Már foglalkoztunk ma a Franciaországból Svájcba kifejezetten bűnözési céllal beutazott cigányokkal.

Egyik kedves olvasónk irányította figyelmünket egy másik cikkre (eredeti ITT; előzmény ITT), amely azt mondja el, hogy Schaffhausen városában egy kilencéves cigány (a származásukat már a cikk címe egyértelműsíti) és 13 éves női bűntársa négy házba is bejutottak, és onnan loptak.

A purgyék az országba egyedül érkeztek. Legalábbis az állításuk szerint, amit, ismerve, hogy pl. Olaszországban hogy tagadják le egymást, az állampolgárságukat stb. a cigók (hogy nehezebb legyen őket kiutasítani), több mint valószínű, hogy nem igaz. Kedd óta a város fogházában vannak vizsgálati fogságban, egyszemélyes cellákban. Ezekben csak egy ágy és egy WC található. A rendőrség szerint azért jók az egyszemélyes cellák, szemben egy gyerekotthonnal, mert a szökési kísérletük valószínűsége alacsonyabb, és nem tudják “kibeszélni”, “kiédesgetni” magukat.


A fogház belülről


Természetesen pár lilaködös jog- és fajvédő is beleugatott az ügybe. A Pro Familia vezetője elmondta, hogy a gyerekjogi konvenciók szerint nem lehet magánzárkába dugni a gyerekeket. Egy másik gyerekvédő szervezet elnöke, Andrea Hauri szerint 10 éves kor alatt nem lehet vizsgálati fogságban tartani senkit.

A fajvédők vinnyogása nem igazán hatotta meg a rendőrséget; a purgyék maradtak a zárt celláikban.

Az eredeti cikk:
Roma-Bub (9) in Einzelhaft
Uno-Konvention verletzt

Schaffhausen hat zwei junge Roma-Einbrecher in Einzelhaft gesteckt. Kinderschützer sind empört.

Gleich viermal sind ein 9-jähriger Bub und ein 13-jähriges Mädchen in Schaffhausen in Häuser geschlichen und haben Diebstähle begangen. Die Kinder waren alleine in die Schweiz eingereist – von ihren Eltern fehlt jede Spur. Seit Dienstag sitzen sie in Untersuchungshaft: jedes in einer Einzelzelle des Schaffhauser Gefängnisses. Die Zellen sind laut Peter Möller von der Jugendanwaltschaft Schaffhausen nur mit einem Bett und einer Toilette ausgestattet. Mindestens einmal am Tag dürfen die Kinder für eine Stunde raus. Auf einen kindergerechteren Aufenthalt in einem Durchgangsheim habe man bewusst verzichtet: «Dank der Einzelhaft besteht eine geringere Fluchtgefahr und die Kinder können sich nicht absprechen», so Möller.

Für die Generalsekretärin der Pro Familia, Lucrezia Meier-Schatz, sind das schockierende Zustände: «Die Uno-Kinderrechtskonven­tion verbietet die Einzelhaft für Kinder.» Andrea Hauri der Stiftung Kinderschutz Schweiz sagt: «Delinquente Kinder unter 10 Jahren gehören nicht in U-Haft, sondern in eine kindergerechte Einrichtung wie beispielsweise ein Heim.»