A terrorizmus elleni harcot a Szíriában és Irakban tevékenykedő terroristákat támogató kormányokra való nyomásgyakorlással kellene kezdeni - mondta kedden Bassár el-Aszad szíriai elnök, és üdvözölte a két közel-keleti ország szélsőségesekkel szembeni "együttműködését".
A szíriai államfő Faláh Fajad iraki nemzetbiztonsági tanácsadóval egyeztetett kedden, aki Haider el-Abádi iraki miniszterelnök kérésére utazott a polgárháború sújtotta szomszédos országba. A nemzetbiztonsági tanácsadó a Szíria és Irak egy részét ellenőrzése alá vont Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni bagdadi lépésekről tájékoztatta Aszadot, és a szélsőséges csoport elleni együttműködésről tárgyalt a szíriai elnökkel.
"A terrorizmus elleni küzdelem az azon államokra való nyomásgyakorlással kezdődik, amelyek pénzelik és támogatják a fegyveres terroristákat Szíriában és Irakban, miközben úgy tesznek, mintha küzdenének a terrorizmus ellen" - mondta Fajaddal való találkozója során Aszad a hivatalos Sana hírügynökség jelentése szerint. Ezzel vélhetően elsősorban Szaúd-Arábiára és más Perzsa-öböl menti arab államokra célzott, amelyek Damaszkusz vádjai szerint pénzügyi támogatást nyújtanak különböző szíriai szunnita felkelőcsoportoknak.
Néhány napja az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció felállításán dolgoznak nyugati és arab országok. A szövetségből kihagyott Damaszkusz - bár üdvözölte a terrorizmus legyőzésének szükségességéről kialakított nemzetközi konszenzust - kételkedik Washington szándékaiban. Az Aszad-rezsim terroristának tart minden ellene harcolót, miközben az Egyesült Államok támogatja az általa mérsékeltnek tartott szíriai ellenzéket, és csak "a szélsőséges ideológiákat követők" ellen tervez fellépni.
Barack Obama amerikai elnök korábban elutasította, hogy együttműködjön a szíriai kormányzattal az IÁ hadállásait célzó amerikai légicsapásokkal kapcsolatosan. Damaszkusz leszögezte, hogy bármiféle katonai beavatkozást agressziónak minősít, amennyiben az a szíriai kormány előzetes engedélye nélkül történik.
Eközben az Aszad-vezetés ellen küzdő "felkelők" Damaszkusz belvárosának több negyedét aknavetőkkel lőtték kedden, s a támadásokban legkevesebb kilencen megsebesültek - jelentette a Sana. Damaszkusz belvárosát eddig többnyire elkerülték a több mint három éve zajló harcok. A "felkelők" hétfőn jelentették be, hogy megtámadják a főváros szívében lévő kerületeket, az előző napi támadásokban kilencen haltak meg.
A pánarab al-Majadín televíziós csatorna kedden arról számolt be, hogy autóba rejtett pokolgép robbant a szíriai-török határon, s a merényletben legkevesebb heten vesztették életüket.
Eközben aktivisták közölték, hogy az IÁ fegyveresei lelőtték a szíriai hadsereg egyik harci repülőgépét az észak-szíriai Rakka tartományban, s nyolcan meghaltak, amikor a vadászgép egy lakónegyedre zuhant.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) kedden arról adott hírt, hogy legkevesebb öt gyerek vesztette életét szennyezett védőoltás miatt a "felkelők" kezén lévő területen. Több mint ötven kiskorúnál allergiás reakciót váltott ki a kanyaró ellen beadott védőoltás, amelyről az emigráns "ellenzéki kormány" gondoskodott.
(MTI nyomán)