Órákon keresztül válaszolt az orosz polgárok kérdéseire Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az orosz köztévében sugárzott műsorban Putyin több mint hárommillió hívást kapott, ami azt is jelentheti, hogy az orosz lakosság 2%-a kereste az elnököt ebből az alkalomból – már persze ha minden hívás más embertől származott. A műsor előtt több mint kétmillió kérdést kaptak a szerkesztők e-mailben, telefonon, SMS-ben vagy videóüzenetben. Fontos téma volt az orosz gazdaság gyengélkedése, ezzel összefüggésben szóba kerültek a nyugati szankciók is.
Zoom
Már csak a fasizmus alóli felszabadítás meséjét kellene meghaladni
- Az üzleti vezetőknek is elmondtam: nem valószínű, hogy számítanunk kell a szankciók megszüntetésére – mondta Putyin. – Ugyanis ez tisztán politikai kérdés, amely az Oroszországhoz fűződő stratégiai viszonyról, vagy egyes partnereink tekintetében a fejlődésünk visszafogásáról szól. Ugyanakkor nincs közvetlen összefüggésben az ukrán eseményekkel.
Putyin kifejtette, hogy a gyenge növekedés beindítása politikai – vagyis elsősorban szociális – korlátokba ütközik. Ugyanakkor a nehézségektől az orosz gazdaság megerősödését reméli.
- Nem pusztán elszenvednünk kell a szankciókat: ki kell használnunk a szankciók teremtette helyzetet, hogy új szintre jussunk a fejlődésben – vélte az orosz elnök. – Vegyük például az import helyettesítését helyi termékekkel – talán soha meg nem történik ez a szankciók nélkül, de most meg kell lépnünk, ami reményeim szerint a high-tech iparágak fejlődéséhez is vezethet. De igen, ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek ára és az infláció nő. Ezt pedig el kell viselnünk egy ideig.
Az orosz elnököt azért is kérdőre vonták, mert Oroszország rögtön a nukleáris tárgyalások sikeres befejezése után légvédelmi rakétarendszert szállított Iránnak.
- Ezeknek a rendszereknek a kereskedelmét nem tiltják az ENSZ-szankciók. A szerződés teljesítését mi egyoldalúan felfüggesztettük, de most, hogy az atomtárgyalások során megvolt a pozitív áttörés, nincs semmilyen alapunk, hogy miért tartsuk fenn – ismétlem, egyoldalúan – ezt a korlátozást.
Külpolitikai kérdésekben nagy meglepetések nem hangzottak el: bár Putyin fenntartja, hogy a kapcsolatok megromlásáért a Nyugat felelős, meglepően békülékeny hangot ütött meg. Elmondta, hogy szerinte Oroszországnak nincsenek ellenségei, és “ronda rendszernek” nevezte a sztálini Szovjetuniót. Azt is kifejtette, hogy hiba volt a szovjet "fejlesztési" modellt erőltetni Kelet-Európában.
A műsorban a hazai gazdasági és belpolitikai ügyek domináltak. Gazdák, kifizetetlen építőmunkások és háborús veteránok is kérdeztek Putyintól, aki olyan részproblémákat is hosszasan tárgyalt, mint a mezőgazdasági támogatások vagy a nyugdíjreform ügye.