A rasszistázás jó néhány kisebbségi vezérnek és hivatásos uszítónak biztos megélhetés

Tisztes demokrata a politikailag korrekt közbeszéd követelményei szerint nem emlegeti negatív szövegösszefüggésben a kisebbségeket, így például nem beszél cigánybűnözésről. A politikai korrektség (PC) szabályai alapján nem tudom, helyénvaló-e az MSZP-s bűnözés, netán a szocibűnözés elnevezés. Ha megmaradok a régimódi igazmondás korlátai között, semmi gondom a fenti kifejezésekkel, hiszen a kormánypártban és holdudvarában tobzódó korrupciós ügyletek, tolvajlások, lenyúlások, sikkasztások, adócsalások, erőszaktevésbe torkolló zsarolások és fenyegetések, átverések és csalások tömege indokolttá teszi az effajta keményebb szóhasználatot. Ám ahol a PC artikulálja a közbeszédet, ott kifordul magából az értelem, érvényüket veszítik a logika szabályai, hatályon kívül helyeződnek a gondolkodás törvényei. Elmosódnának a tettesek és áldozatok, hatalmasok és kiszolgáltatottak, gátlástalanok és tisztességesek közötti éles határvonalak, felmentve, sőt piedesztálra emelve a bűnösöket, felelőssé téve ártatlanokat. Így a bűnözés területén az MSZP valódi szerepétől teljesen függetlenül, kizárólag az áldozat státusában hajlandó szenvelegni, úgy, mint a bűncselekmény sajnálatra méltó károsultja vagy alantas módon hírbe hozott, megvádolt, ártatlan üldözött. Áldozatként az MSZP a becsületes többséghez tartozik, elkövetőként viszont azonnal hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott kisebbség lesz, amelynek gonosz cselekedeteit nem illik általánosítani.

A csepeli kettős gyilkosság utáni első hírekben fontosnak tartották közölni, hogy az egyik áldozat az MSZP politikusa volt, ám miután az egyik gyanúsítottról is kiderült, miszerint érdemdús tagja a kormánypártnak, ez az egész szocialista vonal érdektelen és jelentéktelen lett, amit csak a jobboldali médiumok fújnak fel, holott az ügyhöz valójában semmi köze.

A jobboldali médiumokkal amúgy is sok baj van. A szombati Népszabadságban Révész Sándor Gyilkosok vagyunk? című írásában a Hír TV manipulatív eljárásáról rántja le a leplet, mert nem elég, hogy a jobboldal pártpolitikai gyűlölködésre használja fel a csepeli tragédiát, de még egy jó adag rasszizmust is belekever. Révész éles tekintete mindenfajta jobboldali megnyilvánuláshan , észreveszi a rasszismust, fáradhatatlan e téren, ami nem is lenne baj, de mintha tévedhetetlennek is tartaná magát, s az még mérvadó, véleményformáló értelmiségiek esetében sem szerencsés.

Idézünk Révész írásából: „Amikor a csepeli kettős gyilkosság elkövetőiről még senki nem tudott semmit, a Hír TV a következő nyomon indította el nézőit: az iskolába túlnyomórészt cigány tanulók járnak, egyikük (az iskola egyik munkatársa szerint) azt mondta az igazgatónak, aki nem hagyta őt kedvére verekedni, hogy »ki fogunk nyírni«. A Hír TV riportere figyelmeztette a nézőket, hogy még semmi biztosat nem tudunk, de a gyenge föltételezés a hálón természetesen villámgyorsan ténnyé erősödött." Ezután Révész idéz különböző internetes bejegyzésekből, mintha azok a Hír TV hírére született reakciók volnának. Biztos, ami biztos, némi zsidózás is belekeveredik a szövegbe, anélkül a rasszizmus sem az igazi. Majd így folytatja a szerző: ,,És másnapra meglett a tettes. Zsidó se kellett hozzá. Ha a véletlenek nem játszanak közre olyan szerencsésen, hogy az a tettes meglegyen, már Csepelen masírozna a gárda. Hangosan romázna a szónok, kórusban zsidózna hozzá a közönség. Legfeljebb kívülről jönne az a szónok, nem talált volna (remélhetőleg) helyben olyan véresszájú rasszista polgármestert, mint Kiskunhalason [sic!] (Kuruc.info: természetesen Révész még azt sem tudja, hogy Kiskunlacházáról van szó, nem Kiskunhalasról – lásd a Horák Nóri-gyilkosságot. És ez, egy ilyen “felkészült” ember lehet vezérpublicista, -fajvédő a balliberális orgánumokban. Ennyit a “szakmaiságról” és a “felkészültségről”…), ahol a Hír TV úgyszintén megtalálta a roma gyilkosokat, mielőtt a rendőrség megállapította volna, hogy semmi közük a megerőszakolt kislány halálához."

Szóval Révész interpretációjában a Hír TV felkavarta a rasszista posványt, muníciót adott a gyűlölködőknek, bujtogatta az emberhez méltatlan indulatokat. Kezdte azzal, hogy amikor még semmit sem lehetett tudni az elkövetőkről, hangot adott egy feltetelezésnek. Egy- két nappal a gyilkosság előtt egy diák halálosan megfenyegette az egyik áldozatot. Ez olyan információ volt, ami az első időkben joggal tűnhetett fontosnak, nyilvánvaló volt, a nyomozás is elindult ezen a szálon. Ezt az ügyet a Hír TV munkatársa sem hallgathatta el, miként magáról az iskoláról is el kellett mondania az alapvető tudnivalókat. Azt, hogy az intézménybe főként halmozottan hátrányos helyzetű, súlyos tanulási zavarokkal küzdő, de nem fogyatékkal élő tanulók járnak, akiknek 70 százaléka roma származású, az iskola saját honlapja adja hírül, úgy látszik, ennek említése jobboldali orgánumokban visszataszító fajgyűlölet. Megjegyzem: a Népszabadság is helyt adott az iskolában korábban történtekre alapozó találgatásnak, átvéve az Index feltételezését: a drogok ellen fellépő tanárokon állhattak bosszút. Sőt, a legolvasottabb napilap a kódolt cigányozás bűnét is elkövette, amikor így írt: „A diákok sajátos összetétele miatt felvetődhet, hogy egy diák akart tanárain elégtételt venni." (Kuruc.info: durva! És még mi vagyunk a rászístákok…) Ez a „diákok sajátos összetétele" megfogalmazás a mai magyar közbeszédben félreérthetetlen utalás a roma tanulók túlsúlyára. Az sem világos teljesen, hogy miért lenne a diákok sajátos öszszetétele bárminemű feltétele egy diák bosszútervének, netán egy „normális" iskolában nem fordulhat elő, hogy egy tanuló a tanárán akarjon elégtételt venni vélt vagy valós sérelmeiért. Ezek után joggal kérdezzük biztos, hogy a Hír TV indította be a cigányozó és zsidózó bloggerek harcias fantáziáját, s nem a Népszabadság csütörtöki (január 8-i) számának 13. oldalán olvasható, politikailag inkorrekt tudósítás? Egyáltalán, milyen alapon hozza közvetlen összefüggésbe az egymással feleselő internetes bejegyzéseket csak és pont a Hír TV egyik tudósításával? A szerzők hivatkoznak rá, idézik, dicsérik, kiemelik? Nem szólva arról, hogy egy tüchtig rasszistának Gyurcsány Ferenc bármelyik beszéde, mi több, Révész akármelyik cikke elsőrangú alapanyagot szolgáltat egy kis cigányozáshoz, zsidózáshoz, négerezéséhez, bennszülöttözéshez. Nevezett urakat minősítsük uszítónak?

Révész feddőleg említi, még nem lehetett semmi biztosat tudni, a Hír TV egy feltételezéssel hamis irányban orientálta nézőit. Megkérdőjelezhető feltételezésekkel Révész sem marad adósunk. Gond nélkül kijelenti, ha a véletlenek nem játszanak össze oly szerencsésen, akkor már Csepelen masírozna a gárda, hangosan romázna a szónok, kórusban zsidózna a közönség, Felesleges vitatni, hogy mindez megtörténne-e, avagy sem, ám az idillhez hozzátartoznék a charta is, a „tarka magyarral" és a közszereplő „magánemberekkel" együtt. Viszont a nem politikai, hanem a hétköznapi korrektség megköveteli: ne inszinuálja a Hír TV-t azzal az állítással, hogy Csepelen úgyszintén megtalálta a roma gyilkosokat, akárcsak Kiskunlacházán, hiszen a tévériporter maga figyelmeztette a nézőket, hogy semmi biztosat nem tud. Ezek után a bűnüldözőktől begyűjtött gyenge feltételezés semmi több, csak gyenge feltételezés marad, s nem másokat meggyőzni vágyó kijelentés.

Nem úgy, mint néhány éve a „kis Józsika", a roma kamasz fiú esetében, akit egy Mortimer „művészneve, szintén roma származású fiatalember szúrt meg fényes nappal a főváros egyik legforgalmasabb pontján. Ám amíg a tettes kilétére fény derült, tüntetést szerveztek a többségi lakosság zsigeri rasszizmusa ellen, s különböző fórumokon a magyarokat elmondták az emberiség aljának és szégyenének, akik szemrebbenés nélkül gyilkolnak ártatlan cigány gyerekeket. Bizony, nagy baj, ha a feltételezéseket tényként kezelik, de még nagyobb baj, ha megátalkodottan ragaszkodnak a tévesnek bizonyuló feltételezések „mélyebb igazságához". Miként tette azt Teleki László volt romaügyi államtitkár, aki abban reménykedik, hogy a romákat érő támadásoknak rasszista indítéka van, mert a feltételezett többségi intolerancia és fajgyűlölet jó néhány kisebbségi vezérnek és hivatásos uszítónak biztos megélhetést, a balliberális térfélen rangot és elismerést biztosít. De ez már túl van a PC, sőt még a rasszizmus témakörén is.

(Mai Magyar Nemzet; saját szkennelés, mivel még nincs kint a cikk online)