Hogy honnan tudjuk, az alábbi, friss hír rendőrgyilkosa cigány? Nem, nem csupán a súlyosan cigányfertőzött Verseny utcából. Onnan, hogy a következő szemtanúi beszámolót olvastuk:

„Nekem (szerencsém) volt HELYSZÍNEN látni a dolgokat, nekem is csak másodperceken múlhatott talán az életem!
Bizony egy ork volt az! Egy 20-as éveiben járó cigó ffi, egy 80-as évek beli jobb oldalon bevert üvegű BMW-et vezetett. Szerintem kb. 150 km/h sebességgel hajtott előre a bűncselekmény előtti egyenes szakaszban, ahol én éppen átkeltem a zebrán!
Előre is halálbüntetést kívánok neki!”


Igen, cigányaink megint alkottak. Az eredeti hír:

Autós üldözés és lövöldözés közben meghalt egy rendőr Budapesten
Egy rendőr meghalt péntek délután, amikor elgázolta egy menekülő autó a Keleti pályaudvar közelében. A rendőrök üldözték az autót, és több lövés is eldördült. Szemtanúk az [origo]-nak azt mondták, hogy a rendőrt elgázolta egy menekülő BMW, amely előtte már ütközött egy rendőrautóval.

Meghalt egy rendőr péntek délután Budapesten, a Keleti pályaudvar közelében. Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a XIV. kerületi rendőrök pénteken délután egy közlekedési szabálysértővel szemben akartak inétzkedni, de a fekete BMW-t vezető férfi nem állt meg. Ekkor a járőrök üldözni kezdték, és közben segítséget kértek. Az autót a sajtóügyeletes szerint sikerült is megállítani a Baross téri parkolóban, de miután megállt, a rendőrautóból kiszálló 30 éves járőrt hirtelen hátramenetbe kapcsolva elütötte.

A rendőr a helyszínen életét vesztette, a BMW-t pedig végül a Gubacsi úton sikerült elfogni. Kihallgatása folyamatban van - mondta Sas Oszkár, aki további részleteket egyelőre nem mondott. Az MTI információi szerint az autónak egy női utasa is volt, őt is előállították.

Az ügyeletes arról nem beszélt, hogy dördültek-e lövések, bár tudósítónk szerint a Baross téri parkolóban a helyszínelők által krétával körberajzolt féknyomok mellett töltényhüvelyeket is lehet látni. Az [origo]-nak egy közelben lakó olvasó is arról számolt be, hogy lövöldözés volt a Baross téren, a Keleti pályaudvar közelében. Olvasónk négy vagy öt lövést hallott, majd egy, helyszínről a Verseny utcán keresztül menekülő BMW-t látott, amelyet több rendőrautó üldözőbe vett. A történtek más szemtanúi is lövésekről számoltak be tudósítónknak.

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítójának több szemtanú - a közelben dolgozó pénzváltók és gyrosárusok - azt mondták, látták, amint a Verseny utca felől behajt egy fekete BMW a Baross téri parkolóba, ahol összeütközött egy rendőr járőrautóval. Abban a szemtanúk nem voltak biztosak, hogy a rendőrautó szándékosan ütközött-e a másik kocsival, hogy megállítsa, vagy véletlenül történt karambol.

Beszámolójuk szerint az ütközés után odaérkezett egy másik járőrautó, amely keresztbe állt az úton, és egy rendőr kiugrott a kocsiból. Megpróbálta megállítani a BMW-t, de az nem állt meg, hanem gázt adott, elütötte a rendőrt, majd szűk ívben megfordult, és nagy sebességgel kihajtott a parkolóból - mondták a szemtanúk, akik úgy emlékeztek, hogy ekkor dördültek lövések, de nem tudták megmondani, hogy pontosan hány lövést hallottak, és azt sem látták, hogy ki lőtt. Az egyik szemtanú azt mondta, a BMW akkor ütötte el a rendőrt, amikor megpróbált nagyon gyorsan megfordulni a parkolóban, és eközben kicsúszott a hátulja, a rendőr pedig a hátsó kerék alá került.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletén az [origo]-nak azt mondták, olyan súlyos sérülései voltak a rendőrnek, hogy már nem tudtak rajta segíteni a kiérkező mentők. Az ügyeletes más sérültekről nem tudott.

A rendőrség hősi halottnak tekinti az elhunyt rendőrt. Pintér Sándor belügyminiszter a délutáni kormányszóvivői tájékoztatón közölte, hogy egy rendőr zászlós szolgálatteljesítés közben elhunyt. Pintér azt mondta, bátorsága előtt "fejet hajt".

Az [origo] tudósítója szerint a Baross téri parkolót, ahol mintegy tucatnyi rendőrautó és rengeteg rendőr áll, teljes egészében lezárták. A parkolóba vezető úton keresztben áll egy rendőr járőrautó, amellett pedig a helyszínelők féknyomokat rajzoltak körbe.

(Origo)
Frissítés (júl. 23 23:32):

1.)
nagy a terelés a balliberális médiumokban. Az alap, hogy a gyilkos arcát a felismerhetetlenségig kitakarják, ill. (róla) igazán „árulkodó” képeket nem adnak le. Egy ilyen (a Híradó.hu „Videóval! Valószínűleg ez férfi az ámokfutó rendőrgyilkos” cikkéből):




Ugyanezt a képet az RTL Klub Krimibe illő üldözés Budapesten” videójában is bemutatták, az illető nőjével együtt. Ennek a fekete haja egyértelműen felismerhető, így igen nagy valószínűséggel ő is cigány:






Hasonlítsuk ezt a kussolást, terelést össze azzal, amit a Debrecen környéki állítólagos „cigányvadászok” kapcsán csináltak balliberálisaink. Civil életük, múltjuk (együttesekben zenélés stb.) kitárgyalásával gondoskodtak arról, hogy kivétel nélkül mindegyiküket minimális utánajárással és Google-zással azonosítani lehessen. Olyankor persze nincsenek emberi jogok – azok csak és kizárólag a cigány gyilkosokat illetik meg.

Ami még felháborítóbb, az az, hogy ezen fajvédő médiumok valahogy „elfelejtették” a hasonló esetek felsorolásakor megemlíteni például (az RTL Klub híradója tekintetében) az érdi gázolós gyilkossági kísérletet (további infó ITT, ITT és ITT). Amely kapcsán annak idején még a kuruc.info-t nem olvasók számára is nagyon könnyen leeshetett a tantusz (hiszen az azonnal átjött a ballib médián, hogy cigó volt ott a főszereplő), hogy, bizony, ott a gyilkosjelölt cigány volt.

Hasonlóképp, mély kuss volt a következő esetekről is: Zalakomár, 13 hónappal ezelőtt; az ausztriai gázolási kísérlet idén január végén; az áprilisban Szekszárdon történtek vagy a májusi csepeli események. Ezeknek mind-mind cigány az elkövetőjük.

Az RTL Klubnál is mélyebbre süllyedt a Népszabadság. Az „Autós üdözés: halálra gázoltak egy rendőrt”, a Függelékben teljességében idézett cikkében csak és kizárólag rendőrbaleseteket sorol fel (véletlenül nekimegy egy autó a rendőrkocsinak stb.). A cikkben egyetlen egy olyan esetet sem említenek meg, ahol szándékosan támadtak a rendőrökre vagy próbálták őket elgázolni. Ez, speciel, érthető: egy ilyen lista nem lett volna politikailag korrekt, mivel a cigányság igencsak felülreprezentált lett volna benne...

2.) az áldozatot, Radovics Dusán zászlóst, kétéves kisgyerek várja haza... köszönjük, cigányok!

Függelék: a Néphazi cikke:

Autós üdözés: halálra gázoltak egy rendőrt
Halálra gázoltak egy rendőrt Budapesten autós üldözés során péntek délután a Keleti pályaudvarnál. A belügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, Radovics Dusán zászlós szolgálatteljesítés közben elhunyt, s fejet hajt előtte.

A fekete BMW-t a XIV. kerületben egy forgalom elől elzárt területen akarták a rendőrök megállítani, de az a jelzésre nem állt meg, végül a IX. kerületi Gubacsi útnál sikerült feltartóztatni. Az autó férfi sofőrjét és női utasát előállították.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója úgy tudja, a rendőr, mielőtt elütötték volna, rálőtt a BMW-re.

Pintér Sándor belügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón újságíróknak beszámolt az esetről. Azt mondta: Radovics Dusán zászlós szolgálatteljesítés közben elhunyt, "fejet hajtok előtte".

Rendőrbalesetek 2010-ben:

Január 1. - Békéscsabán egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó előbb megcsúszott a Berényi úton, majd oldalával egy villanyoszlopnak ütközött. Az autóban utazó két rendőr könnyű sérüléseket szenvedett.

Január 14. - Mezőberényben villanyoszlopnak csapódott, majd az út menti árokba sodródott egy rendőrautó. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Február 4. - A 35-ös számú főúton Hajdúböszörmény és Pród között egy személyautó előzés közben összeütközött egy vele szemben az út jobb oldalán haladó iskolabusszal. A sérültek ellátására érkező mentőautókba beleszaladt egy Hajdúböszörmény felől érkező, menetrend szerint közlekedő autóbusz. A balesetben nyolcan sérültek meg, köztük könnyebben az a rendőr, akit az egyik meglökött mentőautó sodort el a helyszín biztosítása közben.

Február 8. - Az 52-es úton Solt közelében rendőrautó frontálisan ütközött egy személygépkocsival. A balesetben egy rendőr és a személygépkocsi vezetője súlyos, kettő rendőr pedig könnyű sérülést szenvedett.

Április 2. - A 6-os főúton Pécsett egy súlyos közlekedési balesethez siető motoros rendőr elesett és könnyebben megsérült, amikor elé kanyarodott egy személyautó.

Április 2. - A 471-es főúton, Nyírbátor és Nyírcsászári között egy ember súlyos, egy pedig könnyebb sérülést szenvedett, amikor személyautó ütközött egy rendőrségi busznak.
Április 15. - Hódmezővásárhelyen, a Rárósi és a Jókai utca kereszteződésénél egy fogvatartottat a Szegedi Fegyház és Börtönbe szállító rendőrautó összeütközött egy személyautóval. A balesetben a személyautó jobb első ülésén ülő 79 éves nő megsérült.

Április 28. - Békés megyében, Telekgerendás és Csorvás között egy szolgálaton kívül autót vezető, ittas rendőrnő lesodródott az úttestről autójával, majd egy fának csapódott. A baleset következtében a rendőrnő könnyű sérüléseket szenvedett. 30-án az alkoholos befolyásoltságot figyelembe véve a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a nő munkaviszonyát megszüntette.

Június 7. - A Borsod megyei Bőcsön felborult egy, az árvízi védekezésre kivezényelt rendőröket szállító traktor és pótkocsija, személyi sérülés nem történt.

Június 9. - Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám és a Kövendi utca kereszteződésében egy megkülönböztető jelzést használó rendőrautó összeütközött egy személygépkocsival, amely a zöld jelzésen haladt át. A balesetben négyen sérültek meg könnyebben, köztük két rendőr.

Június 9. - A 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között egy kisbusz frontálisan belerohant egy - a borsodi árvízi védekezésből hazafelé tartó - rendőröket szállító autóbuszba. A balesetben a kisbusz hét utasa meghalt, egy utasa és 10 rendőr pedig megsérült.

Június 10. - Nagykanizsán szabályosan közlekedő rendőrautónak ütközött egy személygépkocsi; a balesetben két rendőr és a másik autó vezetője megsérült.

Július 3. - Balatonújlakon egy ittas osztrák állampolgár elütött egy motorral közlekedő, szolgálaton kívüli rendőrt, aki megsérült a balesetben.

Július 8. - Székesfehérváron megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautónak ütközött egy kamion. A szolgálati autóban ülő két járőrt és egy gyakorló szolgálatos hallgatót kórházba szállították.

Frissítés (júl. 24. 10:32): a cikk folytatása ITT ("Megint igazunk volt: cigány bűnöző gázolta halálra a hős rendőrt")