Az alább olvasható cikkben a Délmagyar megemelte a tétet: immár kilenc cigány halottról beszél, azaz a pécsi (cigányok által elkövetett), ill. a fényeslitkei (amelyről a bíróság mondta ki, hogy nem volt rasszista, mert a teljesen részeg elkövető magyart is ugyanúgy leszúrt volna) gyilkosságot is odacsapta a hat “hivatalos” (Nagycsécs, Tszentgyörgy, Kisléta, Tiszalök) mellé.

Ezzel még a nyolc elkövetőt hazudó Der Standardot (további infó ITT) is alulmúlták.

Gratulálunk, Délmagyar! Hülyítsék csak a népet. Így kell ezt csinálni.

Újabb szemtanúk a romagyilkosságoknál?
     
Eddig több, mint 120 bejelentés érkezett a romagyilkosság-sorozattal kapcsolatban, amelyben a kislétai mészárlás volt a kilencedik halálos támadás.
 
Valaki azt írja, látta a romagyilkosokat és már a rendőrséget is hívta. „A Mariapócs és Nyírbátor közötti erdőben vegyestársaságú vadászok táboroztak, pontosan olyan piros hüvelyű töltényeik voltak, mint a gyilkosoknak"

És ez csak egy olyan információ, amelyet a rendőrségnek vizsgálnia kell. Eddig több, mint 120 bejelentés érkezett a romagyilkosság-sorozattal kapcsolatban, amelyben a kislétai mészárlás volt a kilencedik halálos támadás.

A 100 fős nyomozó és a 20 fős elemző csoportnak most több, mint négy millió százezer olyan információt kell megvizsgálnia, amelyet telefonbeszélgetésekben rögzítettek. De az autópályák kameráinak felvételeit és a rendőri igazoltatások dokumentumait is ellenőrzik. Ezt az országos rendőrfőkapitány mondta a napokban.

„Feldolgoztunk olyan ügyeket is, amikből azt a következetést lehet levonni, hogy esetleg egy bosszú vonal motiválhat valakit, mert korábban sérelmére, családtagja sérelmére követtek el bűncselekményt" - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány.