Épp az imént hoztunk le egy olyan hírt, amely arról számolt be, hogy sikkasztott a hódmezővásárhelyi cigányvezető. Most meg egy nagyon hasonló esetről kell beszámolnunk. Igen, “tényleg” nem gyakoriak a hasonló sikkasztások… és van pofájuk azt hazudni az orkoknak, hogy a fehérgalléros bűnözés csak és kizárólag nemcigány sajátosság, meg hogy szegínek csak rőzsét lopnak.

Egy kormányváltás után kőkeményen fel kell oszlatni az összes cigány önkormányzatot, azaz bűntanyát. Kitelt a becsületük, nem vagyunk hajlandóak tovább finanszírozni a bűnözésüket. Örüljenek, hogy lyuk van a hátsó felükön, ne akarjanak még bizonyítottan (!) tolvajszervezeteket is működtetni.
Nem is működött a cigány ifjúsági szervezet

Vádat emelt a Kaposvári Városi Ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Darányi Cigány Ifjúsági Szervezet 1999 végétől önálló képviseletre jogosult elnökével szemben – tájékoztatott Fekete Róbert főügyészségi ügyész.


A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Dél-dunántúli Regionális Kollégiuma 2007-ben pályázatot hirdetett civil szervezetek működésének támogatására. A kiírás szerint a 2007. június 1. és 2008. május 31. között elszámolt működési költségekhez, valamint a működéshez kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzéséhez nyújtottak vissza nem térítendő támogatást. A Darányi Cigány Ifjúsági Szervezet nevében az elsőrendű vádlott pályázatot nyújtott be, 1 200 250 forintnyi támogatást igényelve működési kiadásokra. A pályázat szerint a szervezet előző évi alaptevékenységének összes kiadása 3 001 000 forint volt. Ennek alapján 470 000 forint, vissza nem térítendő támogatást kaptak.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott a pályázat benyújtásakor valótlan adatokat közölt, mivel a Darányi Cigány Ifjúsági Szervezet 2006 óta nem működött, tagjai nem fizettek tagdíjat, és egyéb bevételük – a 2006-ban pályázaton elnyert 400 000 forinton kívül – nem volt. A pályázati anyag egyéb vonatkozásban is valótlan adatokat tartalmazott. Az ügy első- és másodrendű vádlottjával szemben adócsalás bűntette miatt is vádat emelt az ügyészség.

(mti)