Az Egyesült Államok kivonja Jemenből teljes személyzetét, beleértve különleges erőinek eddig hátramaradt 100 tagját is, akik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ottani csoportja ellen folytattak hadműveleteket. Ezt az amerikai külügyminisztérium jelentette be szombat este, a jemeni biztonsági helyzet romlására hivatkozva.
Az arab országban politikai káosz uralkodik, és terjed az erőszak. Síita húszi fegyveresek tavaly szeptemberben megszállták a fővárost, és a múlt hónapban lemondásra kényszerítették az államfőt, majd feloszlatták a parlamentet és teljes egészében átvették a hatalmat. Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök Ádenbe menekült, ahol visszavonta korábbi lemondását, és külföldi segítséggel igyekszik visszanyerni az ellenőrzést az ország fölött.
Jeff Rathke amerikai külügyi szóvivő közleményében leszögezte, hogy a most bejelentett döntéstől függetlenül Washington támogatja a jemeni politikai átmenetet, folyamatosan figyeli az onnan érkező fenyegetéseket, és továbbra is mindent elkövet az amerikai állampolgárok és érdekeltségek védelme érdekében.
Hírügynökségi értékelések szerint mindazonáltal a különleges erők távozása visszalépést jelent az al-Kaidával szembeni amerikai terrorellenes erőfeszítésekben.
Rathke nem közölte, pontosan hány embert érint a kivonulásról szóló döntés, és azt sem, hová kerülnek a távozó amerikaiak. Az azonban kiderül a közleményből, hogy átmeneti hatályú döntésről van szó.
Hádi elnök kérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap rendkívüli ülésen tárgyalja meg a jemeni helyzetet.
(MTI)