Németországi szociális támogatásokkal visszaélő, csalással és adócsalással gyanúsított bűnszövetkezetre csaptak le kedden a román és a német hatóságok - közölte a művelet romániai részét irányító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Romániában 15, Németországban pedig 29 helyszínen végeztek egyidejű házkutatást.
A vádhatóság szerint a bűnbanda 2014-2017 között külföldi munkahelyek ígéretével vagy adósságaik behajtásaképpen kiszolgáltatott romániai családokat költöztetett ideiglenesen Németországba, hogy gyermekeik nevelésére családi pótlékot és más szociális juttatásokat szerezzenek.
Amint megítélték számukra a segélyeket, az azokra jogosult családokat visszavitték Romániába, a nevükre kiállított bankkártyákat azonban megtartották, és továbbra is felvették az így megszerzett támogatásokat.
A bűnszövetkezet így több mint egymillió euróval károsította meg a német államot, a jogszabályok szerint ugyanis csakis azok jogosultak a német családi pótlékra, akiknek a szokásos tartózkodási helye Németország területén van - emelte ki a román vádhatóság.
Az Eurojust és Europol - az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi, illetve rendőri együttműködésért felelős ügynökségek - bevonásával, komoly rendőri erők mozgósításával végrehajtott keddi házkutatások során a DIICOT 45 gyanúsítottat vett őrizetbe Romániában, a német hatóságok pedig négy gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba.
A romániai műveletekben két német ügyész és a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) bukaresti összekötője is részt vett - tudatta a DIICOT.
(MTI)