Olvasó: Sziasztok!

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyira fel vagyok háborodva az elmúlt percekben történteken. Olvasom minden nap a hasonló eseményekkel kapcsolatos híreket, de a saját szememmel látni a cigányok magyargyűlöletét, az hihetetlen!

Egy nagyobb városban lakom a buszpályaudvar mögött egy társasházban. Itt található egy játszótér, ahová olykor-olykor tinik is szoktak érkezni. Így történt ez most is, csakhogy egy magyar sráccal egy egész cigány horda jött. A horda tagjai is tinik voltak. Kettő lány és három fiú. Az egyik köpcös fekete ruhás cigány elkezdte ütlegelni a magyar gyereket, de először csak olyan birkózásnak tűnt, majd komolyabbra fordult. Közben az öregasszonyok már kiabáltak az ablakokon keresztül a lakásból, hogy hagyja abba a cigány, mire ő azt válaszolta, hogy a másik kezdte. (Kuruc.info: a szokott, igencsak átlátszó védekezés: „rászístá jelszavakat ordítva támadt a 10 cigányra az egyszem magyar” és hasonló, igen „életszerű” dolgok. Mindig ezzel jönnek – tipikus cigánytempó.) Egy pár perc után mintha mi sem történt volna a cigány horda távozni készült, mikor a magyar srác éppen a földről tápászkodott fel. Ekkor a „tisztességes” cigány (még a verekedésben sem tud más lenni, mint ami) megfordult és úgy álcsúcson vágta a srácot, hogy az rögtön összecsuklott. A verés közben persze elhangzott, hogy ilyen meg olyan magyar, valamint az is, hogy azért kapja a srác, hogy tudja, hogy hol a helye, azaz csicska, mint ahogy azt már a cigány rasszistáktól megszoktuk.

Ekkor fogtam magam és leszaladtam a parkba, hogy véget vessek a dolognak. A cigányok már eltűntek mire leértem, viszont kettő leányzó az ülő srácot ápolgatta. Ekkor láttam, hogy a srácon nagy Magyarországos póló van. Kérdeztem, hogy ismeri-e a cigányokat. Ő azt mondta, hogy nem. Most találkoztak a buszpályaudvaron. Erre fogtam magam és bementem a buszpályaudvarra. Megnéztem az egész környéket, de nem láttam a hordát. Másikat persze rengeteget, mivel ide szoktak (biztos éppen nincs más dolguk egész nap és este sem). Nem találtam. Megkérdeztem az egyik boltost, hogy látott-e erre mostanában öt fiatal cigányt. A biztonsági őr válaszolt, hogy hogyne! Nap mint nap tele van velük a pályaudvar. Mikor egyeztettük a részleteket, kiderült, hogy korábban látta ott a váróban ezt a hordát is, amelyet Én keresek. Közben megjegyezte, hogy az Orbánék is csak őket támogatják, amire a boltos helyeselve bólogatott.

Visszamentem a sráchoz és megkérdeztem, hogy akar-e rendőrségi eljárást, mire ő nemmel válaszolt, azzal indokolva, hogy úgyis ő húzná a rövidebbet. Erre közöltem, hogy jómagam is több, mint 20 éve szolgálok az állambácsinak, melyből jelentős időt nyomozóként teljesítettem. Azt is elmondtam, hogy a rasszista indíttatású cigány által művelt dolgot jól láttam és hallottam az ablakból. Erre a srác még mindig azt mondta, hogy nem akar ügyet, de köszöni a segítségemet.

A tehetetlenségtől, még most is annyira fel vagyok dúlva, hogy nem bírok magammal! A politikai elit valóban polgárháborút szeretne kirobbantani? Vagy várjunk még három évet és úgyis nyer a JOBBIK? Három évet? Mint katonai és egyéb szolgálati esküt tevő személy egyet most megfogadok: Ha hasonló jellegű rasszista jellegű támadást látok, a hazámért, a magyarságért olyat fogok tenni, amit még életemben soha! Bármi is legyen a következménye! (Kuruc.info: ha ugyanarra gondolunk, akkor csak egy, történetesen szintén rendőr-forrású tanácsunk van: „Ha nincs holttest, nincs gyilkosság sem”. Amit pl. a finnek is rendesen szem előtt tartanak, amikor elkaparják cigány-okításuk, rendteremtésük eredményét.)

A cigányokkal kapcsolatban meg csak annyit, hogy tudjuk nagyon kemények. Láttuk ezt a seregben is! Még egy sorban sem tudnak állni, és sokan közülük „öngyilkossági” szándékkal vagdosták az ereiket, de nem a tenyér felöli oldalon, hanem a másikon, hogy leszereljék! Persze lehet, hogy csak az anatómiai ismereteik nem voltak elégségesek!

Keménykednek? Csicskának tekintenek minket magyarokat? Én megjártam pár házkutatást (mondjuk több százat), és láttam a szamurájkardokat! Azokat használni is kellene tudni! Lehet a börtönben gyúrni, mint a barom, de egyet elfelejtenek: Egy esetleges polgárháború vagy hasonló esetén olyan kiképzett, fegyverrel rendelkező és azokat használni is tudó magyarsággal kerülnek szembe, aki lesöpri őket a föld színéről! Természetesen nem kívánom ezt, azonban Borsodban és Szabolcsban pattanásig feszült a hangulat, melyet a nyugat-Dunántúlon nem is sejtenek. Amennyiben mégis valami hasonlóra kerülne a sor, akkor nem a gárdistákkal fognak szemben állni, hanem sok olyan hivatásos szolgálatossal, akik ki vannak képezve, meg van a megfelelő szaktudásuk, tudnak szervezetten mozogni és tevékenykedni, stb… Gondolkozzon el ezen minden politikus és a cigányság azon része, amely jelenleg a vérünk szívásából él!

Nálam elszakadt a húr! Betelt a pohár!