fáradságot, és a rendőrök helyett kinyomoztam mindent, akkor miért nem vették a fáradságot, hogy a helyszínen meggyőződjenek róla?

-ha közhiteles dokumentumokkal igazolom a csalást, akkor a tisztelt ügyészség, miért hunyt szemet felette?

Ezek után, lehet, hogy én is cigánynak fogom vallani magam, hogy büntetlenül bezsebelhessek milliókat.

Laca

Legyetek szívesek valamit visszaírni, mert több médiumba is elküldtem a sztorit, de mindhiába, mert semmi sem történt!"
 

"Sziasztok!

Nem értek egyet a Bhután cigányairól szóló cikketekel.

Szerintem ez a sterilizálásos megoldás semmire nem volna megoldás. Valami olyasmit olvastam a minap nálatok egy írásban, hogy 5 millió forintot kapnának fejenként egy-egy ilyen beavatkozás után, és így is jól járna ez az ország. Szerintem ez nagy tévedés és felesleges pénzkidobás volna.

Ugyanis ezek mondjuk 13 éves kortól 40 éves korig vállalnak gyereket. Valószínűleg miután megvan a boldog hatos (esetenként több), utána elsétálnának az 5 milliós helyiségbe ahol felvennék ezt az új keletű segílykét.

Akkor ha megvan a megfelelő számú rajkó már teljesen mindegy nekik. Ha pedig valaki arra gondol, hogy a bőséges gyerekáldás előtt léphetne életbe az 5 milliós akció, az meg azért nem jöhetne össze, mert nagyon sok még gyerek amikor szül, de mindenesetre 18 év alatti.

Sziasztok.

Totolya"

Kuruc.info / Arppi S.: nem hangsúlyoztam azt, hogy ezt a sterilizálást 18 év alattiaknak is felkínálnánk, a következő, igencsak EU-konform magyarázattal:

“Ha úgy érzed, hogy nem tudnád rendesen, jó anyagi körülmények között felnevelni a jövőben születendő gyerekeidet, akkor mielőbb, mielőtt beindul a gyerekáldás,  sterilizáltasd magad,. Akár 11-12 évesen. Vígaszdíjként kapsz 5-10 milliót (annál többet, minél fiatalabb vagy és minél kevesebb gyereked van), amellyel megalapozhatod jövődet, és, ha jól gazdálkodsz vele (pl. berakod egy bankba, és a kamataiból élsz), egész életeden keresztül megélhetsz belőle – akár munka nélkül. De természetesen azonnal kézhez is kaphatod a pénzt, ha így látod jobbnak.”

Természetesen – ezt nem vettem bele az eddigi, témáról írt megjegyzéseimbe – “súlyozni” kellene, életkor és megszületett purdészám függvényében. Azaz: egy tízgyerekes, 40 éves cigányasszonynak egy vasat sem fizetni, mert már valszeg úgy sem ellene. (Ha valakinek nem tetszik az “elleni” szó használata, annak becses figyelmébe ajánlom, hogy Orbán Viktor feleségével kapcsolatban használta egy-két balbiberális megmondóember, még 2001-2002-ben, ugyanezt a kifejezést. Tessenek náluk reklamálni, hogy milyen gusztustalan és leállatosító.) Ha a “vígaszdíj” indoklására és kifejezetten a “sterilizáld magad gyerekként, és akkor egész életedben jól megélhetsz a kamatokból” vonalra ráerősítünk, akkor tuti, hogy csőstül tolonganak majd a cigányok. A magyarok, még egyszer, közel sem annyira – legalábbis a normálisabbja.

Köszönöm egyéb olvasóink megjegyzéseit, miszerint ma már létezik az önkéntes sterilizálás intézménye: 18 éves kortól, és pénzjutalom nélkül. A fenti két elem (18 éves korhatár eltörlése és nagyösszegű, a fenti szöveg használatával reklámozott „vígaszdíj“) bevezetésével ezer ezrelék, hogy, a píííz reményében, a kis cigánylányok tódulni fognak a sterilizálásra.
 


"Tisztelt Kuruc.info!

Rendszeres olvasójuk vagyok, mert ezen az oldalon az ember végre olvashat "tiszta" híreket.

Sűrűn jártam le vidékre az elmúlt pár évben, nevezetesen Sárszentlőrincre. Az ottani cigány kisebbség (kétlem, hogy még kissebbségnek lehetne nevezni), szintén sok roma társához hasonlóan ingyenesen a falu által finanszírozott új házat kapott. Egy -két családról van szó természetesen. Szép állapotú, keretes házakat.

1-2 év alatt most már a ház egyik fele megsüllyedt, így a hátsó fal konkrétan kidőlt. Belátni a házba. A tető beszakadt, hiányzik a cserepek döntő hányada, az udvar egy putri, a harci kutyájuk (amelyik a környező házak udvaraiból lopkodja a csirkéket) szabadon kószál az utcán, nincs megkötve sem.

Igazából az állapot leírásával azért töltöttem ennyi időt, mert a lényege az a dolognak, hogy azért kaptak a falutól új házat, mert a régi rájukdőlt. Nos. A mostani ingyenes ház, szintén rájukdőlt félig. Kérdem én, érdemes bármit is adni nekik?

A másik ehhez kapcsolódó eset Pesten történt. A 19. kerületben volt egy romatelep, afféle magyar ember oda a lábát be nem teszi hely. Majd az önkormányzat ezt megvásárolta tőlük, hogy épülhessen a helyére egy új lakópark, azonban úgy egyeztek meg, hogy az új lakóparkba beköltözhetnek ingyen.

Be is költöztek. Szép kis lakások, igényes parkocskák, stb.

2 hét után a lakás hajópadlójából raktak tüzet a lakásokban illetve a parkokban is, látta ezt az egész kerület...

Miért ad mégis az államunk, illetve bárki is ezeknek az értéktelen népeknek bármit is? Képesek akármit is megbecsülni? Bármire is vigyázni? Akárhová is beilleszkedni?

NEM képesek. Nincs kivétel.

Üdvözlettel:

Egy pesti lány"

Kuruc.info: sajnos ez teljesen általános. Többször idéztük a balliberális Zalai Hírlap által megírt és ezáltal hitelesített zajki példát, ahol cigányaink szintén két év alatt teljesen tönkretették az adófizetői pénzből nekik juttatott házakat.