Lövöldözés volt az érdi Iparos utcában, egy benzinkút közelében – értesült a Blikk.
Rengeteg rendőr vonult ki a helyszínre. Információink szerint több sebesültet mentővel szállítottak kórházba. Úgy tudni, egy ember meghalt a lövöldözésben. Az Origo.hu közben arról számolt be, hogy a benzinkúton két társaság balhézott össze, majd kést és pisztolyt rántottak. A lövöldözés közben négyen megsérültek, egyiküket kritikus állapotban szállították kórházba, de végül elhunyt. Egyelőre rejtély, miért tört ki a harc.
Zoom
Fotó: Fuszek Gábor / Blikk
A helyiek és a rokonok elmondása szerint Enyingről jött fel Érdre egy csapat felfegyverkezve, több autóval, hogy egy korábbi balhét rendezzen egy másik társasággal. Először egy másik benzinkúton verekedtek, majd autóba pattantak, s ekkor vette kezdetét az autós üldözés. Amikor az egyik csapat utolérte a másikat, kipattantak az autóból, majd rárontottak a másik kocsiban ülőkre. Már az autóban elkezdték őket szurkálni és kitépni a járműből – tudta meg a Blikk.
Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett, s bár a mentők stabilizálták az állapotát, belehalt a sérüléseibe. A Blikk információi szerint a benzinkutat lezárták. A helyszínre több rendőrautó és bűnügyi helyszínelő is érkezett. A helyszínen a lap munkatársának a szemtanúk elmondták, hogy a támadók a szurkálás után bepattantak a kocsijukba, majd elmenekültek. Arról nincs információ, hogy elkapták-e őket.
Frissítés: Tizenhárom jómadarat már begyűjtöttek
A rendőrség 12 óra leforgása alatt azonosította és elfogta az eldurvult vita több résztvevőjét – írja a rendőrségi honlap.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. július 30-án 20 óra körül Érd, Iparos úton két többfős társaság összeszólalkozott. A vita tettlegességig fajult, a sértett felek egymásnak estek. Több, nagy valószínűséggel gáz- és riasztófegyverből leadott lövés is eldördült, amely személyi sérülést nem okozott. A két társaság botokkal, kövekkel, vascsövekkel, ásókkal, késekkel felfegyverkezett tagjai válogatás nélkül támadtak az útjukba kerülő ellenérdekű felekre, majd néhány perccel később mindenki menekülőre fogta.
Zoom
Fotó: Police.hu
Az összecsapásban egy 50 éves férfi belehalt elszenvedett sérüléseibe, további tizenkét ember került különböző fokú sebesülései okán kórházba.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egy 36 éves férfit emberölés bűntettével, további 12 férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsít. A rendőrség mindnyájukat őrizetbe veszi, és kezdeményezi letartóztatásukat.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének és garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.
A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket a köznyugalom helyreállítására.
2. frissítés: Látható és ami még annál is gusztustalanabb hallható némi háttér az összeszólalkozásban érintett "kultúr"lényektől
Ez vélhetően előzmény művész vénájú a kemény gyerektől, Facebook-nevén Enyingi Tivadartól:
(Elérhető VK-n is.)
E rövidke érdi vers előadója a Facebookon Gomány Renátó néven szerepel, ahol még szintén elérhető a műsorszám, ez már az esti fejlemények következménye lehet:
(Elérhető VK-n is.)
 3. frissítés: Egy kedves kis adalék
Közismert a cigányok gyermekszeretete és vallásossága. Az érdi Rostás Lucsianóra is igaz mindkettő, az előbbit éppen egy Tivadarunk által megosztott fénykép alatt bizonyította még korábban a Zuckerberg-kódex lapjain (frissítés: azóta valaki törölte a hozzászólást):
Zoom
Az igaz felebarát, aki gyülekezet alatt erre a marosvásárhelyi, nem túl történelmi képződményre gondol:
Zoom
Ezúton is szurkolunk Lucsiano sikeres diplomatakarrierjének!
4. frissítés: A rendőrség is bevallotta, hogy cigányok voltak a "garázdák"
Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden - ismertették a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A "vendetta" következtében egy ember meghalt, ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek - közölte Latorovszky Gábor megbízott főkapitány-helyettes.
A rendőrség 12 ember ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a letartóztatásukat - tette hozzá.
Csütörtök este, nem sokkal negyed kilenc után kaptak bejelentést arról, hogy egy érdi benzinkútnál tömegverekedés tört ki és lövések is eldördültek. A járőrök elhagyott botokat és késeket találtak a benzinkút területén. Négy sérülthöz pedig mentőt kellett hívni - mondta.
"A rendőrség nem engedi a vendettát, a leghatározottabban fellép az ilyen cselekményekkel szemben" - fogalmazott a főkapitány-helyettes.
Az alezredes - kérdésre válaszolva - nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy enyingi és érdi "roma" családok tagjai vettek részt a tömegverekedésben, csak annyit árult el róluk, hogy Fejér és Pest megyeiek.
A sajtótájékoztatón levetítették a benzinkút térfigyelő kameráinak felvételeit. Ezeken az is látható, hogy egy autó nagy sebességgel tolatva elüt egy férfit, aki a jármű alá kerül, a töltőállomás vendégei pedig riadtan ugranak el a botokkal és késekkel támadó férfiak elől.
(MTI nyomán)
5. frissítés: Videók az "vitáról"
0:35-nél még egy jófajta gázolás is látható:
Csütörtökön írtuk: Belehalt két társaság összeszólalkozásába egy férfi Érden
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. július 30-án 20 óra körül Érd, Iparos úton két többfős társaság összeszólalkozott. A vita tettlegességig fajult, egy 50 éves férfi meghalt, több sérültet a mentők kórházba vittek.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megkezdték a körülmények tisztázását.
(Police)
Friss: