Jelenleg a megkérdezettek 52 százaléka nem ellenezné az eurozónából való görög kilépést, januárban ez még 41 százalék volt.
A Mannheimi Kutatócsoport által végzett felmérés adatai szerint a megkérdezettek 52 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Görögországnak az eurózónában kellene-e maradnia, 40 százalék viszont ellenezné a "Grexitet".
Februárban a németeknek még mindössze 41 százaléka volt a görög eurózóna-tagság ellen, 52 százalék támogatta azt. A pénteken nyilvánosságra hozott kutatás szerint a válaszadók 80 százaléka egyetértett azzal a kijelentéssel, hogy az athéni kormány nem megbízható, 14 százalék viszont úgy gondolja, hogy Görögország teljesíteni fogja a vállalásait. A megkérdezettek 32 százaléka szerint egy esetleges görög államcsőd súlyos károkat okozna a német gazdaságnak, 47 százalék azt mondta, hogy a károk nem lennének olyan jelentősek, 11 százalék szerint pedig egyáltalán nem gyűrűzne tovább a válság.
Az utóbbi időben tovább romlott az Athén és Berlin közötti, amúgy is feszült viszony. A görög kormány nemrégiben arra szólította fel Németországot, hogy fizessen jóvátételt a második világháborús megszállás miatt. Berlin elutasította Görögország kérését, mondván, hogy annak nincs jogalapja, hiszen a Németország újraegyesítésének elismeréséről szóló 1990-es megállapodás minden ilyen témát lezárt jogilag.
Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter hétfőn azt üzente Németországnak: "ha Görögországot cserben hagyják (a németek)", tudniuk kell, hogy Athén akkor megadja a bevándorlóknak a schengeni övezetbe való beutazáshoz szükséges okmányokat és az emberáradat meg sem áll majd Berlinig. Ha a menekültek között majd az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáit is megtalálni, akkor azt Európa magának és a Görögországgal szembeni kompromisszumképtelen magatartásának köszönheti - tette hozzá Kammenosz.
A kormányzó baloldali radikális Sziriza párt retorikájában a Görögországnak nyújtott 240 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag újratárgyalását követeli, Németország azonban - más hitelezőkkel karöltve - elzárkózik ettől.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: