A romló biztonsági helyzet miatt az ENSZ több száz békefenntartója elhagyta hétfőn a Golán-fennsík Izrael és Szíria közötti ütközőzónáját, ahol eddig a fegyvernyugvást felügyelték. A Szíriához tartozó Golán-fennsíkot Izrael 1967-óta tartja megszállás alatt.
A kéksisakosok a fennsík izraeli megszállás alatt álló részére távoztak - derül ki az AFP francia hírügynökség által készített egyik fényképről. A békefenntartók hosszú konvoja nyugat felé indulva átszelte az 1974-ben létrehozott ütközőzónát, eltávolodva így attól az övezettől, ahol hetek óta heves harcok folynak a szíriai kormányerők és a felkelők között.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) információi szerint a jelenleg a Bassár el-Aszad ellen harcoló csapatok - köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő iszlamista an-Nuszra Front - kezén van a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén található Kuneitra tartomány egésze.
Az ENSZ egyelőre nem közölt részleteket a kéksisakosok visszavonulásának okáról és pontos mértékéről. Farhan Haq, a világszervezet helyettes szóvivője az amerikai hírügynökségnek hétfőn azt mondta, nem hiszi, hogy minden egyes ENSZ-állást kiürítenének. "De nyilvánvalóan romlott a helyzet a terület jelentős részén, így sok helyről ki kellett vonulnunk" - tette hozzá.
Az utóbbi hetekben az an-Nuszra többtucatnyi ENSZ-katonát ejtett fogságba egy időre.
A világszervezetnek a Golán-fennsíkon 40 évvel ezelőtt létrehozott megfigyelő missziója (UNDOF) jelenleg 1223 katonából áll, akik Írországból, Hollandiából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről, Indiából és Nepálból érkeztek. Küldetésüket nemrég meghosszabbították az év végéig.
Az izraeli hírekre specializálódott Aurora spanyol hírportál hétfői jelentése szerint a biztonsági helyzet "gyors romlása" miatt az UNDOF parancsnoksága is kivonult eddigi szíriai főhadiszállásáról. A Damaszkusztól délnyugatra található Fovar tábor körüli területet már egy ideje majdnem teljesen a felkelők birtokolják. A misszió vezetését az Izrael területén található Civani táborba helyezték át.
(MTI nyomán)