Az atombomba készítői alapította szervezet Bulletin of Atomic Scientists című kiadványában tette közzé, hogy a Föld most közelebb áll a "végítélethez", mint bármikor az elmúlt több mint 30 évben. Híres ítéletnapi órájukat csütörtökön két perccel előbbre állították, és közölték: a világ most már nem öt, hanem három percre van a végzetes éjféltől.
"A végítéletről, a ma ismert civilizáció végéről van szó" – magyarázta Kennette Benedict, a kiadvány ügyvezetője egy washingtoni sajtótájékoztatón. Elmondta: a nukleáris fegyverek korszerűsítése és a klímaváltozás az emberiség fennmaradását veszélyeztető egyenrangú fenyegetések, amelyek hatására a húsz tudósból álló testület úgy döntött, előreállítja az órát.
"A globális katasztrófa valószínűsége óriási, a szerencsétlenség kockázatait igen gyorsan csökkenteni kell" – hangoztatta Benedict.
Más tudósok azonban nem ennyire pesszimisták. Michael Oppenheimer, a földtudományok és a nemzetközi kapcsolatok kutatója, a Princeton Egyetem professzora ezt írta e-mailjében: "Úgy vélem, az emberiség átevickél a klímaváltozás válságán, ahogy már kilábalt az atomfegyverkezés veszedelméből is: nemzetközi együttműködéssel és helyi politikával korlátozta a kockázatait".
Az atomtudósok a klímaváltozást 2007-ben adták az ítéletnapi órához. Benedict elismerte, csoportjuk már 1947 óta figyelmezet a küszöbön álló atomkatasztrófára, ami azóta sem következett be.
(MTI)