Az orosz védelmi miniszter Szlovákiából tartott hazafelé repülőgépével, ám nem kapott engedélyt belépni a lengyel légtérbe - jelenti a Reuters az orosz hírügynökségre hivatkozva.
Szergej Sojgu Besztercebányán volt, hogy részt vegyen az 1944. augusztus 29-én kitört németellenes felkelésre emlékező pénteki ünnepségen. Bronislav Komorowski lengyel államfő nem jelent meg az eseményen, holott részvételét korábban hivatalosan is megerősítették.
A prágai CTK hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy Komorowski ezzel akart tiltakozni az ellen, hogy a meghívottak között ott volt az orosz védelmi miniszter is.
Lengyelország az Európai Unión belül Moszkva legkövetkezetesebb bírálói közé tartozik az oroszok "ukrajnai szerepe" miatt.
Ivan Gasparovic korábbi tót államfő több mint 30 ország képviselőjét, egyebek között a cseh, a lengyel és az orosz államfőt hívta meg tavasszal a jubileumi ünnepségre. Milos Zeman cseh elnök részt vett a besztercebányai ünnepségeken. Az orosz védelmi miniszter Vlagyimir Putyin elnök képviseletében van jelen az ún. Szlovákiában.
Sojgu részvételét már korábban bírálta néhány tót politikus és a sajtó egy része. "A meghívás és a részvétel rendben van, hiszen az egykori Szovjetuniónak döntő szerepe volt Szlovákia felszabadításában" - indokolta az orosz részvételt Miroslav Lajcák "szlovák" külügyminiszter.
(Reuters - HVG nyomán)