ITTENI cikkünkben jópár érvet felsoroltunk annak igazolására, hogy miért képtelenség Győzike tíz nappal ezelőtti állítása, hogy úgymond “kirabolták” és “összeverték”.

Talán mondanunk sem kell, hogy megint igazunk volt: a rendőrség, ill. Győzike ma jelentette be, hogy – természetesen – hazugság volt az egész. Ahogy a (deviáns)cigányok által állított dolgok 99,99%-a az.

Jellemző, hogy adófizetői pénzből (!) így is nyomozott a rendőrség. A mi adónkból. Annyi eszük nem volt, hogy akár csak átgondolják azokat az érveket, amiket felhoztunk a cigány állításaival szemben. “Gratulálunk.” Különösen azért, hogy, úgy tűnik, nem marasztalják / ítélik el a hatóság félrevezetéséért. Hiába, cigány, így érinthetetlen, lesittelhetetlen.
Az is felháborító, hogy fikázta a "szemtanúkat", akik úgymond passzívan végignézték az állítólagos verést. Említette volt tanárnőjét is köztük. Lényegében azt állította, hogy a magyarok tették és senki (magyar) nem segített. Ez is rasszizmus és Balogh Artúr / Zorro-féle uszítás.

Az eredeti cikk:

Győzike bevallotta: hazugság volt a rablás

A rendőrség komolyan vette Gáspár Győzikéről megjelenteket, amely szerint december végén kirabolták, és kihallgatták a médiasztárt, aki bevallotta, nem igaz a hír.

A rendőrség tájékoztatása szerint kacsa volt a hír, hogy Győzikét kirabolták. "2010. január 4-ét követően az országos médiából tájékozódhattunk arról, hogy Gáspár Győzőt, az ismert médiaszereplőt Salgótarjánban közterületen a csekkjei befizetése céljából a postához érkezve ismeretlen személyek bántalmazták, majd 110.000 Ft-ját eltulajdonították" - olvasható a rendőrségi közleményben. Két ünnep között robbant a bomba: Brutálisan elbántak Gáspár Győzővel, a showmant a két ünnep között a nyílt utcán megtámadták, amikor csekkjeivel a postára sietett.

Szabó Jenő dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálódni kezdett, és kiderült, hogy Gáspár Győző nem tett feljelentést az ügyben, ezért a főkapitány utasította a Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy a hivatalból üldözendő rablás bűncselekmény megalapozott gyanúja megállapítható, ezért az ügyben nyomozást indítsanak el.

2010. január 12-én a rendőrség kihallgatta Gáspár Győzőt, aki "a hamis vád és a hatóság félrevezetésének" jogkövetkezménye tudomásul vétele után kijelentette, hogy a médiában megjelent bűncselekmény "nem történt meg, nem bántalmazták, pénzét nem vették el. A megjelent fotók a bántalmazás nyomairól régebbi keletűek voltak, melyek nem kapcsolódnak semmilyen bűncselekmény elkövetéséhez." Ezután a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - bűncselekmény hiányában - megszüntette a nyomozást.

"A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ezen közleményét a közvélemény megnyugtatása és tájékoztatás érdekében adta ki" - olvasható a közleményben.

(STOP)