Hányszor, de hányszor hazudott már a szemünkbe a közpénzekből (gyk. adóforintokból) finanszírozott Magyarországi Talmudista Iroda (lásd pl. a nevezetes Galgagyörk-esetet)! A legújabb leleplezést a mai Magyar Nemzet szállítja. Saját szkennelés az anyag, mivel online még nincs fent.

Álrendőrök szabadon - Nincs köze a jászsági akciónak a tatárszentgyörgyi merénylethez

Elengedték tegnap azt az öt férfit, akiket Jászjákóhalmán fogott el a megyei rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) különleges egysége. A megyei főkapitányság ellenőrzi, milyen bűncselekményekben vehetett részt korábban a kedden őrizetbe vett társaság.

Vizsgálja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság annak az öt férfinak a múltját, akiket kedden este fogtak el Jászjákóhalmán. A nyomozók jelenleg azt ellenőrzik, követtek-e el bármilyen bűncselekményt korábban az illetők — nyilatkozta lapunknak a megyei kapitányság sajtószóvivője. Szabó Zita elmondta, mind az öt férfi szabadlábon védekezhet, mert a rablás előkészülete nem számít olyan súlyos cselekménynek, ami indokolttá tenné az előzetes letartóztatásba helyezést. A kocsijuk csomagtartójában talált rendőrségi eszközök sem adnak elég okot a fogva tartásra.

Miként megírtuk, kedden este öt férfit vettek üldözőbe a rendőrök Jászjákóhalmán, miután azok ki akartak kerülni egy, a településen felállított ellenőrzési pontot. A megyei rendőrség munkatársai az NNI különleges egységével közösen elfogták a kocsiban ülő öt férfit, a csomagtartóban pedig gáz riasztószert, rendőri jelvényt, mellényt, gumibotot és rabláshoz használható eszközöket találtak. A távirati iroda rendőri vezetőkre hivatkozva tegnap azt közölte, minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy az öt elfogott férfi roma származású. Szabó Zita erre úgy reagált: a megyei rendőr-főkapitányság a hivatalos álláspont szerint sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a személyek etnikai hovatartozásáról felröppent híreket.

Arra a jászjákószállási szóbeszédre, amely szerint az elfogottaknak közük lehet a tatárszentgyörgyi kettős gyilkossághoz, Petőfi Attila, az NNI vezetője elmondta, a vizsgálat kizárta a két eset közötti kapcsolatot. Petőfi Attila három hete sajtótájékoztatón jelentette ki, összefüggés van a tatárszentgyörgyi és más, cigányokat ért támadások között. Az igazgató akkor elmondta, hogy két-három tagú társaságot keresnek, akik sötét terepjáróval közlekednek, és kiválóan értenek a vadászfegyverekhez. Az NNI együtt vizsgálja a Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradonyban, Tarnabodon, Nagycsécsen, Alsózsolcán és Tatárszentgyörgyön történt lövöldözéseket, Molotov-koktélos támadásokat. Petőfi szavait még aznap cáfolta Bencze József országos rendőrfőkapitány, mondván: nem sorozatgyilkosokat keresnek. Az ellentmondás megmaradt, a rendőrség azóta sem adott választ arra a kérdésre, hogy melyik szálon folyik a nyomozás.