Levy Izhak Rosenbaumot azzal vádolják, hogy legalább három vesét csempészett Izraelből New Yorkba, két évvel ezelőtt tartóztatták le egy nagy szervkereskedő-szervezet felszámolásakor. Öt év börtönt és több százezer dollár bírságot kaphat. A veséket több mint tízszeres áron adta el, menő amerikai kórházakban végezték a műtéteket.

Tízezer dollárért (2 millió forint) vett, és legalább százhúszezerért adott el (25 millió forint) emberi veséket a 60 éves, 2009-ben letartóztatott Levy Izhak Rosenbaum, akit azzal vádolnak, hogy tagja volt egy nemzetközi szervkereskedő-szervezetnek - írja a The Daily Mail.
Rosenbaumot azután tartóztatták le, hogy 2009-ben sikerült felderíteni a New Jersey-i zsidó bandát, köztük számos rabbit. (A brit lap nem említi, hogy Rosembaum is rabbi, az EUtimes.net és a Fox News azonban egyértelműen fogalmaz.) Rosenbaum a vádak szerint legalább három alkalommal csempészett emberi veséket Izraelből az Egyesült Államokba, ahol a legmenőbb kórházak tapasztalt transzplantációs orvosai ültették be azokat. A bűncselekményekben részt vevő kórházakat egyelőre nem nevezték meg.

A rabbi letartóztatása kisebb diplomáciai bonyodalmat is okozott 2009-ben egy svéd lapnak köszönhetően. A lapban közöltek egy cikket, amiben arról számoltak be, hogy izraeliek a szerveik miatt rabolnak el palesztinokat, majd a családok úgy kapják vissza a holttesteket, hogy hiányoznak a szerveik. Ezek között a nem teljesen ellenőrzött történetek és a New Jersey-i letartóztatások között vont párhuzamot a svéd lap, jól meg is kapta, hogy antiszemita.
Rosenbaumot néhány lehallgatott telefonbeszélgetés után kapták el, amelyekben arról beszélt, hogy mennyi szervet csempészett már keresztül az országokon. Tárgyalása most kezdődött, ha elítélik, akkor maximum 15 év börtönt kaphat, valamint 250 ezer dollár (52 millió forint) bírság megfizetésére kötelezhetik. Rosenbaum vállalja tetteit, így beleegyezett abba - valószínűleg egy enyhébb ítéletben bízva -, hogy megválik attól a 420 ezer dollárnyi (kb. 88 millió forint) ingatlantól, amihez a szervkereskedelemnek köszönhetően jutott.

Az eset érdekessége még, hogy Izraelből csempészték a szerveket. A leggyakoribb, hogy Oroszországból, Moldovából és Romániából csempésznek szerveket, azokból az országokból, ahol nagy és teljesen elkeseredett szegény réteg van. Izraelben viszont nem a szegények, hanem a levadászott palesztinok szerveit lehet könnyen "megszerezni".
Ráadásul sokáig az izraeli törvények is lazán kezelték ezt a kérdést. 2008-ig egyáltalán nem volt a szervkereskedelmet szabályozó törvényük, így Rosenbaumék viszonylag szabadon garázdálkodhattak. 2008-ban viszont hoztak két törvényt is, ami az egész kérdéskört tisztázza a szervdonorságtól a bűncselekményeknek minősülő tevékenységekig. Erre a szervkereskedelmi törvényre az USA mintatörvényként is hivatkozott már. Valószínűleg nem véletlen, hogy a bandát is a törvény életbe lépése után kapták el.

“Az emberi szervek fekete piaca nemcsak nagy egészségügyi kockázattal bír, de kirekeszti az életmentő kezelésekből azokat, akik nem tudnak megfelelően magas árakat fizetni. Nem tűrhetjük, hogy így megsértsék az emberi méltóságot” - mondta a Daily Mailnek a vád képviselője.
Az alábbi összeállításban megszólal egy fajtársa a helyi közösségből, aki hősnek tartja a szervkereskedőt, s elárulja: tudtak a zsidóbűnöző tevékenységéről, de persze eszük ágában sem volt feljelententést tenni:
(Kuruc.info - Velvet - The Daily Mail nyomán)