A Debreceni Törvényszék személyi szabadság felfegyverkezve elkövetett megsértésének bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt másodfokon 5 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki egy egyetemista lányt molesztált a vonaton. Az ítélet jogerős.
A döntésről pénteken közzétett közlemény szerint az eset tavaly áprilisban a Budapestről Záhonyba tartó vonaton, késő délelőtt történt. A férfi szeméremsértő módon viselkedett egy Debrecenbe tartó egyetemi hallgatóval: többször visszatért a fülkében egyedül utazó lányhoz, molesztálta, fogdosta, egyre agresszívebben tudomására hozta, hogy
közösülne vele, "gyereket csinálna neki".
Amikor az egyre jobban rettegő lány ki akart menni a fülkéből, a férfi elővett egy 8,5 centis rugós kést és közben azt kiabálta, hogy "nem mész sehová". A lány sikoltozására és segélykiáltásaira a férfi végül elmenekült.
Zoom
"V. A." ezzel a késsel akart purdét gyártani - korábban is csak annyit tudhattunk meg róla, hogy tiszabecsi, mert neki ugye jogai vannak (kép: Police)
A zaklatott állapotban lévő lány a jegyvizsgálótól kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. A férfit egy debreceni kocsmában fogták el, a bűncselekményhez használt kést lefoglalták.
A férfi hasonló erőszakos bűncselekmények miatt már többször volt büntetve.
(MTI)