A következő, a mai Magyar Nemzetben megjelent, általunk szkennelt cikkből kiderül, hogy romáink összekötik a kellemest a hasznossal: “polgárőrként”, “önvédelmi egységként” való működésüket arra is felhasználják, hogy kikémleljék, melyik házban nincsenek, hogy aztán oda riaszthassák a thesókákat egy jó kis betörésre.

Arról nem is szólva, hogy van alkalmuk egy kis lincselésre is. Amelyet a rendőrség, úgy tűnik, nem igazán akar szankcionálni.

Vadászidény, járőröző romák
A gávavencsellőiek szerint célpontokat kereshetnek a következő rablássorozathoz

Fekete terepjáróba ülni és éjszaka közlekedni a romagyilkosságok óta nem biztonságos. Ezt bizonyítja a gávavencsellői eset is, amikor a napokban egy hazafelé autózó vadászt egy önkéntesekből verbuválódott roma csoport a „település biztonsága kedvéért" leszorított az útról, majd „igazoltatott".

Önkéntes romák kényszerítettek megállásra csütörtökre virradóan a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellő külterületén egy fekete színű terepjárót, mert gyanúsnak találták. Az autót viszont nem a romákat ölő sorozatgyilkos, hanem egy vadász vezette.

- Az ominózus éjszakán vaddisznóvadászatról tartott hazafelé az a vadásztársunk, akit egy ismeretlen autó megelőzött, egy másik gépkocsi melléhajtott, és megállásra kényszerítette - nyilatkozott lapunknak az esetről Szegedi Tibor, az Ibrány Nimród '96 Vadásztársaság elnöke, aki hozzátette: tizenöt roma ezután arról faggatta az autóban ülő vadászt, hol járt, mit csinált, mi az úti célja. A vadásztársunk szerencséje az volt, hogy az egyik önkéntes felismerte, és „igazolta" a többiek előtt, így bántalmazás nélkül folytathatták útjukat - mondta Szegedi, aki elárulta, a megállított vadász zaklatásért feljelentést tett. A vadászidénynek azonban még nincs vége, az eset megimétlődhet. Ráadásul minden vadásznak engedéllyel tartott lőfegyvere van.

A nagyvadakat golyós fegyverrel ejtik el, sörétes puskát csak vadkacsa-, illetve fácánvadászaton használnak. Lapunk úgy tudja, a gávavencsellői lakosokat azért háborította fel az eset, mert az önkéntesek szerintük nem a település őrzésére szakosodnak, mint inkább célpontokat keresnek a következő rablássorozathoz. A Magyar Nemzetnek a település jobboldali polgármestere, Karakó László a közbiztonságról úgy nyilatkozott: A helyi körzeti megbízottak és az ibrányi rendőrség munkájával elégedett vagyok, s minden éjszaka szolgálatban vannak a helyi polgárőrök is. Sajnos, odáig jutottunk, hogy este nem lehet kimenni az útra, mert a romák rendfenntartó szerepében tetszelegve leszorítanak bárkit az útról. Tudom, a gyilkosságsorozat miatt komoly problémával állunk szemben, hiszen a cigányok félnek, de ez az önbíráskodás jogilag teljesen megengedhetetlen, vélekedett a polgármester. - Nem szeretném, ha a jövőben útonálló betyárok feltartóztatnának tisztes állampolgárokat, ezért a helyi polgármesterek és a rendőrök segítségével fel fogok lépni ez ellen - ígérte Karakó László. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője lapunknak azt mondta: ha a terepjáróban ülőket személyes szabadságukban korlátozták Gávavencsellőn, akkor az a bűncselekmény gyanúját is felveti, és az önbíráskodás határát súrolja. Az ügyvéd rámutatott: miközben a Magyar Gárdát egyes politikai körök épp azzal vádolták, hogy a közrendvédelem állami monopolitimat megsérti, aközben a mostani eset az, ami a közrendet veszélyezteti ás ami miatt aggódni kellene. A jogvédő szerint egy tetten ért bűnözőt a jogszabályok szerint joga van civilnek is megakadályozni a helyszín elhagyásában. De azért nem tartóztathatnak fel senkit, mert terepjáróban utazik.

Fedor Rita, a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság helyettes sajtóreferense lapunknak elmondta: a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt (Kuruc.info: értsd: nem önbíráskodás vagy egyenesen lincselési / gyilkossági kísérlet. Most gondoljuk el, ha “fordítva” történik meg egy ilyen eset: fehérek feltartóztatnak egy cigányt az autója miatt, és ez utóbbit csak az menti meg a lincseléstől, hogy van ismerőse az ellencsoportban. Brüsszelig hallatszana a balliberális-fajvédő visítás…) eljárást indítottak és vizsgálják, hogy egyéb bűncselekmény vagy szabálysértés történt-e az ügyben. Az Országos Rendőr-főkapitányság lapunkhoz eljuttatott közleményében az áll: a lakosságot arra kérik, önállóan ne intézkedjenek, bízzák azt a rendőrségre. Ifjabb Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat szóvivője lapunknak elmondta, nem ítéli el a Gávavencsellőn intézkedő romákat (Kuruc.info: gyk. bűnt pártol – de ezen nem csodálkozunk, lévén kivétel nélkül minden cigányezető és politikus bűnöző. Konkrét nevekért, esetekért lásd EZT  [hivatkozások a cikkben]), inkább összefogásra szólít fel.

- Arra kérem a roma honfitársakat, hogy fokozottan figyeljenek a roma települések biztonságára, de ezt a munkát a rendőrséggel és a polgárőrséggel közösen végezzek. Csak ez szolgálhatja mindannyiunk biztonságát - mondta ifiabb Bogdán János, aki roma- magyar településőrség létrehozását szorgalmazza. - Napról napra romlik a helyzet, a gyilkosok szabadon sétálhatnak, és minden település a vadászterületük, ahol sajnos emberekre vadásznak - tette hozzá.

A magyarországi romák elleni támadások miatt és az európai cigányság valós társadalmi integrációja érdekében egyébként nemzetközi tanácskozást tartanak roma és nem roma civil szervezetek részvételével hétfőtől Marosvásárhelyen. A Népszava pedig úgy értesült: legalább kétszázezer embert várnak a szervezők arra az őszi fővárosi demonstrációra, amelynek fő célja a romákat érő kirekesztés elleni figyelemfelhívás. (Kuruc.info: ahogy a Sziget-fiaskó, az emberek pánikszerű menekülése Novák Péter “antifa” süketelése elől is megmutatta: lesznek max. kétszázan) Mottójuk: nem mind a 9,2 millió magyar rasszista, ahogy a 800 ezer roma mindegyike sem bűnöző. (Kuruc.info: ez utóbbit természetesen senki nem is állította. Azért az szép, hogy már a “nem minden roma bűnöző”nél tartunk – ezt régebben úgy mondták a fajvédők, hogy “a romák [túlnyomó] többsége rendesen él”. Úgy látszik, nem akarják már hergelni annyira a jónépet, és “visszább vettek”, kevésbé pofátlanul hazudnak?)

Keretes anyag: NEM EGYEDI ESET. Egy fiatalokból álló társaság próbálta hazafuvarozni barátjukat augusztus 6-án, de Nagykállóban eltévedtek. Egy önkéntesekből álló csoport próbálta megállítani az ismeretlen autót, de az továbbhajtott, és rendőri segítséget kért - mondta lapunknak Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság helyettes sajtóreferense.

(MN; mivel hivatalosan, online még nincs fent, saját szkennelés)